Végre látlak (KyungJeong, SiKyun)

   Szereplők: Jang Yijeong, Kim Sihyoung, Na Dokyun és Song Kyungil
   Páros: KyungJeong és SiKyun
   Banda: History
   Korhatár: nincsen
   Műfaj: fluff
   Megjegyzés: Ezt a történetet az én Yijeong-omnak írtam, akivel végre találkoztunk con-on és alaposan kifanoltuk magunkat KyungJeong téren :3 <3



   Idegességemben tördeltem ujjaimat, ahogy várakoztam a buszmegállóba, hogy a francos közlekedési jármű végre megérkezzen.
   - Kyungil, hagyd már abba! - szólt rám legjobb barátom. - Mi a francért vagy ennyire ideges? - háborodott fel teljesen Dokyun, ahogy a barátja, Sihyoung kezét szorongatta.
   - Mert találkozom vele - motyogtam, majd felszenvedtem magamat a buszra, végre. Lehuppantam az egyik ülésre, nem messze tőlem barátaim. Kibambultam az ablakon és hagytam, hogy a gondolataim elterelődjenek. Visszagondoltam azokra a pillanatokra, amikor felfigyeltem rá, de kezdjünk mindent a legelején.

   Idén június 23-án legjobb barátom bevett egy csoportba, mert tudta jól, hogy mennyire is imádom azt a bandát. Ott végre megtalálhattam mindent, amire szükségem volt, így próbáltam aktívnak mutatkozni és mindig figyelni az új dolgokat. Nagyon örültem, hogy ott lehettem és megoszthattam másokkal a gondolataimat, mert az én ízlésemet, nem nagyon díjazták a szüleim meg barátaim, így végre kitombolhattam magam. Azokról az emberekről írhattam véleményt, akikért rajongtam és nem kellett magamban tartanom a dolgokat. Jól éreztem magamat és hálás voltam barátomnak ezért. Tök jól elhelyezkedtem, kaptam a like-kokat a képeimre, meg én is vadul like-olgattam a kitett bejegyzéseket, míg el nem érkezett július 2-a. Egy új emberre lettem figyelmes, de nem szenteltem neki nagy figyelmet, mert eléggé sokan voltunk már a csoportba, így nem jegyezhettem meg mindenki nevét és arcát, de ez megváltozott. Eléggé aktívvá vált a csoportban, majdnem minden bejegyzés tetszett neki, még azok is, melyeket én tettem fel, de én is így voltam az övéivel. Nagyon jó képek voltak és majdnem mindig elolvastam a hozzászólásait egy-egy képhez. Egyre aktívabb és aktívabb lett, majdnem minden bejegyzésnél láttam a nevét, vagy kommentjeit, míg végül az egyik képem alá nem írt valamit.

   "J.Y.
   Megcsipkedném, mint az öreglányok~ :"D ;)
   július 10., 17:18"

   Komolyan az enyémhez írt? Elcsodálkoztam, hogy pont az én képemet illette meg ezzel a hozzászólással, de nagyon jól esett. Mosolyogva pötyögtem vissza rá a választ.

   "S.K.
   Pontosan :3 <3
   július 10., 17:19"

   Innentől kezdve mindig figyeltem, mikor hol és mit csinált, vagyis a csoportban nem a való életben, mert egyáltalán nem tudtam ki is ő, de úgy éreztem, hogy volt bennünk valami közös, talán sokkal több, mint egy szimpla barátság. Figyeltem, hogy melyik képhez mit írt, melyiknél tengtek túl a hormonjai és innen tudtam, hogy ő volt a nagy kedvence, vagy éppen már mindenkit szeretett, de ez nálam is volt így.
   Július 21-től kezdve lett nagyon aktív, rengeteg képet töltött fel és nagyon jók voltak. Innentől le sem lehetett lőni a gyereket. Biztos voltam benne, hogy fiatalabb volt nálam, bár nálam nem nehéz, de valami megsúgta ezt.
   Július 24-e volt a következő fordulópont. Kiraktam egy képet és ő volt az első, aki írt hozzá. Nagyon meglepődtem és innentől volt talán az, hogy majdnem rendszeresek voltak a képek alatti eszmecseréink. Igaz, rövidek voltak, de nekem mégis sokat jelentettek.
   Állandóan kínzott a képekkel, lehet nem tudatosan, de én úgy éreztem, hogy direkt csinált mindent és szépen elküldtem a fenébe, de vette a poént és visszavágott, amiken jót nevettem. Aztán elérkezett a nyár vége, mindenki készült a sulira, én az egyetemre, így kicsit elfelejtődött a csoport, egészen addig, míg meg nem jött egy kép és a hozzátartozó szöveg.

   "J.Y.
   Hello, sziasztok,
   Szép és jó suliidőt nektek
   Kinek hogy megy a suli?
   Gondolom rájöttetek hogy én nem élvezem annyira~
   Ha már így óra közepén képeket posztolgatok ;)
   Remélem a ti napotok jobban telik ^^"
   És ha olyan ramatyul mint nekem , ezek a képek talán felvidítanak benneteket
   szeptember 15."

   "S.K.
    Szia neked is ^^
   Miért nem tetszik tanulni? u.u
   A tanulás fontos! u.u
   *mondja az, aki nem ment be órára XD de egyetemen ez megtehető*
   Hát nekem annyiban ramaty ez a nap, hogy fáj a torkom
   -ezért maradtam itthon-
   és nagyon fáradt vagyok, pedig még dolgoznom is kell :P
   Na, de majd lesz valahogy ^^
   Kitartást a sulihoz ;) <3
   Ezek a képek csodálatosak *--* <3
   szeptember 15., 10:43"

   "J.Y.
   A tanulás fontos, de nem ebből xddd
   Amúgy meg írni akartam hogy ti ne legyetek olyanok mint én xddd
   szeptember 15., 10:58"

   És innentől egyre gyakrabban "beszélgettünk" így, egészen a mai napig. Ma fogunk először találkozni személyesen, de én emlékeztem, hogy egyszer már találkoztunk, csak nem beszélgettünk. Végig egymás mellett álltunk és én szó szerint bámultam. Már akkor felkeltette az érdeklődésemet, de nem emlékeztem teljesen az arcára, csak annyi maradt meg, hogy gyönyörű volt. Egy valami aggasztott az egészben csak. Mind a ketten fiúk voltunk, de úgy érzékeltem a beszélgetéseinkből, hogy őt ezt zavarná és ez megnyugtatott. Mégis ideges voltam a mai nap miatt.
   Október 9-e volt, kellemes idő és már lassan ott voltam a megbeszélt találkán, ahol többen találkoztunk, mondhatjuk azokkal az emberekkel kerülök nemsokára egy légtérbe, kik a csoportban is megtalálhatóak. Sokuk nevére emlékeztem, beszélgettem is néhányukkal, így nem lesznek idegenek, de mégis tőle rettegtem a legjobban.
   - Mi erre megyünk Kyungil - szólt hozzám Sihyoung és már el is tűntek Dokyun-nal. Egyedül bandukoltam a területen, míg bele nem botlottam valakibe.

   - Jajjj de jó, hogy látlak Kyungil! - vetette magát nyakamba, én pedig teljesen megdöbbentem. Letekintettem és megláttam barna tincseit. Elfogott az öröm, hogy a karjaimban tarthattam, így boldogan öleltem vissza.
   - Végre látlak - szólaltam meg egy kis idő után, amikor már lenyugodtunk mind a ketten.
   Innentől kezdve pedig egészen este hatig be nem állt a szánk és folyton csak arról beszéltünk, hogy mennyire is szeretjük azt a bandát. Nagyon örültem annak, hogy végre találkozhattam vele, jó volt végre személyesen is megvitatni ezeket a dolgokat, mert így sokkal jobban érezhető volt, mennyire is imádtuk őket. Annyira boldog voltam, hogy azóta is beszélünk egymással és úgy érzem ebből lehetne valami, csak a megfelelő időt kell megtalálnom ahhoz, hogy elmondjam neki a dolgokat és viszonozza is őket.
   Reménykedem, hogy ez a nap hamarosan elígérkezik és akkor mindannyian boldogok lehetünk.