Gondolj rám (LayChen)

   Szereplők: Zhang Yixing és Kim Jongdae
   Páros: LayChen
   Banda: Exo
   Korhatár: nincsen
   Műfaj: fluff
   Figyelmeztetés: A történetben Lay és Chen testvérek.
   Megjegyzés: A történet Kertész Gabriellának íródott, aki a Sors, dögölj meg! (LayChen) történtet írta/írja. Remélem elnyeri a tetszését <3 <3

   Gondolj rám

   Felhőtlenül játsszunk bátyámmal az őszifaleveleket feldobálva, a havat utánozva, de mind a ketten pontosan tudjuk, hogy az is nemsokára el fog érni minket.

   Nyolc évesen kezdtem el zongorázni és karácsonykor anyáéknak előadtam egy kisebb darabot, amit az órán tanított a tanár. Igaz, egyszer-kétszer elrontottam és tudtam, hogy nem tökéletes még minden mozdulatom, de az, hogy hyung kigúnyolt, az eléggé fájt. Pontosan tudja jól, mennyire nem szeretem.

   Tizenhat évesen már komolyabban foglalkoztam a zenével, annak szenteltem minden figyelmemet és időmet. Már megtaláltam a megfelelő iskolát is a továbbtanulás szempontjából, a darabokat is kitűnően tudtam előadni. Egyetlen egy bajom volt még mindig. A bátyám. Szerettem, a világon a legfontosabb ember volt az életemben, de még mindig nem tisztelte azt, amit csináltam. A vasárnapi ebédnél ültünk szüleimmel és vártuk, hogy megérkezzen edzésről. Lassan be is toppant, hatalmas vigyorral az arcán, a táskáját a zongora melletti padra dobta, amin a kottáim helyezkedtek el. Miért kell állandóan ezt csinálnia? Már le is ült közénk, én bosszúsan tekintek rá, miközben le akarja venni magáról a kabátját, de azt nem várom meg. Felpattantam, kikaptam a kottáimat a táskája alól, majd a szobámba zárkóztam.

   Gondolj rám
   Ha elpattan egy húr a zongorán

   2016. December 24. Karácsony.
   A legszebb ünnep mindenki életében, vagyis ezt mondják az emberek. Én is mindig annak tartottam és azt hittem ez is olyan lesz. Az első karácsonyi koncertemet adtam elő. Remegő gyomorral léptem fel a színpadra és tekintetemmel szüleimet kerestem. Meg is találtam őket, büszkén mosolyogtam és tapsoltak, mikor meghajoltam, viszont édesapám mellett egy hely üres volt. Valahogy sejtettem, hogy nem fog eljönni. A családja fontosabb.

   Ha széttörik egy rossz futam

   Leültem a zongora elé és játszani kezdtem. Talán a legfájdalmasabb darabot adtam elő eddig pályafutásom alatt.

   Ha csendben élsz és boldogan

   Lenyomva az utolsó hangot is, ellepett a hatalmas tapsvihar. Meghajoltam, szüleim felé hálás mosolyt küldtem, majd lehaladtam a színpadról, hogy minél előbb hazamehessek szüleimmel és ünnepelhessünk. Mindenkinek megköszöntem a részvételt, meg azt is is, hogy végig mellettem voltak. Ezek után összepakoltam a cuccaimat és a kijárat felé vettem az irányt, hogy magamhoz ölelhessem édesapámat és édesanyámat. Kint egyből letámadtak az újságírók, de nem nagyon akartam velük foglalkozni. Ma nem.

   Egy szál gyufa, ha ellobban s ne várj

   Hirtelen megrezzent a telefonom a zsebemben. Eddig meg se néztem, hogy írt-e valaki. Előhalásztam a készüléket és hyung neve villogott rajta. Összeszorult szívvel nyitottam meg az üzenetét.

   "Feladó: Hyung
   Címzett: DaeDae
   Idő: 22:13
   Sosem hagynám ki az öcsém koncertjét."

   Kitágultak szemeim és meredtem a képernyőre. Értetlenül emeltem fel fejemet, majd fordítottam el az egyik irányba, mikor is megláttam ragyogó mosolyát. Elindultam feléje és megálltam előtte. El sem hiszem, hogy itt van.

   Gondolj rám

   Olyan idiótán érzem magam. Csak álltam előtte és bámultam, aztán megtört a jég és megöleltük egymást. Annyira jó volt végre látni és ezzel tett a világon a legboldogabbá.

    Gondolj rám
  Nem számít a távolság, ha van, ami összeköt minket.

   Köszönöm Hyung.