Feladat: 92.
„Hívj, ha hazaértél!”
Páros: 15.
Xiah Junsu x Park Yoochun
Érintett
banda: JYJ
Műfaj: fluff
Megjegyzés: A történet a Százféleképp szeretlek projekt keretén belül készült . Egy megadott mondattal és párossal kellett alkotni történetet.
Egyetlen egy dolgot imádtam a szombat
délutánban, hogy egyszer sem kellett dolgoznom. Ennyitől függ, hogy mikor adom
le a kívánságaimat, hogy esetleg mikor nem szeretnék dolgozni és eszerint
igazítják a többiek beosztását is. Még jó, hogy kis főnök voltam a boltba és
nem én voltam egyedül, mert akkor az összes délutánt megkaphattam volna és
semmi időm nem lett volna semmire. Áldottam mai napig az eget, hogy összehozott
a sors egyik barátommal, aki ajánlani tudta ezt a boltot, mert ha máshol
lennék, biztos nem lenne ilyen könnyű minden. Remekül éreztem magamat itt és
nem csak ez volt az egyetlen ok, amiért szerettem itt dolgozni. Nagyjából fél
éve dolgozhattam már a boltban, mikor is felfigyeltem az egyik vásárlóra, aki
majdnem napi rendszerességében megfordult itt és már kezdtem kiismerni a
szokásait. Mindig kért egy zacskót, ha éppen kupon akció volt, azt is elkérte,
és ha gyűjteni kellett valamire, mindig segítette a boltot. Hihetetlenül
szimpatikus volt, de egyetlen egy dolog aggasztott igazán. Mind a ketten
férfiak voltunk, és nem is az, hogy kis tizenéves fiúk, hanem felnőtt, a
huszonötödik életévünket is betöltöttük, így mindent elvetettem, hogy valaha is
beszélni tudhassak vele és ne csak annyiból álljon egy találkozásunk, hogy „Jó
napot! Más valamit adhatok még? Esetleg kéri a kupont? Nincs esetleg egy kis
aprója? Köszönöm. Viszontlátásra!”. Már utáltam ezeket mondani neki, mert
egyidősek voltunk, de hát így írta elő a szabályzat, hogy magáznom kellett, de
már nagyon rühelltem.
Talán akkor történhetett az első komoly
beszélgetésünk, amikor szabadnapos voltam és lementem vásárolni, hogy otthon
legyen mit ennem, mikor is az egyik kollégámmal beszélgettem és ő megkérdezte
merre találja az olajokat. Automatikusan mutattam neki az irányt és mondtam is,
és csak akkor tűnt fel, hogy tőlem kérdezte ezt és nem a mellettem álló
dolgozótól. Végül csak elkísértem oda, mert nekem is szükségem volt olajra,
aztán együtt mentünk végig a bolton, közben végig járt a szánk, még azután is
folytattuk, hogy fizettünk, egészen a házig be nem fejeztük, ahol laktam.
Nagyon jó volt végre beszélgetni vele, jól esett, hogy nem csak a kasszánál
tudunk néhány percet. Aztán teltek a napok, egyre többször jött le a boltba,
már napi rendszerességében és néha hallottam a kollégáimtól, hogy keresett is
engem, ha éppen nem abban a napszakban voltam, mint amikor ő jött le. Ez nagyon
boldoggá tett és az egyik este hihetetlenül meglepődtem, mikor a személyzeti
bejárattól nem messze megpillantottam. Teljesen ledöbbentett, hogy ott volt és
várt rám, mert egyszer sem mondtam neki, mikor is végzek vagy, hogy végig
vagyok-e. A kollégáim természetesen tudták, hogy a nők sajnos nem mozgatták meg
a fantáziámat, ezért volt is régen egy aprócska kellemetlenség, mikor ez
kiderült, mert a két férfi dolgozó egyből el akart menni a boltból, de miután
felvilágosítottam őket, hogy ők egyáltalán nem az eseteim, kicsit megnyugodtak,
de tartották a távolságot. Megértettem, hogy miért tették, hiszen én is így reagáltam
volna az ő helyükben. Azóta eltelt már lassan három év, és azt az éjszakát
sosem fogom elfelejteni.
Szakadt az eső, a tető sem volt az igazi,
néhol lyukak sokaságát lehetett meglátni rajta, de ő akkor is várt rám, még ha
el is ázott. Azon az estén, már pontosan tudtam, hogy mit is éreztem iránta. Ez
már szerelem volt, eddig csak kedveltem, de most már azt akartam, hogy
mellettem maradjon. Hazakísért és ezt minden egyes éjszaka megtette, amikor
éppen én zártam a boltot. Ilyen pasit sehol sem fogok találni többször.
Szépen haladtunk előre a kapcsolatunk
kialakításában, ami számomra először csak egyoldalúnak tűnt, egészen addig, míg
végül a házam előtt, - pontosan azután egy évvel, hogy először várt rám este –
bevallotta, hogy nem tudja miért, de elkezdett vonzódni hozzám és nem bír, nem
mellettem lenni. Ekkor tudtam, hogy ennek következményei lesznek és most itt
voltam harminc éves fejjel, a kanapén punnyadtam, mert nem volt jobb dolgom és
vártam, hogy jelentkezzen.
Nem éltünk még együtt, de már terveztünk,
csak a megfelelő időt nem találtuk még meg hozzá. Mind a ketten teljesen más
időben dolgoztunk, de már készültünk kivenni a szabadnapunkat, hogy végre
összecuccoljunk. Este kilencfelé járt az idő, ekkor szokott végezni, én meg
vártam, hogy megcsörrenjen a mobilom. Nem kellett sokat várnom, és már
hallottam is a jól ismert dallamot.
- Jó
estét! – köszöntem bele egyből, egy kisebb mosollyal az arcomon.
- Neked
is – hallottam meg hangját. – Azt hittem már alszol. – Hallottam a háttérből,
hogy most lépett ki a munkahelyéről és a még zajos utcát járta.
- Tudod
jól, hogy nem tudok ilyen korán aludni. Lehet hajnalban keltem, de nem vagyok
még fáradt.
- Fáradt
lennél, ha ott lennék? – kérdezte, de pontosan tudtam mire is gondolt és hogy
most nagyban mosolygott.
- Te
és a perverz fantáziád – sóhajtottam egyet, miközben elfeküdtem a kanapén. –
Amúgy, akkor sem lennék az. Inkább te lennél lefárasztva.
- Azt
majd meglátjuk.
- Nem
hiszem – nevettem. – Mikor érsz haza?
- Fél-háromnegyed
óra.
- Hívj, ha hazaértél!
– kértem meg rá, talán először.
- Tudod,
hogy mindig felhívlak, hogy aztán lefárasszalak – mondta mosolyogva, mire csak
égnek emeltem a tekintetemet.
- Milyen
emberrel áldott meg az élet?! – sóhajtottam. – Siess haza! – adtam ki neki az
utasítást.
- Értettem
főnök – nevetett, majd letettük a telefont és vártam, hogy ismét megszólaljon
az ismerős dallam, de helyette a csengőt hallottam meg. Miért nem bírja visszafogni magát?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése