Feladat: 95. „A szomszédban voltam.”
Páros: Song
Kyungil x Jang Yijeong (saját)
Érintett
banda: History
Műfaj: fluff
Megjegyzés: A történet a Százféleképp szeretlek projekt keretén belül készült . Egy megadott mondattal és párossal kellett alkotni történetet.
- Mégis
hol voltál? – hallottam meg egyből édesapám hangját, amint a cipőmet vettem le
az előszobában voltam. – Van arról fogalmad hány óra van? – hangzott az újabb
kérdés. Igen, pontosan tudtam, hány óra volt. Éppen elég késő, ahhoz, hogy ő
fent legyen. Mi a fenéért kell ébren lennie? Rengeteg kérdés hangozott még el,
de én képtelen voltam őket meghallani, csak arra tudtam gondolni, ami az elmúlt
órákban történt. Ma volt a napja, hogy úgy találkoztam a fiúcskával, hogy egy
párt alkottunk.
Múlt héten
kezdtünk el úgy érdeklődni a másik iránt, hogy nem szimpla barátság volt
közöttünk. Rengetegszert értünk a másikhoz, elmentünk fagyizni és végre oda
jutottunk, hogy bevallottuk a másiknak, mit is éreztünk egymás iránt. Először ő
vallott, majd én, de utána el is kellett válnunk, mert eléggé későre járt, így
felajánlottam neki, hogy hazakísérem, de arra nem számítottam, hogy a
szomszédom volt. Ennyire elkerültük volna egymást az elmúlt években? Mikor
elváltunk, telefonon beszélgettünk rengeteget, mert teljesen más volt az
időbeosztásunk, így nem tudunk egymásra időt szakítani, de végül, összehoztuk a
mai napot, de nem úgy, ahogy terveztük.
Suli után
összefutottunk és sétálgattunk a közeli parkban, megbeszéltük, kinek, hogyan
telt az elmúlt hete, közben pedig egymás kezét fogtuk. Annyira elrepült az idő,
hogy neki ismételten haza kellett mennie, így elindultunk, de úgy félútnál,
kapott egy üzenetet a szüleitől, hogy ma este nem lesznek otthon. Mikor elolvasta
az üzenetet, felém fordult.
- Kyungil,
nem jössz át egy kicsit? – kérdezte félénken, én pedig mosolyogva bólintottam
és megindultunk hozzá. A kanapén elhelyezkedtünk és filmet kezdtünk nézni,
közben végig a kezemet fogta és bújt hozzám. Nagyon aranyos volt. Egyre
sötétebb volt kint és éreztem, hogy ha tovább maradok, akkor képtelen leszek
elszakadni tőle.
- Yijeong
– szólítottam meg, de válaszul csak halk szuszogást kaptam. Karjaival erősen
fogta balomat és fonta össze ujjainkat, fejét vállamon pihentette. Olyan édes
volt, hogy nem volt szívem felébreszteni, így hagytam, hogy aludjon rajtam.
Lassan teltek az órák, engem meg elvarázsolt arca, amit néha megérintettem.
Egyszer-kétszer megmozdult, fejét is más helyre illesztette, így arca most
pontosan rám nézett és túlságosan közel volt hozzám. Hatalmas volt a kísértés,
de nem bírtam ellenállni neki. Óvatosan hajoltam lefelé, míg végül ajkaink nem
találkoztak és első csókunk elcsattant. Percekig tartottam ott számat párnáin,
aztán elváltam tőle. Elkezdtem kiszabadítani kezemet fogságából, majd
elfektettem a kanapén, betakartam és egy üzenetet hagytam magam után. Még
egyszer utoljára, megérintettem puha ajkait és elhagytam a házat, aztán már
tudjuk mi történt. Apa letámadott és kérdőre vont, hogy mégis hol voltam fél
tizenegyig.
Egy mosoly
húzódott ajkaimra, amint magam elé idéztem alvó arcát, hogy miként bújt hozzám
és az első csókunk emlékét.
- A szomszédban voltam
– feleltem neki, majd felmentem a szobámba és az ágyamra dőltem, miközben ő
járt a fejemben. – Yijeong.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése