Hiányzol (KyungJeong)

Szereplők: Song Kyungil, Jang Yijeong és Yijeong unokahúga

Páros: KyungJeong

Banda: History

Korhatár: nem tudom, hogy ennek kellene

Műfaj: fluff

Három napja már annak, hogy elhagytam őt. Jó, ez a megfogalmazás egyáltalán nem igaz. Nem hagytam el, csupán el kellett utaznom az ünnepekre a családomhoz és nem vihettem magammal. A szüleim, se senki nem tudta, hogy mi együtt vagyunk lassan már két éve, de ez így is volt rendjén, mert semmi kedvem nem volt egy balhéhoz otthon. Édesanyám talán elfogadta volna választottamat, de apám.. Ő lett volna a nehéz esett. Teljes mértékben ellene volt annak, hogy egyáltalán szóba is kerüljön ez a téma. Állandóan „buzizott” - persze nem engem -, mindig rágalmazta az olyan embereket, akik olyanok voltak, mint én és természetesen magamra vettem minden egyes szavát. De mióta elköltöztem otthonról és összejöttem barátommal, könnyebb volt a helyzet, mert el tudtam valakinek mondani a gondjaimat. Nem kellett magamban tartani, így a szívem is erősebben vert. Annyira jó volt, hogy nem a vállamat terhelték ezek a gondok. Könnyebbé vált az életem. Már nagyon szenvedtem, hogy nem volt velem, hogy nem tudtam kihez bújni az éjjel és a párnám se nyilvánult a legjobb éjszakai partnernek. Hiányoztak az ölelő karok a derekamról, a csókolni való ajkak homlokomról és nyakamról. Minden egyes lélegzete és nyugtató hatású szívverése.

Szomorúan dőltem hanyatt az ágyamon és bámultam a plafont. Vele akarok lenni. Jó. Igazán örülök, hogy végre láthattam anyáékat, mert évente egyszer jutok el hozzájuk, mivel külföldön élnek. Úgy két éve, pont amikor eldöntöttem, hogy elköltözöm otthonról, akkor mondták el a hírt, én pedig már együtt voltam a barátommal, így semmi érvet nem tudtak felhozni, hogy menjek velük, így itthon maradtam, jobban mondva barátom nyakán és azóta boldogan élünk. Minden szép is jó, de jobb lenne, ha most is magamhoz tudnám ölelni. Nagyon hiányzik. Feljebb másztam az ágyon hátamat a párnába nyomtam, mintha el akarnák bújni és lebiggyesztett ajkakkal néztem előre. Meg akarom ölelni. Nagyon durcás kedvemben voltam. Csak úgy voltam a szobámban és hallgattam a kintről beszűrődő beszélgetéseket, amiket rokonaim között folytak, mert éppen családi összejövetel volt, de el kellett jönnöm onnan. Nem bírtam a jó pofizást. Nem az én asztalom.

-  Vajon most mit csinál K…

-  Igen oppa! – hallottam meg hirtelen kedvenc unokahúgom hangját, amint benyitott a szobámba és a füléhez tartva egy telefont ballagott felém. Értetlenül néztem rá, majd amikor felismertem a készüléket a kezében teljesen lefagytam.

-  Mégis mit…

-  Lakat lesz a számon oppa! Megígérem – vigyorgott nagyban Liu és felém nyújtotta a telefont. Nagyokat pislogva vettem el a tárgyat, majd megnéztem kivel is beszélt és mikor megláttam barátom nevét, teljesen lefagytam. – Ne aggódj Yijeong oppa! Megtartom a titkodat – ígérte meg nekem és becipzározta a száját, majd elhajította a kulcsot és már ki is sietett a szobából. Csak pislogni tudtam a kislány után, majd lassan fülemhez emeltem a készüléket.

-  Hyung..? – szóltam bele erőtlenül, mert még mindig sokkos állapotban ültem. Valaki tudta a titkomat..

-  Nagyon tündéri unokahúgod van, Yijeong! – hallottam meg szinte egyből hangját és csak még jobban összeszorult a szívem, hogy nincs mellettem. – Amikor ő vette fel helyetted, eléggé megijedtem. Azt hittem anyukád az, de aztán mondta, hogy az unokahúgod és annyira édesen csacsogott mindenről, hogy le se lehetett lőni, de nem akartam, annyira jó volt hallgatni. Állandóan rólad beszélt. Nagyon szeret téged. És nagyon megígértettem vele, hogy ne mondja el senkinek.

-  Mit mondtál neki? – kérdeztem halkan.

-  Először is, mindent tudni akart rólam. Másodszor, találkozni akar velem. Harmadszor, ha elmondja valakinek, akkor egyiket sem fogom teljesíteni és ennek hatására belement. Szerintem nagyon jó kis szövetségesünk lett. Majd valamikor hozd el hozzánk. Nagyon meg akarom ismerni – mondta lelkesen és ettől felfelé görbültek eddig lebiggyesztett ajkaim.

-  Meglátom, mit tehetek az érdekedben – mondtam boldogan és felállva az ágyról, mentem az ajtóhoz, hogy bezárjam azt. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy rám nyissanak.

-  Tündér vagy, Yijeong.

-  Az inkább te vagy, Kyungil – mondtam halkan és jól belesüppedtem a párnákba.

-  Miről beszélsz? – kezdett el nevetni. – Az angyalság nagyon messze áll tőlem drága – nevetett tovább. – Sokkal inkább te vagy angyal. Túlságosan aranyos vagy.

-  Hyung… - nyafogtam és arcomat tenyerembe temettem, de térdeimre tettem egy párnát és abba nyomtam vörös színben pompázó arcomat. Hogy mondhat ilyeneket?

-  Hiányzol Yijeong.

-  Te is nekem – motyogtam. – Nagyon hiányzol – halkult el egyre jobban hangom. – Kyungil..

-  Igen? – Annyira lelkes volt a hangja, de ha megtudja, mit is akarok kérni tőle.. Egyből nem lesz ilyen.

-  Én.. Tegnap.. Megpróbáltam, de... Nélküled nem megy..

-  Mégis mi nem megy, Yijeong? –kérdezett vissza az én arcom pedig egyre vörösebb lett.

-  Az.. Az a bizonyos dolog.. – motyogtam.

-  Hát az nélkülem eléggé nehezen menne baba, hiszen nincs, ki betegye neked és gyönyörűszép nyögéseket kiváltson belőled – kuncogott.

-  Nem is úgy értettem.

-  Hanem?

-  Én csak.. Megpróbáltam kielégíteni magamat, a zuhany alatt, miközben rád gondoltam, de.. hiányzik a hangod, az érintésed, mindened és így nem megy. Egyszerűen képtelen voltam bármit is tenni – vallottam szint és csak még inkább el akartam bújni a világ elől. Hogy lehetek ennyire hülye?

-  Yijeong – szólított meg lágyan, a szívem pedig olvadni kezdett, mint a vaj.

-  Igen?

-  Szeretnéd?

-  Mi? Mit? – kérdeztem értetlenül, mert nem tudtam miről i beszélt.

-  Szeretnéd, ha így telefonon keresztül csinálnánk? – adta tudtomra ötletét. Hatalmasokat pislogtam, miközben a párnámat szorongattam ölemben.

-  Azt lehet így is..? – kérdeztem bátortalanul. Jó lenne, ha lehetséges lenne, de annak örülnék a legjobban, ha itt lenne mellettem.

-  Minden megoldható, de igen. lehet. Ezt hívják telefonszexnek.

-  És ez hogy működik?

-  Ennyire egy burokba voltál zárva, hogy még erről nem is hallottál? – kérdezte csodálkozottan.

-  Mondtam, hogy nem voltak barátaim és semmit sem tudok az életről, csak azt, amit tőled tanultam. Te tanítottál meg az életre.

-  Azért a szüleidnek is benne van a keze, ne mindent nekem köszönj.

-  Tudod milyenek.. Apám egyből ki is hajítana a házból, ha megtudná..

-  De nem fogja, mert ügyes leszel, és nem leszel hangos.

-  Mi? – kérdeztem vissza.

-  Ürítsed ki az elmédet és csak a hangomra figyelj – mondta lágyan. – Ha kell, hunyd le a szemed és bármit, amit mondok, azt képzeld szépen magad elé –kaptam meg a feladatot és úgy tettem, ahogy mondta. Elhelyezkedtem az ágyon kényelmesen, majd lehunytam szemeimet és vártam, hogy mi fog következni. – Lágyan veszem birtokomba ajkaidat, miközben kezemmel derekadat simogatom – üressé tettem fejemet és csak hangjára összpontosítottam, miközben magam elé képzeltem a jelenetet. A lehető legboldogabb vagyok a karjai között.