A zongora könnyei (Xenissi)

   Szereplők: Shin JiHo (Xero) és Kim Taeyang (Jenissi)
   Páros: Xenissi
   Banda: Topp Dogg
   Korhatár: Nincsen
   Műfaj: fluff és hát szomorú (?) :'D
   Megjegyzés: Ezt egy barátnőmnek írom - írtam már neki kettőt (Yoda (ChanXing) és Ne haragudj! (KrisJeong)) -, mert mostanában - eddig is - gyönyörűséges történetekkel látott el, hogy viszonoznom kell az ajándékát :3 <3 Imádja a furcsa párosokat, meg minden ilyesmit, de most (is) ő kért párost, így velük is alkottam :3 <3 Remélem tetszeni fog Szuhád Khalil-nak ez a kis szösszenet és már nagyon várom a folytatásait és az enyémet is :3 <3



   A zongora lágy dallama visszhangzott a folyosón, amint azokon lépkedtem a késői órákban. A hangok kellemesen cirógatták hallójáratomat, amint a billentyűk lassan lenyomódtak és megrezegtették a falakat. Egyre jobban hangosodott a dal, ahogy közeledtem, míg végül már fájdalmasan hasított tudatomba. Bármennyire is volt lágy a dal, mégis minden egyes leütött hangban ott volt az a keserves fájdalom. Szöveg nem tartozott hozzá, de teljes mértékben tudtam, mi is volt a tartalma. A szívem egyre jobban hasogatott, ahogy hallgattam a dalt. Egyszerre volt gyönyörű és borzalmasan fájdalmas. Nem akarom elhinni.

   Odasiettem a hangszerhez és a billentyűkön játszó ujjakat megállítottam, hogy több hangot ne nyomhassanak le. A csuklójánál fogva akadályoztam meg játékát, amint hatalmas szemekkel meredt először szemeimbe, majd csuklója köré fonódott ujjaimra. A levegő hirtelen nagyon nehézzé vált, nem bírtam lélegezni, egyszerűen megfulladtam.
   - Miért teszed ezt? Miért kínzol? - fakadtam ki egyből meg sem várva, hogy akármit is mondjon. Gyorsan emelkedett mellkasom, éreztem, ahogy a tüdőm egyre jobban összeszűkült. A szívem fájt, mintha egy kést döftek volna beléje, amit még jó párszor megforgattak benne.
   - Ez nem kínzás - felelte lágyan. - Miért titkoljam el az igazságot mindenki elől? Főleg előled - nézett szemeimbe. - Ez az igazság - mosolygott rám.
   - Hogy tudsz egy ilyen helyzetbe is mosolyogni? Tudod jól, hogy semmi sem lehet..
   - Ne mondj semmi, Xero - szakított félbe, ahogy tenyerét számra tette. - Hallass, és élvezd ki a pillanatot, amíg lehetséges, mert pillanatok múlva, már nem lehetünk így.
   - Hyung, ne csináld ezt - kezdtem el tiltakozni. - Nem kell így..
   - Szeretlek Xero - mosolygott még jobban, majd elkezdett maga felé húzni, míg ölében nem ültem.
   - Miért ilyen nehéz a szerelem? - tettem fel a kérdést, ahogy fejemet vállának döntöttem.
   - Nem lehet semmi sem könnyű, főleg nem az ember érzelmei. Csak az érti meg ezt, aki átéli ezt és tudja.

   - Miért játszottál ilyen szomorúan? Ennyire rossz lenne..
   - Nem. Egyáltalán nem rossz, csak az fáj, hogy nem lehetek minden másodpercben a közeledben és nem csókolhatlak ott, ahol akarlak. Ez a dal, csak kifejezte, mennyire is szeretlek téged.
   - Most úgy érzem sokkal fiatalabb vagyok, mint te, pedig csak három év..
   - Néha három, néha több - kuncogott. - Amikor elveszik az önbizalmad, akkor igazán gyerekes és édes tudsz lenni - simogatta meg hajamat.
   - Adok én este neked olyan gyerekes és édes gyereket, hogy aztán könyörögni fogsz, hogy ne legyek az - kaptam fel fejemet és kiakadva mondtam mindent a szemébe.
   - Értettem - kuncogott tovább, majd homlokunkat összeérintette. - Szeretlek Xero.
   - Én is szeretlek Jenissi - hunytam le szemeimet és végre megszüntettem azt a nagyon kis távolságot, melyet annyira utáltam. A fülemben még mindig ott csengett az a fájdalmas dal, melyet ő komponált, de megtudtam, hogy ez egy szerelmi vallomás az egész világ előtt.
   Fájdalmas, ha a zongora sír.