Feladat: 46. „Boldog születésnapot!”
Páros: 46. Jung Taekwoon x Lee
Jaehwan + Lee Hongbin
Érintett banda: VIXX
Műfaj: fluff
Megjegyzés: A történet a Százféleképp szeretlek projekt keretén belül készült . Egy megadott mondattal és párossal kellett alkotni történetet.
Már lassan egy hónapja, hogy erősödött a
kapcsolat közöttünk, kezdtem azt érezni, ez nem csupán egy szimpla barátság.
Egyre több kérdést tett fel, amikre néha, vagyis eléggé gyakran nem
válaszoltam, hiszen nem az én asztalom volt a kommunikáció. Vele nem bírtam úgy
beszélgetni, mint Bini-vel. Ő volt az első barátom a középiskolába, majd az
egyetemen is az ő társaságát keretem, míg be nem mutatott neki. Hongbin,
nagyszerű barátom volt, mindig mellettem volt és imádtam, gyömöszölni a bőrét,
mint ahogy a nagyszülők szokták az unokájukat, de ő más volt. Az ő közelébe
nehezen tudtam beilleszkedni, talán azért, mert nem egyszerű kapcsolat volt a
miénk. Én többet éreztem mindennél, mint amit ő gondolt. Én nem csak megölelni
akartam egyszer, hanem minden egyes pillanatban magam mellett akartam tudni, de
ez nem volt lehetséges. Ő nem így érzett és ezt onnan tudtam, amikor egyik nap
bemutatta a barátnőjét. Azon a napon még csendesebb voltam, mint szoktam és ez
feltűnt nekik, de sikeresen kihúztam magam egy aprócska hazugsággal. Azóta
eléggé megváltozott a viszonyunk, de megmaradtunk barátoknak, viszont egy
hónapja, többet keres fel és beszél velem. Ez egyszerre tölt el boldogsággal és
szorongással. Boldog voltam, hogy velem akart lenni, de tudtam, hogy ott a
barátnője, így nem tehettem meg azokat a bizonyos lépéseket.
Ballagtam hazafelé, a szüleim nem voltak
otthon, mert mindketten késő estig dolgoztak, így rám várt a hatalmas ház.
Szomorúan kullogtam az utcán, leginkább az szomorított el, hogy ma egyikükkel
sem beszéltem. Hongbin beteg volt, de nem is választolt az üzeneteimre, így
minden óra unalmas volt. Igaz, nem voltunk egy évfolyamon, mivel fiatalabb volt
nálam, de órákon gyakran írogattunk, főleg, ha mind a ketten unatkoztunk. Még csak
gólya volt, de amikor még középiskolába járt, akkor is mindig velem volt.
Annyira hiányzott az idióta viccei. Ő pedig.. lerázott állandóan. Válaszolt
először az üzeneteimre, majd eltűnt. Senki sem volt ma velem, főleg, hogy ez
nem is egy akármilyen nap volt.
Csalódottan kerestem elő a kulcscsomómat,
majd illesztettem be a helyére és nyomtam le a kilincset, lépve be a kissé
hűvös levegőről, a jó meleg, házba. A táskámat ledobtam a padlóra, lekaptam a
cipőmet és a kabátomat, majd beljebb sétáltam a nappaliba és, amint a lábamat
betettem, felkapcsolódott a villany és megpillantottam öt embert, amint
hatalmas mosollyal az arcukon néztek engem. Kivételesen az én ajkaim is
mosolyra húzódtak, de nem azért, mert nem felejtették a mai napot, hanem azért,
mert ő is ott volt. Mindenki felköszöntött, egymás után jöttek, sorra, utoljára
maradt ő, és éppen elengedtem Hongbin-t, amint ő került a karjaim közé. Mindig
csak ennyit engedett nekünk az élet, de nem is lehet több közöttünk.
-
Taekwoon
hyung. Boldog születésnapot! –
hallottam hangját egyenesen a fülem mellől.
- Köszönöm Jaehwan – öleltem kissé
szorosabban magamhoz, de nekem másra nem is volt szükségem. Itt volt és ez volt
a fontos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése