Évek 5/5 (KyungJeong)

   Szereplők: Jang Yijeong, Song Kyungil, Na Dokyun, Kim Sihyoung és Kim Jaeho
   Páros: KyungJeong
   Banda: History
   Korhatár: +12
   Műfaj: fluff, testvérszerelem
   Figyelmeztetés: testvérszerelem, trágár szavak/kifejezések
   Megjegyzés: A történetben Kyungil és Yijeong édestestvérek. Két év különbség van a két fiú között.

~2 évvel később~

   - Sikerült! - vetődött a nyakamba, mikor kijött az iskola épületéből június közepén. Az nem érdekelte, hogy anya és apa is ott volt, egyből az én karjaimba ugrott, de ennek én nagyon örültem. Mosolyogva fontam karjaimat köré, mint jó testvér, hogy anyáék ne sejtsenek semmit se.
   - Büszke vagyok rád - mondtam vigyorogva, ahogy öleltem magamhoz, majd elengedtem, hogy végre odamehessen anyáékhoz és ők is gratuláljanak, ahhoz hogy elvégezte az iskolát és már csak kevés volt hátra a egyetemhez.
    - Melyik egyetemet nézted ki? - kérdezte anya lelkesen, ahogy sétáltunk hazafelé. Én már tudtam a választ és csak vigyorogtam, ahogy öcsém mellett sétáltam és vártam, hogy megszólaljon. Két éve, hogy befejeztem a gimnáziumot és sikeresen felvételiztem a kívánt egyetemre, aminek hallgatója voltam. Egy év után összeköltöztem Dokyun-nal, dolgozni kezdtem és most vártam a következő lakót.
   - Amelyikre hyung is jár - mondta hatalmas csillogó szemekkel. - És szeretnék hozzáköltözni.
   - Mi? - döbbent le egyből anyánk, mert eléggé váratlan volt ez az egész.
   - Ugyan oda fogunk járni. Nagyon közel van hozzá az egyetem, így nem kéne annyira korán kelnem, hogy beérjek. Önállósodnék és megtanulnék egyedül élni. Ez egy remek lehetőség. És nem vadidegenekkel költözök össze, hanem a bátyámmal és a legjobb barátjával - hozta fel az érveket egyből Yijeong, hogy mindenképpen meggyőzze anyáékat. Két szülőnk összenézett és telepatikusan megvitatták a dolgot.
   - Gondolom, ezt már elterveztétek egy ideje. Igaz fiúk? - nézett anya hol az egyikünkre, hol a másikunkra, mi meg csak vigyorogtunk. - Ezt eldöntjük, míg fel nem vesznek, ha pedig tényleg oda fogsz járni, ahová a bátyád, akkor még.. kicsit gondolkodunk rajta - adta meg nehezen az engedélyt anya, mire kis öcsém egyből a nyakába ugrott.
   - Köszönöm-köszönöm-köszönöm - kántálta és úgy szorongatta, mintha az élete múlna rajta. - Hallottad, hyung? - engedte el szülőnket, majd felém fordult, azzal a hatalmas mosolyával.
   - Hallottam törpe - mosolyogtam rá, mire megcsapta a karomat.
   - Ne hívj törpének! - durcázott be egyből. Nevetve öleltem magamhoz és a füléhez hajoltam, hogy csak ő hallhassa mondatomat.
   - Majd később odaadom az ajándékodat - nyomtam egy észrevehetetlen puszit arcára, aminek köszönhetően rák vörös arccal pislogott rám. Vigyorogva borzoltam össze haját és folytattuk utunkat, én pedig nagyon imádkoztam, hogy tényleg felvegyék Yijeong-ot az egyetemre, mert akkor együtt élhetünk és nem kell hónapokat várni arra, hogy végre együtt aludhassunk.