Hazaviszlek (KyungJeong) (+18)

   Szereplők: Jang Yijeong, Kim Jaeho és Song Kyungil
   Páros: KyungJeong
   Banda: History
   Korhatár: +18
   Műfaj: fluff, smut
   Figyelmeztetés: Trágár szavak, szexuális tartalom
   Megjegyzés: Mielőtt még Katalin írna +18-os részt, azelőtt még én megteszem :D XD De ezzel remélhetőleg boldoggá teszem ;) De nem csak őt ;) :3 <3



   Kicsit korábban végeztem a munkában, így lassan bandukoltam a kietlen utcán, hiszen, senki sem sétál a városban fél tizenegy után. Igen, én ilyenkor szoktam hazafelé menni, mivel délutános műszakban dolgoztam, és ilyenkor tudtam csak elszabadulni, ha nem később. Sikeresen be tudtunk fejezni mindent, így nem kellett még perceket tölteni a boltban, hogy mindent rendben tudjunk. Utáltam, hogy mindig ennyire későn végeztünk, de nem mi döntöttük el, hogy meddig tartunk nyitva. Borzalmas volt mostanában egy-egy műszak, mert annyira megváltozott minden, hogy mindenki kész ideg volt és ez nem csak a dolgozókra hatott, hanem a diákokra is, akik mellettük voltak.
   Lassan egy hónapja, hogy tartott ez az állapot, de kezdtek lenyugodni a kedélyek és megszoktuk ezeket a dolgokat, melyek az elején hatalmas fejfájásokat okoztak nekünk. Azóta még inkább nagyobb volt a hajtás, főleg, hogy nyár is volt, szóval az emberek egyre többet jöttek a boltba, a mi a környéken az egyik legnagyobb volt, így eléggé sokan fordultak meg nálunk. A közelben nem volt valami sok bolt, pluszban autóval sem lehetett megközelíteni, mivel egy kisebb dombon helyezkedett el és kicsi mellékutcákon, amiken egy autó már nem fért el, azokon keresztül vezetett az út oda. Szerettem, hogy ennyire eldugott volt. Hangulatos és ami a legjobb az egészben, hogy remek kis csapat volt ott.
   Ahogy lebattyogtam a lépcsősoron, egészen le a forgalmas útra, megindultam a belváros felé, hogy valahol felszállhassak a buszra és elvigyen a település másik végébe, ahol az a lakás helyezkedett el, ahol éltem. Eléggé messze volt, de mindig is azon a részen éltem, és csak azért jártam ide dolgozni, mert a legjobb barátom is itt volt, így nem volt annyira idegen a hely az elején. Jaeho, mindig is mondogatta, hogy nyugodtan mehetek oda dolgozni, szerencsére nem egyszer fordultam meg a boltban, mivel az iskola ezen a környéken volt, így párszor bementünk ide és megismertem mindenkit. Nagyon megszerettem mindenkit és jól kijöttünk egymással, így nem is volt kérdés, hogy itt dolgozzak a suli mellett. Lassan egy éve, hogy itt voltam mindig boldog voltam, hogy ott lehettem és szívesen jártam be akkor is, amikor nem kellett vagy éppen behívtak külön dolgozni, a beosztásom ellenére is.
   Ma is ez történt. Nem kellett volna jönnöm, de hívtak tegnap, így jöttem, mert szükség volt rám. Így késő délelőtt küldtem neki még egy üzenetet és indultam is a munkába, mert mondtam, hogy már délre bent leszek, így könnyebb megoldani a váltásokat. Jaeho is bent volt, igaz ő csak fél ötig, de addig legalább találkoztunk és beszélhettünk egy keveset, mert mostanában, csak gépen keresztül tudtunk kommunikálni és nem is nagyon beszéltünk telefonon, ha sikerült egy héten egyszer megcsörgetnünk a másikat. Valahogy eltelt az idő és vége szakadt a napnak, én pedig egyedül sétáltam az utcán, hogy végre abba a nyamvadt megállóba érhessek, hogy az utolsó buszomat elérjem, ami pont a lakás előtt tett le. Ha ezt lekésem, akkor fél óra buszozás és háromnegyed óra sétálás áll még előttem.

   Gyorsan kapkodtam a lábaimat, hogy minél előbb odaérhessek, míg az egyik úton, ami éppen keresztezte utamat egy eléggé ismerős járművet véltem felismerni. Kissé lelassult tempóm, aztán egyszeriben megdermedtem. Ott álltam és leesett állal bámultam a történteket. Egyszerűen szavak nem jöttek ajkaimra, a szívem is kihagyott pár ütemet, a lábaim remegni kezdtek és éreztem, hogy össze fogok esni az utcán. Hallottam, ahogy az ajtó kinyitódott, majd egy rég nem látott személyt pillantottam meg hátulról. Először hajkoronáját láttam, ami legutolsó emlékeim szerint barna volt, de most, mintha változott volna a színe. Vörösnek tippeltem volna, de lehet eltévesztettem, mert inkább hasonlított barnára. Fekete pólót viselt, ami kissé szokatlan volt, hiszen nem nyár volt, és ez az éjszaka eléggé hűvös volt. Még én is pulcsiban mászkáltam, és egy sapit is húztam a fejemre, pluszban a kapucnit is, hogy végképp ne fázzak meg, de csak én voltam ennyire fázós típus.
   Teltek a percek, de még mindig nem mozdultam, csupán bámultam és próbáltam, nem elájulni tőle. Annyira régen volt már.. Lassan fél éve, hogy nem láttuk egymást, és már nagyon hiányzott. Mikor becsukta a kocsi ajtaját és felém pillantott, akkor végképp meghaltam. Semmit sem változott, de mégis. Sokkal férfiasabb lett, mint ami volt. Eddig is ez volt, de lehet azért éreztem így, mivel nagyon régen láttam már, és az egymásnak küldött képek nem adták vissza azt, amit élőben szoktunk tapasztalni. Egyikünk sem szólt egy szót sem, ő csak mosollyal az arcán indult el felém, miközben beletúrt tincseibe, majd előttem megállt. Tincsei a szemébe hulltak, épphogy láttam őket, ahogy felnéztem rá. Gyönyörűek. Nyelni nem mertem, annyira sokkolt az ittléte, de minden vágyam az volt, hogy megölelhessem.
   Kezeit háta mögött fonta össze, miközben egy gyermeki mosollyal ajándékozott meg, és itt jött el a pillanat, hogy karjai közé vetettem magam és bújtam hozzá. Annyira hiányzott már. Amennyire csak lehetett szorongattam pólóját és fúrtam arcomat mellkasába, mert egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy tényleg ölelhettem őt. Fél évvel ezelőtt ment el, mivel egy másik városban kapott munkát, ami nem éppen a legközelebb volt, így oda kellett költöznie és.. én nem tudtam vele menni. Engem ide kötött minden, a suli, a munka, a barátaim, de őt nem maradt.. Amikor megtudtam, hogy el kell mennie, darabokra törtem, napokig nem mentem sehova, még dolgozni sem, pedig kellett, hogy kifizessem a lakbért, még őt sem akartam látni. Nem tudtam elhinni, hogy ő képes lenne elmenni és itt hagyni. Azokban a napokban nem is beszéltem vele, de egyik nap, anya bekopogtatott az ajtómon és mondta, hogy egy meglepetés vár a nappaliban. Teljesen semleges arckifejezéssel lépdeltem ki a szobámból, melegítőnadrágban és pólóban, eléggé ramaty állapotban voltam, hiszen napok óta nem aludtam jól és eléggé sokszor történt meg, hogy álomba sírtam magamat, így a szemeim is szépek voltak. Amikor a nappaliba fordultam és körültekintettem, hogy milyen meglepetésről is volt szó, de mikor a szoba közepén egyből megakadt a tekintetem, a lábaim a padlóba gyökereztek. Ott állt előttem, szépen kiöltözve, mintha éppen a randevújára készült volna, egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, miközben alsó ajkát beharapva nézte a falat. Nem vett észre, de talán jelenlétem elég volt, hogy felébressze, nem csak ő tartózkodott a helyiségben. Egy gyönyörű mosollyal az ajkain fordult felém és egy kis becsomagolt dobozt pillantottam meg kezei között. Szemeim egyből oda terelődtek, és el nem szakadtak onnan, de próbáltam nem azt nézni, mert akkor biztos azt gondolja, hogy mennyire kíváncsiskodó vagyok. Nem tudtam, hova nézni, mert eléggé haragudtam rá, de mégis jó volt látni, meg... eléggé jól nézett ki, ami egy plusz pont neki, bár, ő mindenben jól nézett ki.
   Nem szóltunk egymáshoz, csupán álltunk és vártunk, míg végül megtette az első lépést. Odajött hozzám és átnyújtotta a dobozkát. Ajkaimba harapva vettem el a becsomagolt tárgyat, majd lassan levettem a védőrétegeket, míg a doboz fedeléig el nem értem. Levettem azt is és megpillantottam egy hihetetlenül puha dolgot. A szemeim elkerekedtek, majd kivettem azt az aprócska... Plüsst? Csak bámultam a kis ajándékot, majd megfordítottam és, mikor megláttam, hogy elölről hogyan is nézett ki elmosolyodtam és a karjai közé vetettem magam, miközben két szót suttogtam neki.
   - Én is - fontam szorosan köré karjaimat és hagytam, hogy az elmúlt napok semmisé váljanak.
   Március 10-én utazott ki, azóta csak képeket láttam róla vagy éppen skype-on tudtunk egymással beszélni, de az sem volt az igazi. Most, hogy hat hónap után, ismételten érezhettem illatát, még jobban bújtam hozzá és akartam elbújni testében, mert annyira szerettem ölelgetni.

   - Hazaviszlek - suttogta fülembe, ajkaimra pedig egy mosoly került és már el is húzódtam tőle, majd a kezemet megfogva kezdett el húzni a kocsihoz, de előtte elvette tőlem táskámat és a hátsó ülésre helyezte. Beültem mellé, bekötöttem magamat és figyeltem, ahogy vezetett. Nagyon jól állt neki, ahogy a volán mögött ült és ilyenkor imádtam nézni. Csak ültem a seggemen és figyeltem őt, míg azt nem vettem észre, hogy keze mellyel váltani szokott combomra siklott, azon pihenő kezemet megfogva. Összekulcsoltam ujjainkat, majd másik kezemet is rátettem, hogy biztos ne tűnjön el. Vigyorogtam, mint a tejbe tök és szemeimet képtelen voltam kezünkről vagy arcáról levenni. Akárhányszor elkapta tekintetemet, mindig pirulva kaptam el fejemet, de pontosan tudtam, hogy egy elégedett vigyor ült ki arcán.
   Teltek a percek és egy kissé ismeretlen környezetet véltem felfedezni. Egyáltalán nem erre laktam és ez kissé furcsa volt, mert azt mondta hazavisz.
   - Nem azt mondtad, hogy hazaviszel? - pillantottam rá, amint rájöttem, egyáltalán nem haza megyünk.
   - Azt nem mondtam, hogy hozzád - mosolygott rám, nekem pedig tányérnagyságúak lettek szemeim.
   Döbbenten ültem az ülésben és vártam, hogy hová is fogunk megérkezni, míg végül eszembe jutott, hogy csak egyetlen egy hely lehetett, ahová éppen tartottunk. Kissé sokkolt a tudat, hogy hozzá tartottunk, mert nem nagyon voltunk nála, leginkább nálam voltunk, mert az közelebb volt, meg inkább én hívtam át magamhoz, hogy nálam legyen. Ő nem nagyon hívott magához, de engem ez nem zavart, mert csak az számított, hogy együtt lehessünk. Vártam, hogy végre leállítsa a motort és bemehessünk hozzá, mert már elegem volt a kocsikázásból és nagyon meg akartam ölelni, meg...
   - Megjöttünk - hallottam meg hangját, mire csak felkaptam a fejemet és kipillantottam a sötétbe.
   - Amúgy.. - szólaltam meg, mikor már kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a lépcsőház felé. - Szólnom kéne anyunak, hogy nem megyek ma haza.. Nem akarom, hogy aggódjon.. - kezdtem el a zsebemben kotorászni, de amint ki akartam venni a mobilomat, megragadta karomat.
   - Már értesítettem anyukádat a fejleményekről - mosolygott rám és csuklómat fogva húzott a lifthez, majd megnyomta a megfelelő gombot és vártuk, hogy a felvonó lejöjjön értünk.
   - Beszéltél anyuval? - kerekedett el szemem.
   - Igen - kuncogott reakciómon. - Eléggé megleptem a hívásommal, de azt mondta, hogy amíg nem könnyes szemekkel mész haza, addig zargathatom - fogta kezemet, majd behúzott a kabinba és, amint annak becsukódott az ajtaja, megölelt. - Nagyon hiányoztál már.
   - Te is nekem - karoltam át és arcomat pólója anyagába temettem, miközben belélegeztem illatát.
   - Minek van rajtad amúgy ilyen vastag pulcsi? Nincs ennyire hideg - nézett végig rajtam, amikor kissé elengedett.
   - Tudod, hogy mennyire fázós típus vagyok.
   - Igen, de azt nem hittem, hogy ennyire - kuncogott és lehúzta fejemről a kapucnit. - Még sapka is van rajtad? - nevetett. - Tényleg nem bízol a véletlenekben - vette le a sapimat és a táskámba tette, hogy ne legyen útba.
   - Ha tovább piszkálsz hazamegyek - húztam el számat és az egyik sarkot kezdtem el nézni.
   - Komolyan haza akarsz menni? - kérdezte döbbenten. Ajkaim felfelé görbültek és felpillantottam rám.
   - Szerinted, haza akarnék menni, azok után, hogy fél évig nem ölelhettelek meg? - léptem közelebb hozzá.
   - Hmm talán nem a válasz? - mosolygott és már hajolt is le hozzám, de ebben a pillanatban kellett kinyílnia annak az ajtónak, mely jelezte, hogy megérkeztünk a megfelelő szintre. Mosolyogva pattantam ki a liftből, majd mentem is egyenesen előre, mert arra emlékeztem, hogy a lifttel szemben lakott. Izgatottan álltam az ajtó előtt, várva, hogy utolérjen és végre beengedjen.
   Imáimat meghallgatták és végre kattant a zár, így miután kitárta előttem az ajtót, vigyorogva mentem beljebb és vártam, hogy becsukja maga mögött a falapot és végre kettesben lehessünk teljesen. A bejárattól néhány lépésnyire vettem le cipőmet és vártam, hogy felkapcsolja a lámpát, mert fogalmam sem volt, hogy merre találom, de ahelyett, hogy világosságot kapna szemem, két ölelő kart éreztem meg derekamon, amint egy test simult enyémhez. Hirtelen állt meg bennem a vér és a levegő is bennem akadt. Szemeim kikerekedtek és próbáltam lenyugtatni szívemet, mert már annyira fájt az a tempó, amit diktált, hogy azt hittem, kiszakad a mellkasomból.
   - Nagyon hiányoztál Yijeong - suttogta fülembe és még jobban fonódtak derekam körém karjai.
   - Te is nekem Kyungil - fordultam meg karjaiban és felpillantottam rá. Nem láttam teljesen arcát, csak annyira, amennyit a kinti fények megvilágítottak. Láttam szemeit, melyek engem néztek, sóvárgó tekintetét. - Mire vársz ennyire? - kérdeztem mosolyogva, ahogy karjaimat nyaka köré fontam.
   - A megfelelő pillanatra - hajolt le hozzám és végre megérezhettem ajkaimon, azokat a nyamvadt párnáit, melyekre már nagyon régóta vágyakoztam. Szorosan karoltam nyakába, hogy még inkább a közelemben legyen, mert elengedni egyhamar nem fogom, abban biztos voltam. Karjai magához láncoltak, mellkasom erősen simult övéhez, ahogy ajkaink is tökéletesen passzoltak egymáshoz. Mind a ketten nagyon ki voltunk már éhezve a másikra, így nem is csodálkoztam most már, hogy hozzá jöttünk, mert pontosan tudtam, hogy mit is akart, és ezzel nem volt egyedül.
   Hátráltam egy lépést, ezzel húzva őt is magammal, hátha ezzel a tudtára adom, hogy menjünk már valamerre és ne az előszobában tegyük meg a dolgot. Mosolyogva vált ki a csókból, majd kezemet megragadva húzott maga után, egészen a szobájáig, majd ott egyből visszatért ajkaimra és kezdett befelé tolni testével, ami nem volt nehéz. Mindig is imádtam, hogy ennyire magas és erős volt, mert így biztonságban éreztem magam mellette, de örültem, hogy nem lányként kezelt a kapcsolatunk ellenére, hiszen, ha olyan dolgok történtek, természetesen én kerültem alulra..
   A szoba közepén megállva kezd el megszabadítani pulóveremtől, ezzel leráncigálva nyakáról karjaival, amit nagyon is utáltam. Amint az anyag földet ért, kezeim pólójára tapadtak és, mint egy idióta ráncigáltam le róla, majd csupasz felsőtestére vezettem ujjaimat.
   - Elmehetnél a fenébe, amiért ilyen piszkosul jól nézel ki - böktem bele hasába és beharaptam alsó ajkamat, hogy ne kezdjem el csókolgatni bőrét. Miért kínozz engem ezzel?
   - Te meg a formás fenekedet és a csodás lábaiddal jöhetnél velem, mert teljesen megőrjítesz, Yijeong - tapadt vissza ajkaimra és máris nekilátott egy szenvedélyesebb csóknak, amit eddig még sosem kaptam. A lábam megremegett és meg kellett kapaszkodnom karjában, hogy ne essek össze, mert minden erőmet elvette. Megszabadított felsőmtől, majd nadrágunk is lekerült rólunk, valahogy, arra már nem emlékeztem, mert már az ágyában feküdtünk, csókolózva, miközben csupán egy aprócska anyag választott el minket.
   Éreztem, hogy már eléggé be volt indulva és ezt onnan tudtam a leginkább, hogy annyiszor, amennyiszer csak lehetett fenekembe markolt. Tudta jól, hogy milyen hatással volt ez rám, így addig folytatta, míg megelégeltem és mind a kettőnkről levarázsoltam azt a francos alsónadrágot, elhajítva a szoba valamelyik végébe, majd erőteljesen tapadva ajkaira, ezzel az ölébe mászva. Átkaroltam nyakát és a lehető legjobban simultam hozzá, hogy ne csak csókjaimmal érezhessem. Éreztem, hogy már mennyire is kívánt engem, de nem csak ő volt így, ezért is kezdtem bele a tervembe, amit talán ő nem tart nagyon jó ötletnek. Kissé elemelkedtem öléből, kellő magasságba, hogy ágaskodó férfiasságát magamba tudjam vezetni.
   - Mégis mit művelsz Yijeong? - kapta el a kezemet egy pillanat alatt, amint megérezte, hogy mit is akartam tenni.
   - Rohadtul téged akarlak magamban tudni és nem a francos ujjaidat! - néztem rá szigorúan, ami nem tudom, hogy jóra sikeredett-e, de amikor megláttam döbbent arcát, majd mosolyát, tudtam, hogy egy pillanatig komolyan vett, majd kinevetett. - Hagyd abba! - ütöttem meg vállát, de nem hagyta abba a nevetést.
   - Bocsáss meg - halkult nevetése, de a vigyor nem tűnt el arcáról. - Csak, nehezen tudtam elképzelni, hogy ilyen arcot is tudsz vágni és hihetetlenül aranyosan néztél ki az előbb, ahogy azt mondtad, engem akarsz magadban tudni és nem az ujjamat - csókolt meg egy pillanat erejéig. - Nagyon édes vagy kicsi.
   - De én ezt komolyan mondtam!
   - Tudom jól, de.. biztos így akarod. Yijeong, fél éve...
   - Nem érdekel. Már nem bírok várni. És ha nem egyezel bele, akkor kikötözlek és úgy fogom csinálni! - néztem végig szemébe, mire ismételten kitört belőle a nevetés. - Ne nevess folyton, különben itt hagylak! - ütöttem meg ismételten.
   - Bocsánat - csókolt meg, majd kezeit levezette fenekemre és úgy tartott egy ideig. Hosszasan csókoltuk egymást és észre sem vettem, amikor elkezdett magára engedni, egészen, addig, míg meg nem éreztem magamban. Ekkor egy hatalmas nyögés, vagy talán sikoly hagyta el számat, miközben erősen kapaszkodtam nyakába. Egyszerre volt fájdalmas és csodálatos érzés. Tudtam jól, hogy kibaszottul fájni fog, de nem érdekelt, hiszen fél éve nem ért így hozzám senki, így nem bírtam már a véremmel. Nyakamat csókolgatta, miközben még lejjebb engedett magán. Nyakamon éreztem szakadozott légzését, mert neki is újra kellett élnie a pillanatot. Amikor már kezdett a fájdalom elmúlni, megmozdítottam csípőmet, hogy szokjam a helyzetet és ne órákat kelljen várni, mire folytathatjuk. Még fájt a mozgás, de tudtam jól, hogy minél jobb túlesni rajta, mert annál előbb érzem magam a fellegekben.
   Szorosan fontam karjaimat Kyungil nyaka köré és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akart. Ajkaival bőrömet kényeztette, miközben lassan mozgott bennem, ezzel pedig hangokat kikényszerítve torkomból. Az érzés, melyet már nagyon régen éreztem, annyira jó volt, hogy képes lettem volna bármelyik elélvezni, hiszen annyira jól csinálta. Az ütem tökéletes volt, és minden egyes tettének hangot is adtam, főleg akkor, amikor teljes hosszával bennem volt. Éreztem, ahogy teljesen megfeszült bennem és karjai is körülöttem, ezzel éreztette velem, hogy ő is pontosan annyira kívánt, mint én. A lábam egyre jobban kezdett zsibbadni, már erőm nem volt, hogy megemeljem magamat, így párom helyettem is döntve, fektetett el az ágyán és folytatta ott, ahol egy pillanatra abbahagyta.
   Torkából morgások távoztak, melyek orgazmust okoztak hallószerveimnek. Kezeim hátát vették kezelés alá ezzel csodálatos nyomokat hagyva bőrén, melyeket holnap le kell ápolnom. Tenyereiben tartotta félgömbjeimet és úgy mozgott tovább, miközben csókjaival lepte el nyakamat vagy éppen ajkaimat. Erősen markolta bőrömet, pontosan tudtam, hogy olyan foltos leszek reggelre, mint a legelső alkalmunkkor. Ilyenkor áldtam az eget, hogy másnap nem kellett sehová se mennem, így nem kellett mutogatnom magamat és addig fetrenghettem párom ágyába, ameddig akartam. Kyungil elkezdett egyre gyorsabb tempót diktálni, ezzel pedig még inkább elvette minden gondolatomat. Egy épeszű gondolatom sem volt, csupán az ő nevét tudtam nyögni, miközben mindkettőnket hajszolt a gyönyör felé, ami ki tudja mikor fog megtalálni minket.
   Egyre jobban kezdett már fájni merevedésem, de Kyungil pontosan tudta, hogy kellett nekem a segítség, így rám markolt, majd ütemesen mozgatta kezét rajtam, miközben a tempón nem változtatta mozgott bennem. Két helyen éreztem a gyönyört és azt kívántam bárcsak sohase érne véget ez a pillanat. A végtelenségig, akartam ebben az állapotban lenni, amikor már nem lehetett eldönteni, hol is kezdődött ő és hol értem én véget. Egyszerűen hihetetlen volt.
   Éreztem, hogy bármelyik pillanatban robbanhatok, ezért, egyből párom ajkai után kaptam és húztam magamhoz, hogy ő is átérezze azt az érzést, melyet én éreztem ebben a percben. Pillanatokon belül nyögtem fel, olyan hangosan, ahogy a torkomon kifért, miközben testem összerándult az orgazmus csodálatos érzésétől, és kissé fáradtan terültem el az ágyon, de továbbra is kapaszkodtam Kyungil nyakába, mert ő koránt sem fejezte még be. Folytatta, ugyan azt a mozgást, mint, amit eddig folytatott, egészen addig a pillanatig, míg meg nem hallottam nyögését, mely egyszerre volt állatias, férfias és gyönyört okozó. Még párat lökött rajtam, míg le nem nyugodott teste és ködös tekintettel nézett szemeimbe.
   - Szeretlek - suttogta és csókot lehelt ajkaimra.
   - Én is szeretlek - öleltem magamhoz, majd miután magunkat rendbe szedtünk tértünk álomra, mert ahhoz, hogy a fürdőbe elvonszoljuk magunkat, egyikünknek sem volt ereje, így ezt reggelre napoltuk és hagytunk, hogy a másik érintésétől álmodjunk szépeket.