Two Years - Két év (KyungJeong)

   Szereplők: Jang Yijeong és Song Kyungil
   Páros: KyungJeong
   Banda: History
   Műfaj: hát én azt mondom, hogy fluff, fordítás
   Eredeti történet: Two Years (rákattintva oda ugrik egyből)
   Megjegyzés: Ezt drága lányom fordította le, és én élek-halok érte *-* <3 Támogassátok, hogy felfedje magát és csináljon még ilyeneket, nah meg pulikálja az írásait!!! <3

Amióta a hírek megjelentek KyungIl besorozásáról, YiJeong elég gyakran bukkant fel az idősebb szobájában, könyörögve, hogy had maradhasson vele. Akárhányszor YiJeong ránézett azokkal a hatalmas üveges szemeivel, és lebiggyesztett ajkaival, a leader-nek soha nem volt szíve elhajtani őt. És természetesen KyungIl soha nem vallaná be, de most már ő is várja már ezeket az éjszakai látogatásokat.

A szoba sötétségbe burkolózott, kivéve az éjjelilámpát, ami melegen világította meg arcukat. Egymás mellett feküdtek, de KyungIl besorozásának súlya ott lappangott közöttük, amitől egyikük sem tudott elaludni.

„Két év.” morogta YiJeong, mintha a szavakat karmok tartanák vissza attól, hogy kimondják őket. Úgy hangzott mintha te addig zokognál, hogy kiszáradna a szemed és üresnek éreznéd a szíved.

„Hamar el fog telni, ígérem.” próbálta megnyugtatni KyungIl, de ez nem tett semmi annak érdekében, hogy lecsendesítse YiJeong nehezen kapható szívét. És neki sem segített igazán.

„Mi van ha…” YiJeong elhalkult a kimondatlan gondolataitól, de KyungIl pontosan tudta, hogy érne véget a mondat. Mi van, ha valami rossz történik.

„Ne gondolkodj ennyit.” Ütötte meg lágyan YiJeong fejét. Így próbálva meg kitörölni a gondolatait. „A rendőrség tagja vagyok, jól leszek.”

„Ez nem fair.” mint egy kisgyerek, úgy fújta fel YiJeong az arcát és fonta össze maga előtt a karjait, miközben elfordult KyungIl-tól.

KyungIl egy sóhajjal helyezkedett el YiJeong mögött, egyik karját szorosan a derekára fonva. ”Te is tudod, hogy nincs választásom YiJeong.”

YiJeong elfordította a fejét, hogy felcsillant szemeivel a válla fölött ránézzen KyungIl-ra. „Tudod, hogy nem kell menned, ha meg sérültél.”

„Ne kezdj el ötleteket gyártani.” KyungIl homlokon pöckölte a fiatalabbat, amitől ő megint megsértődött és elfordult. „Ezt magamnak kell végig csinálnom, csak úgy, mint ahogy neked kell, majd ha majd eljön a te időd.” YiJeong makacs volt, de tudta, hogy a hyung-jának igaza van (mint általában). Már kifogyott a kifogásokból és az ötletekből. Az egyetlen opció, ami maradt az az, hogy elfogadja.

„Hiányozni fogsz.” Most, hogy nem szemtől szembe voltak, YiJeong-ban megvolt az önbizalom, hogy kimondja, még ha a hangja remegett is egy kicsit.

„Itt vannak a többiek. Keresd a társaságukat, amíg én távol vagyok. Tudom, hogy én vagyok a leader, de ha te nem lennél a banda már darabjaira hullott volna.”

„Ezt csak azért mondod, hogy jobban érezzem magam.” Viszont ha ez igaz volt, akkor működött. Még ha csak egy kicsit is, de YiJeong szájának sarkai felfelé görbültek. A dicsérettől amit KyungIl-tól kapott, a szíve gyorsabban kezdett el verni. De csak egy kicsit.

„Nem, komolyan mondom.” KyungIl megragadta YiJeong-ot, az állánál fogva maga felé fordította a fejét, hogy ismét ránézzen és lássa szemeiben az őszinteséget. „Folyton dolgozol, állandóan szöveget írsz vagy zenét komponálsz. Ha csak a közeledben lehetek az már energiát ad nekem. Azt hiszem, ha te nem lennél már rég feladtam volna.” Ezt hallva, miközben egymást kémlelték, túl sokat bizonyított YiJeong-nak. Kierőszakolta magát KyungIl karjai közül mielőtt láthatta volna a szemeit megtelni könnyekkel.

„Te is hiányozni fogsz, de akárhányszor tudok, eljövök és meglátogatlak, levelet is írhatunk egymásnak.” KyungIl végig fésülte a kezével a másik haját, próbálva egy kis kényelmet biztosítani a kisebbnek. „Úgyhogy csak dolgozz továbbra is keményen, hogy büszke legyek rád, oké?”

Amikor semmi válasz nem érkezik KyungIl megismétli magát, bár a hangja már egy kicsit keményebben csengett. ”Oké?”

YiJeong kiengedett egy nagyon elnyújtott sóhajtást. Csak azért mert egyetért, az még nem jelenti azt, hogy boldognak is kell lennie tőle. „Oké.”

YiJeong aggodalmának nagy része, ami eddig az egész környezetet betöltötte, lágyulni látszott. KyungIl karjai közt, kényelmesen, szemeit behunyva már hajlandó volt aludni.

Épp álomba merült volna, amikor KyungIl a fülébe suttogott. „Írj rólam egy számot, amíg távol vagyok.”

YiJeong felnevetett feltételezve, hogy KyungIl csak fel akarta vidítani. De miután KyungIl-t nem hallotta nevetni azonnal elengedett egy komoly morgást. Habár csapdába esett KyungIl szorításában, sikeresen átfordult a másik oldalra, hogy ránézhessen hyung-jára ugyanazzal az égető hevességgel, ahogy KyungIl nézett rá percekkel ezelőtt.

„Két év? Egész albumokat írok rólad.”