A szende szűz (FanXing) (+18)

   Szereplők: Zhang Yixing (Lay), Wu Yifan (Kris), Kim Junmyeon (Suho) és Kim Jongdae (Chen), említésképp Song Qian (Victoria) és Liu
   Páros: FanXing, LayChen, SuChen
   Banda: Exo, f(x)
   Korhatár: +18
   Műfaj: romantikus, erotikus, fluff, smut
   Figyelmeztetés: szexuális tartalom, trágár szavak/kifejezések, perverzió, és alfahím Yixing (ha ezt mondhatom figyelmeztetésnek xD)
   Megjegyzés: Ez a történet Sumire Lee-nek íródott, mivel megajándékozott egy csodálatos Yixing videóval, aminek alapján a történet is megihletődött bennem. Eléggé messze áll tőlem az alfahím stílus, vagyis inkább az, hogy ilyen embereket megalkossak, ezért nézzétek el nekem, ha nem sikerült :'D De mindent beleadok ;) És tőlem nem megszokottan, de nagyon hosszú OS :'D


   Téli nap volt, amikor róttam az utcákat, hogy végre beérhessek a munkahelyemre és ne fagyjak halálra. Ma különösen hideg nap volt, még a vastag kabát se segített melegen tartani testemet, pedig ez lenne a funkciója, de nem a kabát hibája volt, hanem az enyém, mert én nem öltöztem rétegesen. Tájékozódni próbáltam a már jól ismert utakon, amiket most egy leheletnyi fehér takaró borított, ami nagy valószínűséggel holnapra el is tűnik. Csak rugdostam a pehelykönnyű havat cipőmmel és élveztem, amint az a szélben tovaszáll. Kis semmiségek, de néha kellettek az ilyen pillanatok, hogy az ember agya kikapcsoljon. Már majdnem megérkeztem munkahelyemre, csupán egy sarokra volt, de még be kellett ugranom a kávézóba, hogy a napi koffeinbevitelemet megtartsam. Szenvedve, de kiszabadítottam kezemet a kabát zsebéből, amiben nagyon meleg volt, így ujjaim nem fagytak halálra a lábaimmal ellentétben. Készültem, hogy betoljam az ajtót és kissé magamat is felmelegítsem, mikor szemeim megakadtak valamin, jobban mondva valakin úgy néhány háznyira tőlem. Magas volt, erős, arca vágyakozóan nézett a távolba, mintha igaz szerelme érzekését várná. Barna tincsei néhol rendezetten, valahol pedig rendezetlenül álltak, de talán ez adta azt a tökéletes megjelenést. Ahogy megrögzötten bámultam, gondolkozásba estem, hogy vajon miért is figyeltem fel rá. A gyermeki arca miatt? A mosolya miatt? Mert megtetszett az a férfias kisugárzása, ami nem tesz túl rajtam? Talán mert azt láttam, hogy tökéletes áldozat lenne számomra? Napok óta nem volt egyetlen partnerem sem, és semmi kedvem sem pedig türelmem nem volt felkeresni a régi szeretőim ezreit, mert mind a nyakamon maradnak akkor. Nagyon kielégületlen voltam a napokban és szükségem volt már valakire, pontosabban arra a pasira ott néhány háznyira. Kell nekem és ágyba fogom vinni, úgy megdugatva, hogy a nevére sem fog emlékezni.
   Elvettem a kezemet a kávézó ajtajáról és megtettem az első lépéseket felé, hogy valahogy beinvitáljam a szobámba, azon belül is az ágyamba, hogy azon szépen végigterítsem, majd olyan dolgokat műveljek vele, amik eddig csak a fejemben fordultak meg. Eddig még soha senki sem tudott ellenállni Zhang Yixing vonzerejének. Se nő, se férfi. Nem is tudom hányszor sikerült már ilyen pasikat magamhoz láncolni néhány alkalomra és sosem volt kérdés, hogy ki is hordta a nadrágot akkor. Elég nehéz falatnak tűnt, főleg azzal a kis ártatlan arcával, talán még fiatalabb is, mint én, na akkor meg könnyen az ujjam köré tudom csavarni.

   Szedtem lábaimat, hogy minél előbb minden információ a birtokomban legyen vele kapcsolatban, mert ah egyszer eldöntök valamit, akkor az úgy is lesz. Alig lehettem tőle tíz méterre, amikor egy barna hajú kislányt pillantottam meg, amint éppen kiszemeltem felé rohant. A titokzatos idegen csodálatos mosollyal kapta fel a földről a leánykát és szorította magához. Csak csodálkozva gyönyörködtem a látványban, mert ritkán láttam két gyönyörű embert egy helyen. A kislány, a világ leggyönyörűbb teremtése volt, akit valaha a hátán hordott a Föld, a férfi meg.. csak még jobban azt akartam, hogy magamhoz ránthassam és addig csókoljam azokat a csókolni való ajkakat, amik még inkább hívogatóbbak voltak. A kislány mosolyogva nézett az idősebbre és annak karjain ült, miközben átkarolta nyakát és puszit nyomott annak arcára. Ilyen gyönyörű látvány ritkán adatott meg az embernek.
   Csak ámultam és bámultam, egészen addig, míg egy nő nem jelent meg mellettük, nekem háttal, majd körülbelül egy fél perces beszélgetés után megfogta a barna hajú angyalt és eltűntek. A titokzatos barna csoda, csak nézett utánuk, majd mosolyogva indult meg a mögötte elhelyezkedő épületbe. Nem kellett több egyből utána is siettem, de pechemre az ajtó abban a pillanatban csapódott az orromra, mikor odaértem.
   - Hogy menne el a jó édes.. - szitkozódtam kint, majd jobban szemügyre vettem az épületet és annak is inkább a kapucsengőn elhelyezkedő neveket. A nőszemélyeket egyből ki is zártam, de így is maradt hat ismeretlen férfinév. Melyik lehet az? Csak tanakodtam és agyaltam, már megfordult a fejemben, hogy végigpróbálgatom a csengőket, de aztán lehet egyik sem az és meglátogatta a barátnőjét. - Oh, Zhang Yixing, te mikor lettél ilyen esetlen fasz? - kérdeztem magamtól, ahogy ott álltam még mindig a neveket szuggerálva. Teltek a percek, de mivel semmire sem jutottam, így egy lemondó sóhajjal hagytam el a kaput és folytattam utamat munkahelyemre, minden koffein utánpótlás nélkül. Annyira felidegesített ez az egész, hogy a nap további részében is csak rajta tudtam agyalni. Tudni akartam a nevét, a kedvenc színét. A kávét vagy a forrócsokit szereti jobban? Olvas vagy ír? Mivel foglalkozik? Modell? Egyáltalán én miért gondolkodtam ennyit rajta? Csak egy helyes arc volt, tökéletes testtel megáldva, de közben meg olyan üres a feje, mint a számítógépen megnyitott dokumentum -, ami tényleg üres volt. Szerintem, még életemben nem érdeklődtem senki iránt sem az első pillanattól kezdve, de mondjuk az esetek 95%-ban egyből ágyba vittem az esetleges partnereimet, szóval nem is volt nagyon időm ilyeneken tanakodni.
   Utáltam az ilyen napokat, mert teljesen elvették minden erőmet és egy percet sem tudtam a munkára koncentrálni, így nem is csodálkoztam, hogy egyik felettesem - akit egyben legjobb barátomnak is nevezhettem -, küldött haza, mert látta, hogy ma használhatatlan vagyok. Így este hat helyett, már délután kettőkor hazafelé vettem az irányt és mivel már pont leszartam mindent, az egész utat gyalog tettem meg, ami közel másfél órát vesz igényben. Csak akkor tettem ilyet, amikor már tényleg elegem volt a világ minden gondjából, és legutoljára tíz éve volt ilyen mélyen ható világfájdalomban részem. Olyan hülye tudtam lenni néha, hogy még magamon is meg tudtam lepődni, mekkora ökörségek miatt is fordulok ki magamból, esetleg rosszul teljesítek a munkámban. Már-már nevetségesnek tartottam mindent, ami velem kapcsolatos volt, mert ekkora szerencsétlen is csak én lehettem, hogy huszonöt évesen ilyen marhaságokon járt az eszem. Teljesen meghülyültél Zhang Yixing. Nevetni tudtam csak a mai nap történésein, hogy mennyire is akarok én már valakit magam alatt tudni, ezért képes voltam rajta agyalni egész álló nap.

   - Ennyire nevetséges lennék? - kérdeztem magamtól, ahogy felpillantottam az égre és várva a megváltást kémleltem a még kéklő égboltot.
   - Attól függ mit tartasz annak - hallottam meg magam mellől egy hangot, mire megtorpantam és fejemet a hang irányába tereltem. Leptek már meg, nem is egyszer, de szerintem életemben először hugyoztam majdnem össze magamat a megdöbbenéstől. Vagy két métert is ugorhattam, amikor a tőlem körülbelül fél méterre lévő férfit azonosítottam. Életemben nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összehoz minket a sors, de talán csak meghallotta odafent valaki szerencsétlenkedésemet és megsajnált. Ilyen is csak velem fordulhatott elő.
   - Te jó szagú Isten - szökött ki belőlem ez a mondat, miközben megtettem azt a két métert, majd próbáltam lenyugtatni szívverésemet, kisebb-nagyobb sikerekkel. Hatalmas szemekkel néztem arra a személyre, ki az előbb megszólított és ha nem ő lett volna, akkor biztosan elküldtem volna a fenébe, de vele nem akartam bunkó lenni, így ezt csak magamban tettem meg. Ajkai felfelé kunkorodtak, mint délelőtt, amikor a barna hajú kislányt tartotta karjai között, de ez mintha kissé másabb lett volna. Nem úgy csillogtak a szemei, más színű láng lobbant bennük.
   - Ne haragudj, hogy megijesztettelek - vigyorgott még mindig és tett felém egy lépést, mikor úgy érezte, már nem fogok ugrani és csak ekkor tűnt fel, hogy sokkal magasabb, mint képzeltem. Meg kellett emelnem a fejemet eléggé rendesen, hogy a szemébe tudhassak nézni, de bár ne tettem volna. Gyönyörű barna szemei voltak, amik mintha minden tudásra szomjaznának, hogy a még ismeretlen dolgokat felfedezzék. Szedd össze magad Yixing! Nem gyengülhetsz így el! - Wu Yifan vagyok - mutatkozott be, miközben jobb kezét felém nyújtotta, várva, hogy elfogadjam közeledését. Valahogy csak el kell kezdenem ezt a beszélgetést vele.
   - Zhang Yixing - indítottam el feléje jobbomat és tenyerem övébe simult, szinte hallottam, amint bőrünk súrlódik a másikiéval. Lángolt a kezem, sőt az egész testem, hogy a közelébe kerülhettem, de egyben furcsa is volt, hiszen még sosem kezdtem így senkivel sem. Igaz, az esetek legnagyobb részében klubokban és bárokban szedtem össze a partnereimet, de volt, hogy egy könyvesboltban szemeltem ki valakit és néhány óra múlva már nálam voltunk. Az emberek csak jönnek és mennek, ahogy nagymamám mondogatta régen.
   - Mit tartasz nevetségesnek, ha szabad kérdeznem? - villantotta rám lehengerlő mosolyát, amiket leginkább hírességek ajkain tündököltek. Ő koránt sem tartozott közéjük, mert egy ilyen pasit ezer százalék, hogy felismernék az utcán és eléggé jellegzetes az arca ahhoz, hogy minden pillanatban őt láthassam. - Bocsánat, hogy így tolakodok, de eléggé kétségbeesettnek tűntél az előbb és nem szívesen látom az emberek arcán ezt az érzelmet. Főleg, ha az illető még jól is néz ki, akkor végképp - mentegetőzött, miközben lassan elengedte eddig szorongatott kezemet. A forróság egy pillanat alatt eltűnt, éreztem, ahogy kihűl a testem és valamilyen furcsa érzés kerít magába.

   - Nincsen semmi gond - mosolyodtam el végre én is, mert szerintem leginkább döbbent arckifejezésem rémítette meg. - A könyvemen gondolkodtam és néha hajlamos vagyok annyira beleélnem magamat a szerepbe, hogy a saját tapasztalataimat írom bele, és úgy érzem rólam szól a könyv.
   - Könyvet írsz? - kerekedtek el szemei, ahogy meghallotta szavaimat.
   - Hát igazából szerkesztő vagyok, de megfordult már a fejemben az írás és a legjobb barátom szerint van is tehetségem. Csak, nem nagyon hiszek abban, hogy tényleg azok az írók közé tartozom, akiknek a könyveit az emberek vásárolják. Attól még eléggé messze állok, de talán majd egy nap..
   - Ha a barátod azt mondja, hogy jól írsz, akkor biztos igaza van. Általában a legjobb barátok elmondják, ha rossz vagy valamiben.
   - Hát ő biztosan elmondaná - nevettem fel, ahogy magam elé képzeltem, amint legjobb barátom elmondja, hogy nem írok jól, de ezt mindig az ő idétlen stílusában, szóval egy érdekes műsor kereteiben részesülnék ilyen vallomással.
   - És milyen témában írsz? - kérdezett rá a lényegre, aminél általában az emberek lenézően tekintenek rám és megvetnek, amiért ilyeneken járnak a gondolataim. Ezért már eldöntöttem nagyon régen, hogy csak azokkal osztom meg ezt a gondolatot, akik ismernek és tudom, hogy nem ítélnek el érte. Nem hazudtam neki a könyvírással kapcsolatban, mert tényleg írni kezdtem mostanában és kapóra is jött ez a kis találkozás, mert ihlethiányban szenvedtem.
   - Ezt majd csak akkor tudod meg, ha megveszed a könyvemet. Ha egyáltalán kiadják - mosolyogtam.
   - Ne haragudj a tolakodásomért - kért azonnal elnézést.
   - Mondom, hogy nincsen semmi baj Yifan - tettem kezemet a vállára, ami azért szemem magasságában volt.
   - Rendben. Nincs kedved esetleg meginni egy kávét? - tette fel a várva várt kérdést. - Persze, ha nem tartalak fel és nincsen más dolgod - szabadkozott egyből, én pedig csak vigyorogni tudtam.
   - Elfogadom a meghívást, de akkor én választom ki a helyet - mondtam és már mutattam is kedvenc kávézómra.
   - Ebben megegyeztünk - került vissza az a lehengerlő mosoly arcára.
   Innen pedig megváltozott az egész életem, ha egyáltalán mondhatom ezt. Jó, két perc alatt, sőt három óra alatt nem tud az ember élete fenekestül megváltozni és új irányba terelődni, de valamennyire megváltoztam, ebben biztos voltam. Az a három óra, vagy négy, de lehet öt is volt, már nem is tudom mennyi időt töltöttem Yifan társaságában azon a napon, de pont elég volt arra, hogy még jobban meg akarjam szerezni. Miután kikértük a kávénkat az egyik asztalnál helyet foglaltunk és folytattuk a beszélgetést ott, ahol abbahagytuk. Szerintem az első két órát csak a könyvek iránti rajongásunkkal töltöttük és csak utána beszélgettünk másról, de örültem, hogy végre valaki olyannal találkoztam, aki ugyan úgy imádta a régi írásokat és a kemény borítású könyveket, mint én. Ritkaságnak számított a környezetemben. Sok mindent megtudtam Yifan-ról, olyanokat, hogy mi az amit szeret, vagy amit nem, hogy mióta élt itt, de ezeket is ő mondta magától, alig szólaltam meg, csak ha kérdezett, de szívesen hallgattam. Csak beszélt és beszélt, én meg hallgattam, mint régen az esti meséket, amiket anya mondott minden egyes este. A beszélgetést egy telefonhívás hirtelen kettévágta, ezzel meg is szakítva az idilli pillanatot, a nyugodt légkört közöttünk. Valami rokona hívta és eléggé sürgősnek hangzott a dolog, így egyből mondtam neki, hogy menjen nyugodtan, a következő pillanatban pedig már egyedül is voltam. Hallottam, amint bocsánatot kért és elköszönt, de nem nagyon akartam felfogni a dolgokat. Ennyire meg akarom szerezni? Még sosem találkoztam olyannal, akitől ennyire nehezemre esne elválni. Pontosítva, egyáltalán nem akartam, hogy elmenjen. Mi történik velem? Ezt kérdeztem magamtól, még akkor is, amikor már az ágyamban feküdtem és a plafont bámultam.
   - Yifan, mit művelsz velem? - tettem fel a megválaszolatlan kérdést, majd elnyomott az álom. Yifan-ról álmodtam az éjjel, a következőn is, sőt a találkozásunk utáni minden egyes éjszakán. Megfurakodott az elmémbe, minden gondolatom körülötte forgott, még inkább azt akartam, hogy megkaparinthassam és a párnáim közé nyomhassam fejét, miközben megszabadítom fenséges testét a számomra felesleges ruhadaraboktól és olyan éjszakában részesítem, mint még soha.

   Teltek a napok, néha összefutottunk az utcán, vagy éppen a kávézóban és kisebb-nagyobb beszélgetéseket folytattunk a másikkal. Néha munka után megbeszéltünk egy kis találkozót és akkor a kávézóban telepedtünk le, vagy ha eléggé késő volt, akkor kerestünk egy másik helyet, ahol tudtunk beszélgetni. Egyre több mindent tudtunk meg a másokról, de mivel nem akartam elüldözni magamtól, így nem kérdeztem rá, hogy van-e éppen valakije, vagy milyen típusú emberek azok, akik felkeltik az érdeklődését. Mondjuk azt mondta rám az első alkalommal, hogy jól nézek ki, szóval van esélyem arra, hogy bekerüljön a hálómba valamelyik alkalommal, csak a megfelelő pillanatot kell megtalálnom erre. És ez volt az, ami sosem jött össze. Mindig kicseszett velem az élet, de leginkább ő volt az, aki hamar lelépett, mert dolga volt másnap vagy éppen dolgoznia kellett és egyre jobban érdekelt a munkája, amit csak késő este tudott elvégezni. Junmyeon-nak - mert hát a legjobb barátnak mindenről tudnia kell -, nem egyszer meséltem Yifan-ról és még ő is csodálkozott rajtam, hogy lassan egy heti ismeretség után még nem vittem ágyba ezt a férfit. Tudta jól, hogy sosem szoktam eddig húzni a dolgokat, hanem ha lehetséges egy-két találkozás után ágyba viszem az illetőt, nem érdekelve, hogy nő vagy férfi, de inkább az utóbbi csoport mozgatta meg leginkább a fantáziámat. Barátom állandóan kérdezgetett, minden álló nap, hogy végre sikerült-e az ágyamba tuszkolnom Yifan-t, mert már aggódott értem, hogy valami bajom van, amiért nem egy perc alatt vittem valakit szobára. Már magamon is meglepődtem, mert eddig talán egyszer fordult elő, hogy valakit nem az első adandó alkalommal nyomtam magam alá, hanem csak a második találkozásunkkor, de Junmyeon akkor is nagy szemekkel nézett rám. Szerinte én az-az ember voltam, aki képtelen várni egy emberre, hogy az szétnyissa előttem a lábait és ebben tökéletesen igaza volt, de úgy tűnik Yifan az a személy, aki minden elképzelésemet felülmúlja és képes megváltoztatni.
   - Yixing, én ezt nem vagyok hajlandó tovább nézni - ült le mellém legjobb barátom, miközben a reggeli kávémat szürcsölgettem a kéziratok felett.
   - Mire célzol? - néztem rá értetlenül, mert fogalmam sem volt, mire is gondolt.
   - Te. Én. Este. Bár. És nincs ellenvetés - szögezte le a dolgokat. - Borzalmas nézni a szenvedésedet. De leginkább az akaszt ki, hogy töketlen vagy. Hol van az a Zhang Yixing, aki egy pillantással képes volt magába bolondítani az embert? Hol van az a barátom, aki minden egyes alkalommal arról mesélt nekem, hogy most éppen milyen módszerrel csalogatta "áldozatát" a karmai közé? Mit műveltél a barátommal? - vonta fel szemöldökét, ahogy csak lökte felém a szavakat, én meg döbbenten figyeltem. - Ezt egy igennek veszem. Nyolckor találkozunk az Ulula bárnál, és te szépen kicsíped magadat, de úgy, hogy még az én fejemet is elcsavard - kaptam meg az utasítást és már ott sem volt. Csak ültem és figyeltem a folyosón, amint a saját szobája felé haladt, majd eltűnt. Hát még ilyen határozottnak sem láttam még barátomat, de úgy tűnik ezt is megéltük és mivel tudtam, hogy nem jó dolog ellentmondani az idősebbnek, így hallgatva rá, meg is jelentem nyolc előtt a bárnál, nehogy még a végén a késésemen is csüngjünk egy órát.

   Ahogy megígértem neki - jobban mondva, megígértette velem -, kicsíptem magamat, de úgy, hogy még ő is belém habarodjon. Nem vittem olyan hű, de nagy változást az öltözékemben, csak felkaptam magamra egy fekete feszülős farmert, ami még inkább kiemelte püspökfalatjaimat és combjaimat. Hozzá egy fekete inget és zakót, olyan gengszteres beütést próbáltam kelteni, de inkább lettem egy szexi félisten, aki után mindenki megfordul. Junmyeon-t illetően tényleg elcsavartam a fejét, mert amikor hatalmas mosollyal közeledett felém és végigmért, azért elidéződött néhány percig a tekintete. Nevetve ragadtam karon és húztam be a bárba, ahol természetesen már ismertek voltunk - legalábbis én biztosan. Egyből a pulthoz húztam barátomat és az első kört állva vetettük be magunkat az éjszakába. Junmyeon a tudtomra adta, hogy nem azért hozott ide, hogy valakit vigyek ágyba, hanem próbáljak meg ugyanaz az ember lenni, aki Yifan előtt voltam. Én úgy éreztem, hogy nem változtam olyan sokat, de egy külső szemlélő jobban felismeri a változásokat, mint mi magunk és ezért is örültem, hogy Junmyeon velem volt. Látta rajtam, hogy küzdök magammal, és nem szeretné, ha valami bajom esne és valamilyen őrültségbe vágom a fejem. Tudta jól, hogy ha iszom, akkor kissé eltávolodom a külvilágtól és csak magammal törődőm, ami régen eléggé jellemző volt rám. Meg talán a szexuális életem is eléggé megváltozott az elmúlt egy-két hétbe, mert már azt sem tudom, hány napjai is ismertem Yifan-t. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Amióta Yifan-nal összefutottam a kávézónál, azóta nem jártam el a klubba, nem ittam, nem kerestem semmilyen ember társaságát estére, és ez számomra is új volt. Tudom jól, hogy Junmyeon azt szeretné, ha élnék egy kicsit mielőtt még elkötelezném magamat akárki mellett és erre az volt a legjobb mód, ha elráncigál egy bárba, én pedig szépen sorszámot adok azoknak a személyeknek, akik azt szeretnék, ha vele tölteném a következő órákat.
  A második kör után már éreztem az alkohol hatását és tudtam, hogy ideje táncolni is nem csak inni. Elindultunk a hullámzó tömegbe, keresve mindketten a kedvünkre való embereket. Útközben egy-ketten elkaptam egy-egy szám erejére, vagy marasztaltak tovább, hogy kiélvezhessék társaságomat, de nem sikerült a merényletük, mert öt percnél tovább senkivel sem bírtam. Nem találtam meg bennük azt, amit Yifan-ban láttam vagy vonzott magához. Ő vele akartam táncolni, őt akartam csókolni, és nem ezeket a vadidegeneket, akik ezer százalék, hogy már csak az alkohol miatt viselkedtek így velem. Kikeveredtem a tömegből és egy kissé eldugottabb helyre mentem, ahol olyan emberek voltak, mint én. Ide a zene már nem jutott el annyira, mint a tánctéren, itt lehetett beszélgetni is, igaz ezt a helyet, nem erre használták az ittlévők, hanem inkább egy gyors és vad szeretkezést lenyomtak, majd mentek a dolgukra. Mindig akadt itt egy-két ember, kik csak az erre betévedt prédákra vadásztak. Pontosan tudtam milyen is, hiszen én is ültem itt pár éjszakát, de amint rájöttem, hogy mennyire vonzóm az embereket, így inkább a tömegben keresgéltem az ínyencségeket. Egyre beljebb tévedtem, de még a tánctér jól belátható volt, és ekkor pillantottam meg egy ismerős alakot. Mintha csak rám várna, úgy állt a folyosó kellős közepén. A lehető legszűkebb farmert láttam rajta, és egy ujjatlan felsőt, ami szabadon hagyta tökéletesen kidolgozott karjait. Haja tökéletesen belőve, mindig a ragyogásra törekedett és ez el is érte, hogy felfigyeljek rá. Hatalmas mosollyal az arcomon mentem egyenesen feléje és mikor felmérte, hogy mégis ki közeledett felé, másodpercek alatt csapódott neki mellkasomnak és mart rá ajkaimra, mintha én lennék az este fénypontja. Sosem hittem, hogy valaha ilyen fogadtatásban lesz részem, főleg tőle, hiszen amikor megismerkedtünk már akkor elszögeztük, hogy sosem fogunk a másikra várni és nem várunk el többet egy éjszakánál. Hát abból az egy éjszakából sok éjszaka lett és mondhatjuk, hogy ő volt az egyetlen személy, akivel többször lefeküdtem. Eléggé válogatós voltam, de ki tudna ellenállni egy ilyen embernek? Főleg, hogy nagyon jó volt az ágyban és ez a nyelvtechnika, amiket mindig használt csókok közben, megőrjítettek.
   - Ennyire hiányoztam Chen? - váltam el tőle egy pillanatra és ajkai helyett nyakát kezdtem kóstolgatni. Imádtam a bőrét. Akárhányszor találkoztunk, mindig makulátlan volt és tökéletes. Sosem értettem, hogy nem tudok rajta nyomott hagyni. Fejét hátrabillentette kissé, hogy még nagyobb terület kerülhessen birtokomba és közvetlenül fülemnél hallhassam sóhajait. Tenyerét vállamra, majd felkaromra csúsztatta és erősen markolta bicepszeimet, nehogy összeessen.
   - Pontosan tudod a választ Lay - kúszott egy ördögi vigyor ajkaira és kissé megrántva, de kérlelve húzott maga után, míg háta neki nem csapódott a falnak, amire szépen fel is kentem. Erősen tapadtam nyakára és haraptam, ahol csak értem, miközben csípőjét folyamatosan enyémnek lökve, ezzel kérlelve, hogy hagyjunk minden előjátékot és vájunk bele a közepébe. Ez volt a másik ok, amiért többször kerültünk össze, mert mindig a tudtomra adta, mit is akart és nem kellett minden szót harapófogóval kihúzni belőle.
   Mosolyogva hajoltam fel kívánatos párnáihoz és hívtam egy hosszú és szenvedélyes csókba, majd még jobban a falnak préseltem gyönyörű testét, amit már nem is tudom mikor láttam utoljára. Úgy tapadtam ajkaira, mintha az életem múlott volna ettől a csóktól, szorítottam magamhoz testét, érezni akartam, hogy akar engem, azt a szenvedélyt, vadságot akartam magamnak tudni. Chen erőszakosan markolt hajamba és húzott még közelebb magához, egy papírlap se fért volna el közöttünk, nemhogy még a kezünk, amivel meg akartuk szabadítani a másikat a ruhadaraboktól, de mivel nem nálam vagy nála voltunk, így nem eshettünk egymásnak úgy,a hogy mi szerettük volna. Ha képes lettem volna levegő nélkül élni, akkor soha sem válnék el Chen csodálatos ajkaitól, de abban a pillanatban nem a levegőhiány miatt váltam el tőle, hanem inkább azért, mert úgy éreztem, helytelenek a tetteim. Nem értettem, miért is gondoltam így, de a fejemben megszólalt a vészcsengő, amit még sosem szólalt meg. Csak meredtem Chen gyönyörű arcára, ki vissza akart tapadni ajkaimra, de én elhúzódtam, még a fejemet is elfordítottam, hogy ne tudjon semmilyen módon se megcsókolni. Miért reagálok így?
   - Mi a baj Lay? - kérdezte lágyan, de én képtelen voltam megszólalni. Még mindig a falnak nyomva, mintha akarnék tőle valamit, de már azt sem tudtam, hogy én én vagyok. A fejem lüktetett, a vér össze-vissza cikázott ereimben, a fülem fájt a bömbölő zenétől, majd megéreztem, amint valaki a vállamra tette kezét. Lassan fordítottam a kéz tulajdonosa felé tekintetemet és szó szerint megdermedtem. Láttam már ezer arcát, az elmúlt tíz éves barátságunk alatt, de ilyennek még soha. Szemei szikráztak a dühtől és a döbbentségtől, megszólalni nem mertem, mert úgy éreztem azzal csak rontok a helyzeten.
   - Hyung..? Te mégis mit.. - szólalt meg a még mindig falnak passzírozott fiú, de ujjai még inkább mélyedtek bőrömbe. Mintha félne a mögöttem álló személytől, de hogy mikor nem is..
   - Hyung? - kaptam értetlenül fejemet Chen-re, aki csak félve bólintott egyet és próbált elbújni. - Junmyeon, én...
   - Mégis mi a faszt kened a falhoz az unokatestvéremet? - vágta hozzám egyből az első és lényeges kérdést, az én szemeim pedig akkorára nőttek, mint a Hold. Az unokatestvére Chen? Az mégis, hogy.. - Te meg mi a fenét keresel itt Jongdae? - nézett az éppen már nem aktuális partneremre, ki végre előmerészkedett rejtekemből.
   - Mégis mi a fenét érdekel ez téged? Nem is érdekeltelek az elmúlt két évben, akkor most mit vagy úgy oda?! Hogy nem a szaros mintagyereket és mintafelnőttet látod magad előtt? Elegem van már abból, hogy átnézel rajtam, és nem törődsz velem! Lay legalább figyelt rám és megkaptam azt, amit tőled akartam, de te észre se vetted a jeleket! - vágta barátom fejéhez a dolgokat, közben pedig lefonta rólam karjait és megállt hyung-ja előtt.
   - Lay? - nézett rám értetlenül Junmyeon, én pedig sóhajtva fordultam felé.
   - Itt a bárban Lay-ként vagyok ismert, ahogy... Jongdae is, Chen néven. A franc se gondolta volna, hogy az unokatestvéred Junmyeon. Nem is hasonlítotok - csattantam fel. - Egyáltalán, hogy lehettek rokonok? Teljesen más a személyiségetek és semmi közös nincs bennetek.
   - Kapd be Lay! - ütött belém Chen, majd mint egy dühös lány elviharzott.
   - Jongdae! - szólt utána barátom, de mindhiába.
   - A folyosó végén balra, majd a második ajtó jobb oldalt - mondtam automatikusan. - Oda szokott menni ilyenkor, az a "kis bunkere", ahová el tud menekülni. Nem egyszer kellett kirángatnom onnan, de most már értem miért volt néha olyan kétségbeesett.
   - Ezt hogy érted?
   - Egyszer még, nem is tudom mikor könyörgött, hogy feküdjek le vele, mert az akit szeret, észre sem veszi. Teljesen kétségbe volt esve, én meg megadtam neki ezt a kívánságát, majd akárhányszor találkoztunk mindig volt valami baja és volt, hogy ott a bunkerében találtam rá. Csak végső esetben használja, szóval jobb, ha utána mész. És... - vettem egy nagy levegőt - sajnálom. Tényleg nem tudtam, hogy a rokonod, akkor nem...
   - Nem kell sajnálnod, az én hibám. Inkább köszönettel tartozom, amiért mellette voltál. Majd.. beszélünk - mondta és már ment is Jongdae után, ajkaimra pedig egy kisebb mosoly került. Nekidőltem a falnak és azon kezdtem el tanakodni, hogy mégis mi a fenét kezdjek most magammal. Idétlenül mosolyogtam és tanakodtam, hogy talán az élet direkt szólt közbe, hogy nem itt van a helyem éppen, hanem máshol, másnak az ajkait kéne ízlelgetnem. Sóhajtva billentem oldalra a fejemet és megpillantok egy pár cipőt magam előtt.
   - Yixing? - hirtelen kaptam fel fejemet az ismerős hangra, a szám is tátva marad a döbbentségtől.
   - Yifan? - kerekedtek el szemeim és felegyenesedtem. - Te mit csinálsz itt?
   - Ezt én akartam kérdezni, úgy öt perccel ezelőtt, de félig-meddig megkaptam a választ - felelte egyik kezével megtámaszkodva a falnak fejem mellett.
   - Ezt nem egészen értem.
   - Láttam, amint bolyongtál itt és mielőtt még szólhattam volna neked, már mást találtál, akit az előbb szépen felkentél erre a falra, csak el lett rontva az estéd.
   - Ezt ne is emlegesd - hajtottam le a fejemet és öntudatlanul nekidöntöttem buksimat mellkasának. - Életembe nem kerültem még ennyire kínos helyzetbe. Ki a fasz gondolhatta, hogy ezek ketten pont rokonok?!
   - Hát igen, nem lennék a helyedben, de én inkább a kis srác pártján állok - felelt Yifan, én pedig lassan felemeltem a fejemet.
   - Jongdae-ra gondolsz?
   - A kis barnára, akinek nemrég a szájában matattál - hajolt közelebb hozzám. Miért érzem úgy, hogy nem tetszett neki ez? Féltékeny volna?
   - Ő volt Jongdae. A szőke meg Junmyeon a nagybátyja, aki történetesem a legjobb barátom és munkatársam, de várjál. Hogy érted, hogy Jongdae párján állsz?
   - Tudom milyen érzés, hogy az, akit kiszemeltél magadnak, nem szentel rád, akkor figyelmet, amekkorát megérdemelnéd - jött még közelebb. Egyre nagyobbakat pislogtam egészen addig a pillanatig, míg meg nem éreztem csodálatos puha ajkait enyéimen. Csak néztem gyönyörű arcát, amint lehunyt szemekkel ajkaimat kóstolgatta, majd mikor végre eljutott a tudatomig, hogy éppen megcsókolt Wu Yifan, aki után eddig vágyakoztam, másodpercek alatt hunytam le szemeimet és viszonoztam csókját. Határozottan csókoltam és simultam hozzá, kezdtem eltávolodni a faltól, hogy annak passzírozhassam, de nagyon nem engedte. Miért nem megy? Majd az ágyban visszakapja ezt a gonoszságot, és engedtem, hogy kissé dominálja a csókot. Talán életemben, ha egyszer voltam a passzív fél szerepében, de annak is már tíz éve, hogy történt, és sikeresen el is felejtettem. Amennyire csak lehetett martam ajkait, mert nem bírtam betelni velük, erre vártam már hetek óta és most végre megkaparintottam. Az örökkévalóságig ajkain akartam csüngeni, de ő volt az, aki lassacskán elhúzódott, főleg, amikor annyira hozzásimultam, hogy már nekem fájt.
   - Mi lenne, ha ezt nálam folytatnánk? - kérdezte mosolyogva. Számon éreztem leheletét, két miniméter választott el minket, de olyan volt, mintha egy se lenne. Csupán visszatapadtam ajkaira, megadva a választ, hogy bárhová képes vagyok követni és már meg is ragadta kezemet, majd vezetett bele az embertömegbe. Ujjainkat összefonta és szorosan tartotta, nehogy elvesszek az embertömegbe, mondjuk eléggé nehéz lett volna, hiszen kitűnt a tömegből és bárhonnan felismertem volna. Amikor kijutottunk a hullámzó tömegből, majd a bár területétől is, sétálva vezetett ki a kis utcából, majd rá a főútra. Hirtelen jött a hőmérséklet változás, nem volt az a rettentő nagy hideg, de jobb lett volna a meleg lakásban lenni, a takaró alatt. Elhaladtunk a kávézó előtt, ahol megejtettük az első beszélgetésünket, majd azt a helyet, ahol legelőször megláttam. A kapuhoz vezetett, elővette kulcsát és már bent is voltunk a házba. Kezemet egy pillanatra se engedte el, szótlanul követtem, fel a lépcsőn, egészen addig, míg meg nem állt egy ajtó előtt.
   Egyre türelmetlenebbé váltam és ezen az sem segített, hogy Yifan a kulcsokkal szerencsétlenkedett, már nem is tudom mióta, de ha azt akarta elérni, hogy már toporzékoljak a lábaimmal, akkor rossz embert talált meg. Éveknek tűnő percekkel később meghallottam, amint lenyomta a kilincset és kapva az alkalmon, be is löktem az ajtón, majd egy határozott mozdulattal toltam neki a fallapnak, miután azt a lábammal becsuktam. Egyből telt párnáira hajoltam, teljesen hozzásimulva testéhez, leheletnyi időt sem hagyva neki. Kezeit a derekamra helyezte és úgy húzott még inkább magához, és nagyon tetszett ez a közelség. Elkezdtem lefejteni róla a zakóját, el nem válva a gyönyört okozó ajkaktól és már készültem, hogy ingétől is megszabadítsam, mikor megragadta kezemet és húzni kezdett maga után. Egy nagyobb szobába vezetett, amit a nappalinak gondoltam, mert a kis fény melyet az utcai lámpák okoztak, ezt mutatták nekem. Amint megláttam a kanapét, ismételten átvettem az irányítást és amint odaértünk már löktem is rá a bútorra, majd föléje másztam. Eléggé meglephettem, mert kerek szemekkel pislogott rám. Kezeimet tenyerébe vezettem, összefontam ujjainkat, majd egyre feljebb toltam őket, egészen feje fölé, miközben közelebb hajoltam hozzá, addig, míg ajkaink össze nem forrtak. Megveszek ezekért a csókokért, sokkal jobb, mint Chen-é, pedig őt eléggé nehéz felülmúlni. Csak faltam azokat a párnákat, erősen rájuk tapadva, hogy sose kelljen elválnom tőlük. Teljesen a kábulatába kerültem és kezdtem rájönni, hogy miért szólalt meg bennem a vészcsengő, mikor Chen-t próbáltam megfektetni. Szerelmes voltam Yifan-ba, azt akartam, hogy őt csókolhassam, vele művelhessek olyan dolgokat, amiket régen Jongdae-val is tettem, de úgy éreztem ezen az éjszakán nem a fiú mellett kell kikötnöm, hanem emellett a férfi mellett, akit most csókoltam. Megcsalásnak éreztem volna, ha a régi szeretőmet viszem az ágyba, mikor megkaphattam volna őt is, ha kicsit jobban odafigyelek rá.
   Egyik kezemmel elengedtem csuklóját és levezettem mellkasára, onnan pedig lapos hasára. Ujjaimat befurakodtam inge alá és immár bőrét cirógattam, amitől a hideg is kirázott. Annyira jó volt végre ilyen helyzetben lenni vele, hogy tényleg megkaphatom azt a személyt, akire hetek óta vágyta és nem egy átverés az egész. Nem álmodtam, hanem tényleg a valóság és nem kellett attól tartanom, hogy egyszer csak felébredek és tudatosulok a borzalmas világgal. Tényleg itt volt, ahogy én is, és mi tényleg arra készültünk, hogy lefekszünk. De akkor mégis miért érzem azt, hogy valami nem stimmel? Kezem egyre feljebb tévedt testén, míg egy aprócska lökést nem éreztem és mire felfoghattam volna a történéseket a hátam a kanapé anyagába préselődött. Hatalmas kerek szemekkel néztem Yifan-ra, ki felettem támaszkodott, majd minden figyelmeztetés nélkül gombolta ki ingét és hajította el, jó messzire. Nagyokat pislogva próbáltam feldolgozni a dolgokat, de egyszerűen nem ment és ráadásul még gondolkodni sem volt időm, mert túlságosan lekötött partnerem felsőteste. Pontosan olyan volt, amilyennek elképzeltem, sőt, felülmúlta képzeleteimet. Megszólalni akartam, hogy egyáltalán mondjak valamit, de már tapadt is rá ajkaimra, így belém fojtva a ki nem mondott szavakat. Kezeim egybe lendültek hajkoronájába, hogy ne szakadjon el tőlem, teste hozzám préselődött, még az ingemen keresztül is éreztem gyorsan verő szívét. Megéreztem ujjait, amint felfedező útra indulnak testemen, ezzel néha megtalálva azokat a pontokat, amikre nagyon érzékeny voltam, de annyira el voltam kábulva Yifan csókjaitól, hogy észre se vettem, amikor az ingem már szétnyíltan terült el rajtam. Mellkasom rohamosan emelkedett fel és le, a légzésem megszaporodott, karjaim egyre közelebb húzták azokat a kívánatos ajkakat, míg el nem szakadtak tőlem és sértődötten néztem fel az illetőre, aki jót nevetett rajtam.
   - Ne nevess! - szóltam rá. - Inkább vetkőzz! - utasítottam és jól szórakozva rajtam távolodott el kissé, így nekem is teret engedve, hogy megszabadítsam magamat a már túlságosan szűk nadrágomtól, ami azóta feszített, hogy Chen-nel összeakaszkodtam és Yifan rátett még egy lapáttal, amikor a falra kent a bárban. Az ujjaim már az alsónadrágom szélébe kapaszkodtak, mikor megéreztem partnerem csókját nyakamon és egyből elernyedtek izmaim. Nem csupán egy csók volt, hanem el is időzött egy helyen, hogy még inkább az őrületbe kergessen. A csókokból, harapások lettek, majd végül szívni kezdte bőrömet, és visszarepített abba az időbe, amikor még kezdő kis kamasz voltam. Hihetetlenül régen volt már ilyen kényeztetésben részem, így a kelleténél erőteljesebben reagáltam érintésére. Legutoljára tizennégy-tizenöt évesen voltam passzív fél, annak is már tíz éve, azóta egyszer sem löktek vissza ebbe a szerepbe és most se fognak. Kissé meglöktem Yifan mellkasát, ezzel eltolva magamtól kissé és rátapadtam ajkaira, miközben törekedtem arra, hogy én kerüljek a domináns szerepbe. Már ülőhelyzetbe voltam és éppen azon mesterkedtem, miként is lököm a kanapéra úgy, hogy ne a padlón érkezzen, amikor egy laza mozdulattal visszanyomott a bútorra és rátapadt ajkaimra, miközben kezével azon szorgoskodott, hogy levarázsolja rólam az alsót. Mi a fészkes fene folyik itt? Lekerült rólam az utolsó ruhadarab is, Yifan-ról is levarázsoltam, amikor megéreztem, amint ujjaival fenekem nyílásánál kezdett el matatni.
   - Mégis mire készülsz? - váltam el tőle, amikor már egyáltalán nem értettem mit akar. - Már benned akarok lenni az Istenért! Mindjárt szétrobbanok!
   - Hogy mi? - kérdezett vissza egyből. - Bennem akarsz lenni?
   - Igen. Mégis mit hittél? Ha szexre kerül a sor, mindig én vagyok az aktív fél, aki beakasztja a horgot.
   - Hát drága, ki kell, hogy ábrándítsalak, mert hogy te e két farpofa közé be nem teszed a szerszámod az egyszer biztos - mosolygott rám ördögien. - Lehet Jongdae-t rá tudtad venni, hogy szét nyissa neked a lábait, de ebben a felállásban, most te leszel az, aki ezt teszi.
   - Mi?? - néztem nagy szemekkel. - Utoljára talán tíz éve volt, hogy valaki beakasztott oda valamit. Azóta senki nem nyúlt hozzá.
   - Na, neked akkor van tapasztalatod, hogy milyen is alul lenni, de én még sosem voltam ott, ahol te. Meg.. én vagyok az idősebb - villantotta rám ragyogó mosolyát.
   - Hogy mi?? - néztem rá értetlenül.
   - Kilencvenes születésű vagyok, és ha jól tudom, akkor te kilencvenegyes, más szóval...
   - Istenem, csak essünk túl rajta! - adtam be a derekamat, mert már rohadtul elegem volt ebből a pöcsölésből. - Ezt még rohadtul vissza fogod kapni, Wu Yifan. Csak kerülj a kezeim közé - fenyegettem meg és már hajolt is vissza ajkaimra. Próbáltam visszagondolni a legelső férfival töltött szexuális kapcsolatomra, amikor, mint kis tapasztalatlan kisgyerek kértem az idősebb segítségét, mert nem tudom mi, merre, hány, méter. Még semmi tapasztalatom nem volt - vagyis férfival -, mert eddig csak egyetlen egyszer feküdtem le valakivel, az is egy nő volt. Jó volt meg minden, de nem adta meg azt a fajta kielégülést, amit akartam. Az idősebb fiú, aki pedig a tenyerén hordozott képes volt bármit megtenni nekem. Vele veszítettem el a szüzességemet, de miután az-az aktus megtörtént közöttünk, inkább terelődtem a domináns szerepbe. Utána csak aktív félként szerepeltem, sosem találkoztam még olyannal, aki le akart volna taszítani a trónomról, kivéve Yifan-t. Furcsa volt ez a felállás, de képes voltam most az egyszer félredobni minden büszkeségemet és megadni neki azt, amit akart.
   Ujjaival bejáratomnál járkáltak és már elegem volt a tökölésből, így egy határozott mozdulattal megragadtam kezét és egyik ujját magamba toltam. Mit ne mondjak, nem éppen a legkellemesebb volt, de vagy elkezdjük vagy itt hagyom a picsába és keresek valakit, akit megdughatok. Magas ívről tettem minden előkészítésre, csak csináljunk már valamit, mert utálom, ha megváratnak. Talán ez a kis löket kellett az idősebbnek, hogy végre megtegye az első lépést és folytassa a dolgot. Ajkaival ismételten számat térképezte fel, miközben egyik ujja bennem matatott. Furcsa volt és kellemetlen, de tudtam, hogy idővel ezek az érzések el fognak tűnni és csak arra vártam. Az első inkább csak kellemetlen volt, minthogy fájnak, így bólintva vagy úgy megmozdulni, hogy tudja folytathatja a dolgokat, de nem tűnt olyan tapasztalannak, aki nem érti a dolgát. Lassan érkezett második ujja, amit megéreztem, de a csókok melyekkel párnáimat, vagy éppen nyakamat kényeztette elfeledtette velem a kellemetlen érzéseket, így inkább csak a boldog pillanatok maradtak meg elmémben. Minden egyes perccel eggyel közelebb kerültünk a várva várt pillanathoz, néha úgy kezelt, mint egy porcelánbabát, majd mintha semmi fájdalmat nem éreznék és tetszett, hogy nem csak velem, de magával is törődött. Elértünk arra a pontra, amikor már a harmadik ujja is bennem matatott és már nem bírtam nem hangot adni tetteinek. Először egy kisebb fájdalom áradt szét bennem, de amint meghallottam saját hangomat, be is fogtam a számat, mert megijedtem magamtól. Ilyen hang is ki tud jönni belőlem? Időm nem volt ilyeneken gondolkodni, mert már zongoraujjai ficánkoltak is bennem, aminek következtében újabb hangokat próbált kicsikarni belőlem.
   - Remélem nem órákat akarsz eltölteni azzal, hogy felkészítesz, mert Istenemre mondom, akkor kiheréllek, annak ellenére is, hogy idősebb vagy, fránya egy évvel - néztem rá, mikor már nem is tudom mennyi ideje tágított és nekem elegem lett.
   - Nagyon türelmetlen itt valaki - mosolyodott el mondatom végére és kihúzta belőlem ujjait, azzal egyidőben pedig egy kisebb nyögés távozott belőlem. Már vártam a folytatást, de csak azt érzékeltem, hogy eltűnik felőlem a jelenléte és hirtelen pattantak fel szemeim. Szóra nyitottam a számat, hogy hozzávágjak egy újabb Yixing-es mondatot, de mikor láttam, hogy fordul is vissza, kissé megkönnyebbülten ejtettem fejemet a kanapéra, miközben tenyereimet arcomra tettem. - Valami baj van Yixing? - hallottam meg hangját, azzal egyidőben, hogy visszaült a bútorra.
   - Az egyik felem azt mondja, hogy megfogom bánni ezt az éjszakát, míg a másik ennek az ellenkezőjét állítja - sóhajtottam. - De a fasz fog most gondolkodni, mikor majd szétvet az ideg és az öröm. Csak csináljuk, mert úgy érzem belepusztulok a várakozásba - vettem el kezemet arcom elől és ránéztem.
   - Remélem a következő alkalommal is ilyen szépeket mondasz majd - mászott felém mosolyogva és egy érzelmekkel telített csókkal jutalmazott meg. Átkaroltam nyakát, hogy még közelebb érezhessem magamhoz és tudassam vele, hogy ez az éjszaka mennyit is jelent nekem. Az érzelmekkel teli csókunkból túlfűtött ajak mardosás lett, miközben Yifan azzal ügyködött, hogy végre valahára bennem lehessen. Próbáltam nem a fájdalomra gondolni, amit tudtam, hogy sehogy sem tudok elkerülni, inkább a partnerem ajkaira koncentráltam, hogy elterelődjenek a gondolataim, mert tudtam jól, hogy mi is fog következni. Lassacskán megéreztem, amint már nemesebbik felével hozzám dörgölőzik és még inkább megkívántam, hogy bennem legyen. Pillanatokkal később már érezhettem is magamban, miközben a haját markoltam és ujjaimat a hátába mélyesztettem, mert pontosan annyira fájt, mint amilyenre emlékeztem. Összeszorítottam a szemeimet, ajkaim közül egy kisebb, de talán hangos fájdalmas nyögés távozott, miközben arcomat a nyakába temettem, mintha ott keresném a fájdalmat elmulasztó gyógyszert. Nagy levegőket vettem és tudtam jól, még egy ideig fájni fog, de muszáj tovább mennünk, különben lőttek az éjszakának.
   Yifan arcához hajoltam, hogy belém fojtson minden hangot, ki nem mondott szavakat és ezzel egyidőben megmozdultam, hogy a tudtára adjam, folytassuk. Minden egyes mozdulata és tette megfontolt volt, mintha előre lejátszaná magában a jeleneteket, hogy melyik lenne a megfelelő lépés, mi lenne a legjobb döntés ebben a helyzetben, és ez megdobogtatta szívemet, hogy valaki így gondoskodott rólam. A percek elteltével fokozatosan gyorsult a tempó, erőteljesebben mozgott bennem, ami egyszerre fájt, de esett jól is. Junmyeon nem tudom hányszor mondta már nekem régebben, hogy mazochista vagyok, mivel imádtam a kínokat, de mindenkinek volt egy ilyen oldala. Ajkai eltűntek enyéimről, így már hallhatóvá váltak nyögéseim és sóhajaim, amik a ki nem mondott szavaim helyett voltak. Nyakam egyre díszesebb lett, éreztem, hogy már annyira érzékennyé váltam mindenhol, hogy már attól megremegtem, ha végighúzta ujját oldalamon. Ez az aktus nagyon az első szeretkezésemet juttatta eszembe, ami köztem és egy férfi között lezajlott. Akkor voltam ennyire érzékeny, hogy minden egyes pillantásától, érintésétől képes lettem volna a mennyekben járni. Ez jelentené a rózsaszín ködöt, amiről Chen beszélt nekem néha? Az a pillanat, amikor rátalálsz arra a személyre, akiért képes lennél feláldozni eddig is életviteledet. Rátaláltam volna arra az emberre, akire eddig vártam, akiért akár a kezemet is képes lennék tűzbe tenni? Huszonöt évesen tudhatom már mi az igaz szerelem? Akarhatnám, hogy a végzetem legyen ez a férfi? Alig ismerem még, de mégis olyan, mintha évek óta ismerném, mintha ismernénk egymást, és nem csupán egy véletlen folytán kerültünk közelebb egymáshoz. Nem akartam foglalkozni ezekkel, nem is nagyon érdekelnek az ilyen gondolatok. Az sem zavarna, ha Yifan csupán néhány alkalmat akarna tőlem, nekem az is megfelelne. A mának fogok élni és nagy ívben teszek arra, hogy mi fog történni holnap, hiszen ezt a pillanatot semmi más nem adhatja vissza. Magamhoz húztam azokat a csodálatos ajkakat, miközben próbáltam valahogy mindkettőnknek gyönyört okozni, mert úgy érzetem, hogy Yifan inkább gondolt rám, mint magára, ami jól esett, de közben bűntudatom is volt. Utáltam, ha csak rám figyeltek, persze néha jól esett, de túlzásokba azért ne essünk.
   - Fhelőlem gyorsíthatsz ihs. Vhagy mást ihs csinálhatsz - szólaltam meg végül egy pillanatra elválva tőle, de hogy ne hagyjam megszólalni visszatapadtam lepénylesőjére és ellentétesen kezdtem el mozogni vele, már amennyire tudtam. Húztam magamhoz, beletúrtam hajába, mindent elkövettem, hogy valahogy tudassam vele, magára gondoljon néhány percig, vagy akár az egésznek a végéig, mert azt akartam, hogy neki is ugyanolyan jó legyen, mint nekem. Mintha a gondolataimban olvasva, változtatott az ütemen és a szögön, mindenen, amin lehetett és folytatta kényeztetésemet, kínzásomat, ki minek nevezi, vagy attól függ ki mi tartozott e fogalmak közé, de én egyszerűen megvesztem ezekért az érzésekért. Direkt húzta az agyamat, kínzott azzal, hogy lassított, vagy éppen gyorsított és megállt, olyankor úgy fel akartam pofozni vagy el agyabugyálni, hogy könyörögni fog a bocsánatomért. De valamikor annyira aranyos volt, vagy annyira gyengéd, hogy éreztem, amint a testem minden egyes atomja cseppfolyóssá alakul át és folyik szét a kanapén, onnan pedig a padlóra. Egyszerűen az őrületbe kergetett a hirtelen változó személyiségeitől, de imádtam is. Ritka az olyan ember, aki minden arcával képes örömet okozni a másiknak, de Yifan képes volt rá. A fellegekben jártam, három méterrel a felhők felett lebegtem és azt akartam, hogy soha ne érjen véget az éjszaka, hogy örök legyen a mi csókunk, amik egyre túlfűtöttebbek voltak, de ott volt mindegyikben azaz aprócska kis szikra, amit nevezhettem kialakulóban lévő szerelemnek. De inkább nem kiabálnék el semmit sem magamban, mert a végén pofára esem.
   Egyre hangosabb lettem, már képtelen voltam visszafogni hangomat, egymás után adtam ki az utasításokat, miken néha nevetett, majd teljesített és egyszerűen nem bírtam betelni vele. Fülemben csengtek szavai, minden egyes hang, ami csak kiszökött ajkai közül és csak azt akartam, hogy soha ne ébredjek fel ebből a csodálatos álomból, mert akkor felrobbanok..
   A gondolatok eltűntek, a szavak feleslegessé váltak, az érintések semmisé lettek egyes egyedül a pillantásai, a tekintete volt, az ami minden egyes eddig elhangzott szót felülmúlta. Belelátva a lelkembe és én is láttam az övét, pontosan úgy volt elszakadva mind a kettő, hogy tökéletesen illeszkedjenek egymásba. Egyre közelebb hajolva hozzá a lelkünk is összekapcsolódott és pont akkor lettek egyek, mikor Yifan ajkai lágyan érintették meg enyéimet. Egy ártatlan csók, de talán inkább csak egy puszi volt az egész, de többet mondott és tett mindennél, és éreztem, hogy a lelkem megnyugszik és most már nem lesz magányos és nem szorulok arra, hogy másoknál keressem a boldogságot, hiszen már a kezemben volt.
   Egy pillanat alatt kerültem vissza a valóságba és hajtottuk a másikat a beteljesüléshez, ami néhány pillanattal később el is ért engemet - kisebb-nagyobb segítséggel -, majd Yifan is követett percekkel később. Kapkodtam a levegőt, öleltem magához forró testét, miközben ujjaim meg-meg remegtek hátán. Lehunytam szemeimet és igyekeztem lenyugtatni szívemet, ami fájdalmasan vert a mellkasomban. Éreztem, hogy az érzékeim egyre tompábbak, már nem úgy érzem partnerem bőrét, mint az elején, nem nyom már akkora erővel össze a teste, mint egy-két perccel ezelőtt. Elgyengültnek éreztem magamat, gyenge voltam és lassan már a gondolkodás is nehezemre esett, míg végül egy csodálatos szó hallatán ködösült el elmém és merültem álomba.

   Puha anyag borította be fedetlen hátamat, minden egyes bőrfelületemen éreztem az anyagot és élveztem, ahogy elrejtett a világ elől. Arcomat még jobban belefúrtam a párnába, magamba szippantva az ismerős illatot és próbáltam emlékezni, hogy miért is érezhettem illatát, de nem sikerült. Lehet csak a kora reggeli percek miatt volt ennyire tompa az agyam, vagy tényleg nem rémlik semmi sem az estéből? Emlékfoszlányok lepték el elmémet, mind semmitmondó, míg egy olyan nem hasított a tudatomba, aminek köszönhetően felpattantak szemeim, és fel is kaptam fejemet, de amint megfeszítettem bármelyik izmomat vissza is zuhantam a párnák közé.
   - Hogy az a... - szitkozódtam, egészen addig, míg egy halk kuncogásra nem lettem figyelmes. A hang irányába fordítottam fejemet, de nem tudtam kivenni, hogy merre is lehetett az illető. Lassan tornáztam feljebb magamat, tanulva az előző hibáimból és alkaromon megtámaszkodva tekintettem körbe. Nem a saját lakásomban voltam, hanem valaki máséban, de ha az éjszakára gondoltam vissza, akkor pontosan tudtam, hogy hol is tartózkodtam.

   Az emlékfoszlányokból lassacskán képek lettek, végül egy videó és teljesen emlékezni tudtam, hogy mit is műveltem az éjjel. A fejemet fogtam, majd tovább kutakodtam a még mindig kuncogó személy után, míg meg nem pillantottam egy integető kart, egyből felismertem, majd arcát kerestem. Amint tekintetünk találkozott egy csodálatos mosoly terült el arcán és boldogan integetett tovább. Viszonoztam gesztusát és laposakat pislogva kutakodtam az óra után.
   - Fél tizenkettő van, ha az időre voltál kíváncsi - szakította meg keresgélésemet, amint egy bögrével a kezében indult el felém.
   - Mikor aludtam el? - kérdeztem, miközben próbáltam valamilyen ülőhelyzetbe tornázni magamat, de az izomláztól és talán a szétszakadt hátsófertályamtól eléggé nehézkesen ment, de megoldottam. Hátammal a nagy párnának támaszkodtam és egy mosollyal köszöntem meg a gőzölgő kávét, amit Yifan készített nekem.
   - Rögtön azután, hogy szerelmet vallottam neked a szeretkezés után, már aludtál is, mint a bunda - mondta mosolyogva és leült elém az ágyra, én meg majdnem magamra öntöttem a kávét.
   - Komolyan? - pislogtam rá nagyokat. - Csak én lehetek ilyen balfasz, hogy szerelmet vallnak neki és egyből be.. Várj! - meredtem rá hatalmas szemekkel. - Hogy mit csináltál??
   - Szerelmet vallottam neked - mosolygott még mindig.
   - De.. Én.. Yifan, te belegondoltál abba, hogy mekkora egy szerencsétlen ember vagyok, aki képtelen..
   - Engem ez nem érdekel Yixing - vágott mondatom közepébe, teljesen elém ült, tenyerét lábamra simította, miközben előrehajolt. - Ezalatt a egy-két-három hét alatt beléd szerettem. Tudom, nagyon rövid idő, de úgy érzem, benned megtaláltam azt a valakit, akit eddig kerestem - nézett végig szemembe, én pedig csak ültem és néztem. Életemben nem vallottak még szerelmet, és nem hittem, hogy az elsőt egy ilyen pasitól fogom megkapni. Óvatosan elvezettem tekintetemet szemeiről egészen le a kezemben szorongatott bögrére. Beharapott ajkakkal kezdtem el tanakodni, hogy most erre, miként is reagáljak. Én is szerettem, de nem akartam, hogy elcsessze az életét miattam. Mit kéne tennem? Talán..
   - Figyelj Yifan, én.. - emeltem meg fejemet, miközben elkezdtem a mondandómat, de abba is kellett hagynom, mert letapasztotta lepénylesőmet ajkaival. Rögtön viszonoztam csókját és élveztem ki minden egyes pillanatát. Szükségem volt rá. Szükségem volt ezekre az ajkakra. Nem akartam elszakadni tőle, de nem is én voltam az, aki megtörte a varázst.
   - Csak.. próbáljuk meg, Yixing - szólalt meg egy kisebb szünet után. - Ha nem működik, akkor szétválunk. Nem fogom erőltetni, ha te nem akarod - a mondandója végére felemeltem a fejem és belenéztem a szemébe.
   - Ne próbáljuk meg - mondtam szemébe. Teljesen megdermedett ettől a mondatomtól, majd egy kis szünet után folytattam. - Inkább tegyük meg - mosolyogtam rá, miközben beleszürcsöltem a kávémba, szemeimmel őt lesve, várva, hogy leesen neki a mondandóm.
   - Zhang Yixing, ha most nem lenne kávé a kezedben és nem tartanálak halálosan édesnek, most kicsinálnálak - csattant fel sértődötten, de mondata végére ő sem bírta ki nevetés nélkül. Mosolyogva tettem a bögrémet az éjjeliszekrényre, majd mint egy kisgyerek széttártam karjaimat, hogy megölelhessem. Az ölelésből természetesen puszi lett, majd csók, ami jó hosszúra elhúzódott. - Már várom, hogy bemutathassalak Qian-nak és Liu-nak - mondta mosolyogva és mellém ült.
   - A kislány és az anyja, akikkel néhány héttel ezelőtt láttalak itt a ház előtt? - kérdeztem reflexszerűen.
   - Igen. Láttad őket? - csodálkozva tekintett le rám.
   - Egy olyan gyönyörű kislányt nehéz lenne nem észrevenni - vigyorogtam.
   - Akkor nem is láttál meg először?
   - Ahh nem. Nem egy hihetetlenül vonzó férfin akadt meg a tekintetem. Egyáltalán nem - mondtam szarkasztikus hangnemmel, miközben mosolyogtam, mint a tejbe tök.
   - És miért nem jöttél oda hozzám?
   - Képzeld, utánad mentem, csak mire odaértem a bejárati ajtóval csókolóztam - mondatom végére kitört belőle a nevetés.
   - Előbb csókolóztál a bejárati ajtómmal, mint velem? - nevetett tovább. - Mit ne mondjak, most csalódtam.
   - Bocsánat - mosolyogtam, miközben vállat vontam. - De vehetnél tőle pár leckét. Eléggé jó nyelvtechnikát használ. Lehidal tőle az ember - nevettem már én is a hülyeségemen és a könnyeim is folyni kezdtek.
   - Majd elmegyek néhány órájára, de szerintem te is tudnál gyakorolni velem, nem? - nézett rám kihívóan, egy hatalmas mosollyal ajakin.
   - Hát - gondolkodtam el. - Meglátom mit tehetek az érdekedben - vigyorogtam, majd mikor eléggé közel ért hozzám, átkaroltam nyakát és boldogan tapadtam rá ajkaira. Ezzel lepecsételtük kapcsolatunkat és nekivághattunk a közös életünknek.