Feladat: 47. „Segítek a tanulásban.”
Páros: 47. Lee Jinki x Lee Taemin
Érintett banda: SHINee
Műfaj: fluff
Megjegyzés: A történet a Százféleképp szeretlek projekt keretén belül készült . Egy megadott mondattal és párossal kellett alkotni történetet.
-
Utálom
a vizsgákat! – hangoztattam nemtetszésemet az anyag iránt, amiből néhány napon
belül vizsgázni fogok. Eddig az összes remekül ment, egyedül ebből az egy
nyamvadt tantárgyra kell annyit készülnöm, hogy majd beleroskadok. Utáltam. Nem
is értettem miért mentem erre a szakra!
-
Valami
baj van Taemin? – hallottam meg egy számomra csodálatos hangot, ami a konyha
felől jött. Ja, hát persze. Most már eszembe jutott, miért is ezt a szakot
választottam. Még nagyon régen, mikor ő még gólya volt, akkor mesélt nekem a
szakáról lelkesen és én is azt akartam tanulni, mint ő, így mindent elkövettem,
hogy egy szakon tanulhassak vele, csak arra nem gondoltam, hogy mire
odakerülök, ő már bőven befejezi az egyetemet, de legalább a mesterképzést
elkezdte, így néha napján össze tudunk futni. Azóta eltelt egy év, de lassan öt
éve, hogy boldogította napjaimat.
-
Mi ez a kupi Minnie? – szakította félbe
gondolataimat hangja, amint belépett a közös szobánkba.
-
Hyung?!
- Egyből megfordultam a tengelyem körül, de elfelejtettem, hogy nem éppen a
gurulós székemben ültem, így azzal a lendülettel dőltem el a székkel, le a
padlóra. Hyung a földön elterülő lapokat nézegette, némelyiket fel is vette, de
amikor elterültem a földön, egyből a segítségemre sietett.
-
Jól
vagy? – ültetett fel, majd megfogta arcomat.
-
Nem
– döntöttem neki fejemet vállának és rejtettem el arcomat puha felsőjében.
-
Hol
ütötted meg magad? – kérdezte aggódva, miközben megsimogatta hátamat.
-
Itt
– mutattam rá az arcomra. Égett a bőröm, csupán csak az érintésétől, de most
semmire sem volt erőm, viszont szükségem volt arra, hogy hozzám érjen. Éreztem,
amint kissé mocorogni kezdett végül ajkai arcomon landoltak. Lágyak voltak és
puhák. Még inkább hyung-hoz simultam és bújtam bele védelmező karjai közé.
-
Valahol
fáj még? – kérdezte halkan.
-
A
szám is fáj.. – motyogtam halkan, mert eléggé gyerekes viselkedés volt az, amit
műveltem.
-
Akkor
hagyj, lássam az arcodat. – Lassan emeltem fel fejemet és vette birtokba
ajkaimat egy pillanat alatt. Nem volt hosszú a csók, de éppen elég, hogy
elolvadjak tőle. Nehezen váltunk el egymástól, de inkább én volt az, aki
képtelen volt elszakadni tőle. – Segítek
a tanulásban – mosolygott rám és egy csókot kaptam homlokomra.
- Köszönöm Jinki hyung – bújtam nyakába
és öleltem magamhoz szorosan, mert tudtam, két nap múlva már mindent tudni
fogok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése