Feladat: 67. „Tetszik a nevetésed.”
Páros: 75. Kim Jongdae x LuHan
Érintett banda: Exo
Műfaj: fluff
Megjegyzés: A történet a Százféleképp szeretlek projekt keretén belül készült . Egy megadott mondattal és párossal kellett alkotni történetet.
Éppen az iskolából tartottam
hazafelé, mikor megpillantottam azt a fiút, akit lassan két hónapja figyeltem.
Mindig a park ezen részén ült, egyedül, és akárhányszor elhaladtam ezen a
járdarészen, állandóan csilingelő hangját hallhattam, amint beszélt valakihez.
Sosem láttam senkit sem a környékén, de olyan édesen beszélt, hogy egy bokor
mögé bújva hallgattam, amint a napjáról beszámolt. Most is éppen ezt tette,
elfoglaltam szokásos helyemet a bokor tövében és az ágakat kissé félretolva
hallgattam.
- Ma is itt lesz. Tudom. Érzem, hogy
ismételten el fog jönni és hallgatni fogja a mondandóimat, mint azt eddig is
tette. Sosem mert még idejönni hozzám, de én sem mertem megszólítani őt, pedig
nem félelmetes. Nagyon is barátságos és gyönyörű a mosolya. Igaz, az arcát még
nem láttam szemből, de a mosolya elragadó. Nagyon tetszik – mondta egyre
halkabban. – Ugye milyen nevetséges ez? Egy beszari alak vagyok, aki nem mer
megszólítani egy fiút, csak mert fél, mi is lesz a következménye – mondta
nevetve és felállt a padról. – Talán, majd legközelebb megszólítom – ezzel
elindult egyenesen, de mikor megtette a harmadik lépést is, kimerészkedtem
rejtekhelyemről.
- Tetszik a nevetésed – szóltam utána egyből, mire megfordult. Gyönyörű arca volt, és ahogy
rám nézett hatalmas szemekkel, még inkább megtetszett. – Lu Han vagyok –
mutatkoztam be, mindössze két méterre tőle.
- Jongdae – mondta mosolyogva és
mindketten nevetni kezdtünk.
A nevetésébe szerettem bele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése