Feladat: 90.
„Munka után elintézem.”
Páros: 94.
Kim Daewoong/BlackNut x Shin Dongyeol/Vasco
Érintett
banda: -
Műfaj: fluff
Megjegyzés: A történet a Százféleképp szeretlek projekt keretén belül készült . Egy megadott mondattal és párossal kellett alkotni történetet.
Csak
bandukoltam az utcán, a gondolataim nem tudom, hol is járhattak, de az, hogy
nem voltam magamnál, az biztos. Mostanában eléggé szétszórt voltam, de nem
igazán törődtem vele, már mindenki megszokta tőlem, szóval mindegy volt, mit is
csináltam. Lehajtott fejjel sétáltam, fejemen kapucni volt, mert nem akartam
senkit sem látni, míg bele nem ütköztem valakibe. Egyből elfintorodtam, mégis,
hogy lehet valaki ennyire béna, hogy nem tudott figyelni. Feltekintettem arra a
személyre, ki megakadályozott mozgásomban, de mikor megláttam, csak álltam és
bámultam. Nem tudtam eldönteni miért, de nem bírtam megmozdulni, se
megszólalni. Miért volt ennyire ismerős nekem?
- Jól
vagy? – hallottam meg hangját és kissé visszazökkentem a valóságba. Értetlenül
néztem rá, a torkom kiszáradt, szavak nem jöttek a számra, de még egy épeszű
gondolat sem. Mi történt velem? – Ennyire neked mentem volna? – kérdezte
aggódva, de még mindig nem tudtam megszólalni. – Hívok valakit! – mondta és már
tárcsázott is valakit, de nem tudtam sehogy sem ellenkezni. Megbénultam minden
téren.
A legközelebbi
emlékem, hogy egy teljesen vadidegen voltam, és mint később megtudtam, az ő
lakásán tartózkodtam. Ahogy telt az idő, úgy derengtek fel az emlékek, vagyis,
csak foszlányok, majd megéreztem kezét vállamon.
- Nem
kell aggódnod DongYeol. Nem foglak bántani, ahogy az elmúlt fél évben sem
tettem – mosolygott rám és elhelyezkedett mellettem, közben bekapcsolta a
tévét.
- Az
elmúlt fél évben? – néztem értetlenül rá. Nem is ismerem ezt az embert, akkor
miket hord itt össze nekem?
- Igen.
Mindent meg fogsz érteni, csak nézd ezt meg – bökött a képernyő felé, én pedig
figyeltem, hogy megtudhassam, mégis miért is ismer engem, de én miért nem.
Felvillantak az
első filmkockák, ahol én voltam, jobban mondva azt hiszem én voltam az. Nem
nagyon tudtam felismerni magamat, mert eléggé csúnya látványt nyújtottam, majd
felbukkant mellettem ez a férfi, aki éppen a közelemben volt. Csak teltek a percek
és mindent megtudtam, hogy miért is nem emlékeztem semmire. Fél éve
autóbalesetem volt, annak köszönhetően pedig, elveszítettem a rövid távú
memóriámat, így a „tegnapi” nap, mindig semmisé vált. Ugyan azt a napot éltem
át, mindig.
- A
szüleim mit tudnak erről? – fordultam a férfi felé, akinek a nevét sem tudtam.
- Mindent
tudnak. Engem is ismernek, és a helyzetünket is. Minden egyes napodat
felveszem, hogy ne maradj le semmiről, és rendes életet tudj élni.
- És
nem megerőltető ez?
- Nem
– mosolygott. – Szívesen vagyok a közeledben, és azt szeretném, ha semmi
problémád nem lenne, így mindent megteszek érted.
- Figyelj…
- DaeWoong.
Kim DaeWoong.
- Figyelj
DaeWoong, köszönöm, hogy ennyit fáradozol értem, de nem kell ezt tenned. Nem
tudom milyen…
- Kapcsolatban
is állunk – fejezte be mondatomat. – Tudtam, hogy ezt fogod mondani – görbültek
felfelé ajkai. – Látod, azt a kék albumot? – Bólintottam. – Abban minden
választ megtalálsz – állt fel, majd a konyha felé vette az irányt és kutakodni
kezdett, míg én az említett albumhoz sétáltam és felnyitottam. Rengeteg kép
volt benne, és az összesen én szerepeltem DaeWoong társaságában. Voltak
olyanok, melyek arról tanúskodtak, hogy nagyon jó barátok lehetünk, de aztán
felbukkant egy, amin.. amin éppen a kezemet fogta és egy dobozt nyújtott felém.
Innen tudtam, hogy nem csupán barátság volt közöttünk. Eléggé rosszul esett,
hogy semmire sem emlékeztem ezekből a pillanatokból, de az bántott a leginkább,
hogy ő úgy élt, ahogy az nekem legyen jó. Milyen élete lehetett így? Rám
kellett vigyáznia minden egyes nap, minden nap elmondani nekem ezt.. Milyen
élet már az ilyen? Letettem az albumot a helyére és DaeWoong-hoz siettem.
Megálltam mögötte és átöleltem. Nem tudtam, hogyan is fejezzem ki neki hálámat,
mindazért, amit értettem tett.
- Köszönöm
– mondtam halkan.
- Semmit
sem kell köszönnöd DongYeol. Azért teszem, mert melletted akarok lenni.
- Lehet
egy kérdésem? Inkább kérés.
- Persze.
- Esetleg
elutazhatunk valahova, hogy mindent újraélhessem? – kérdeztem félénken.
- Munka után elintézem
– mondta mosolyogva és az előtte lévő fazékra mutatott.
- Neked
ez a munka? – vigyorogtam rá, amint fejemet karja mellett pihentettem és néztem
min is ügyködött.
- Kinek
mi – simogatta meg hajamat, majd kavargatta tovább a levesünket.
Köszönöm – bújtam még inkább hozzá és innentől kezdve,
majdnem két hétig, csak újra átélte velem, az elmúlt két évünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése