Feladat: 15. „Gyere ide, hadd igazítsam meg!”
Páros: 92. Kim JongDae x Oh SeHun
Érintett banda: EXO
Műfaj: fluff
Megjegyzés: A történet a Százféleképp szeretlek projekt keretén
belül készült . Egy megadott mondattal és párossal kellett alkotni történetet.
- Indulok! – hallottam meg hangját, amint a
bejárati ajtónál állt és készült arra, hogy elinduljon dolgozni. Lassan már hét
éve ismerjük egymást és négy éve éltünk együtt. Gyorsan kapkodtam magamra
ruháimat, amivel még el voltam maradva és rohantam is ki a szobából, onnan
pedig a konyhába, felkapva egy almát és már az előszobába voltam.
- Itt vagyok! – mosolyogtam rá és felvettem a cipőmet, hogy már
indulhassunk is.
- Legközelebb itt foglak hagyni! – forgatta meg szemeit és beletúrt
szőke tincseibe. Meg tud ölni az ilyen mozdulataival, de nem vethettem rá
magamat, mert nem szerette, ha ilyenkor kisebb incidensekbe kezdek. Legelőször,
mikor bepróbálkoztam reggel, akkora csalódást ért, amint eltolt magától, de a
nap végére el is felejtettem a dolgot. Olyan meglepetésben részesített nap
közben, amire egyáltalán nem számítottam.
- Úgysem fogod megtenni – vigyorogtam tovább és beleharaptam a piros
gyümölcsbe, majd az oldalán lépek ki a lakásból. Lassan ballagtunk a zsúfolt
utcákon, mindenki rohant a munkába, de mi nem nagyon siettünk, hiszen volt
időnk bőven. Kellemes nyári idő volt, a Nap sütött, a szél lágyan fújt, a
madarak énekeltek, mindenhol gyerekeket, szülőket, nagyszülőket lehetett látni,
és a munkába siető felnőtteket. A kertvárosból beértünk a belvárosba, ahol már
tömbházakkal voltunk körülvéve és még több emberrel találtuk szembe magunkat.
Mivel egyikünk sem volt alacsony, de a mellettem haladó férfi nálam is magasabb
volt, így mindig őt követtem, hogy el ne tűnjek a tömegben. Lehet, hogy az a
mosolygós fajta ember voltam, de utáltam, ha rengeteg ember vett körül, főleg
idegenek. Próbáltam minél közelebb lenni hozzá, hogy ne kelljen eltűnnöm, mire
csak annyit vettem észre, hogy megfogta a kezemet és húzott maga után. Minden
egyes napunk így kezdődött és ez boldoggá tett.
Egyre gyorsabban szedtük lábainkat és végül besiettünk az egyik
épületbe. Amint átléptünk az ajtón, elengedtük egymás kezét és tisztes
távolságból követtem őt, hiszen mégiscsak más volt a beosztásunk. A folyosón
elváltunk, mind a ketten mentünk a saját utunkra és elfoglaltuk helyünket.
Elrendeztem az irataimat, letettem a dolgaimat, majd az aznapi teendőket írtam
össze és indultam el a bizonyos ajtó felé, amit csak azért imádtam, mert ha
bezártam, akkor megszűnt a világ.
Amint aláírta a megfelelő papírokat el is hagytam a szobát, és
mentem a dolgomra, de nem sokkal később vissza kellett térnem, mivel egy
megbeszélésen nekem is jelen kellett lennem. Leültem mellé és feljegyeztem
mindent, ami fontos volt és felvázoltam a helyzetünket, hogy mi lenne a legjobb
a cégnek, az új tervekkel. Nem szerettem ilyen hivatalosan beszélni, és vitázni
az emberekkel, de valahogy meg kellett győzni őket, és az sem segített, hogy
tudtam, ő kihúzna a bajból, ha megtörténne. Folyamatosan zakatolt a szívem,
amikor a közelében voltam, főleg olyankor, amikor nem érhettem hozzá
nyilvánosan. Órákon át beszéltünk, vitáztunk, míg végül meg tudtunk egyezni az
ügyfelekkel és mehettünk a saját dolgainkra, de nagyon visszakívánkoztam hozzá.
A következő három órában nem is láttam, mert telefonhívásokat,
időpontokat egyeztettem és összeírtam minden teendőt, ami fontos. Már kora
délután felé járt az idő, amikor dossziékkal a kezemben sétáltam a folyosókon,
amikor megpillantottam őt és egyből egy mosoly húzódott ajkaimra, amint láttam,
hogy a nyakkendőjét próbálja megigazítani. Intettem neki az egyik ajtó felé és
bementem rajta, majd vártam, hogy bejöjjön. Nem kellett sok idő, és már
becsukódott az ajtó mögötte. Hatalmas mosollyal álltam az asztalnak támaszkodva
és vágyakoztam. Egyből átszelt a szobát, ajkaimra hajolt és magához húzott. Az
első ilyen alkalom nagyon az elmémbe vésődött. Felejthetetlen volt az a
délután, az a pár óra. Testünk összeforrt, felültetett az asztalra és úgy
kezdett el elfektetni rajta. Nem engedtem, hogy egy pillanatra is elszakadjon
tőlem, nyakkendőjénél fogva húztam magamhoz, miközben fölém mászott.
Nem tudom, mennyi időt is töltöttünk abban a szobában, de nem is
nagyon érdekelt, csak az számított, hogy együtt voltunk. Mikor sikeresen visszavettük
magunkra a ruhánkat, már készültünk, hogy menjünk dolgozni, de mielőtt még
kilépett volna az ajtón, visszahúztam és megcsókoltam.
- Szeretlek Sehun – suttogtam ajkaira és vártam, hogy lenyugodjon a
szívem.
- Én is szeretlek Jongdae – vigyorgott rám és megborzolta hajamat.
- Erről mikor akarsz leszokni? – fújtam fel arcomat.
- Soha. Imádom, mikor ezt csinálod – pöccintette meg orromat. –
Gyere, menjünk, mielőtt még a keresésünkre indulnak – vigyorgott és már nyitni
készült az ajtót.
- Várj! – állítottam meg. – Gyere,
hadd igazítsam meg! – ragadtam meg nyakkendőjét és kezdtem el babrálni
vele vigyorogva, de arra nem számítottam, hogy nem én leszek az, aki újra egy
csókért kívánkozik és kezd bele egy újabb hancúrozásba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése