Páros: ZhengJin
Banda: BTS, 9%
Műfaj: fluff
Megjegyzés: Ez egy hét részes történet, de külön-külön is olvasható, mivel nem kapcsolódnak annyira egymásba a történetek.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
- Hyung! Hyung! Hyung! - siettem ki szobámból, miközben az idősebb fiút szólítgattam, aki remélhetőleg a konyhában tartózkodott, ahol mindig is szokott. Jó volt egy olyan emberrel együtt élni, aki tudott főzni, ha már ezt a funkciót nem sikerült elsajátítanom az elmúlt években. Egyből a konyha felé fordultam, máshol nem is keresem az idősebbet, hiszen ez volt az ő helye, és most se kellett benne csalódnom. Ott állt a tűzhely előtt és készítette az ínycsiklandós vacsoránkat.
- Mondjad - szólalt meg, mikor meghallotta érkezésemet, felém se fordult, minden figyelmét az ételnek szánta. Odaléptem mellé, majd az éppen nem használt pultrészre felpattantam és úgy néztem rá.
- Mikor lesz kész a vacsi? - kérdeztem rá hatalmas, kíváncsi szemekkel, talán a legfontosabb dologra a világon, ami egy 22 éves fiú fejében megfordulhatott.
- Komolyan ezért jöttél zaklatni? Megmondtam neked, hogy kilencre kész a vacsora, addig ne is zaklass ezért - válaszolta egyből, talán kicsit feszültebben is a kelletnél. Nem igazán szerette, ha főzés közben zavarták, de ez a dolog nem várhat. Sóhajtva másztam le a pultról, majd indultam meg kifelé a konyhából, miközben lemondtam a haditervemet.
- Nem ezért jöttem, de látom eléggé rossz pillanatodban kaptalak el, így inkább hagylak főzni - mondtam olyan halkan, hogy még ő is meghallja és visszavánszorogtam szobámba, ahol letelepedtem ágyamra és a plafont kezdtem el bámulni. Nem szerettem mikor ilyen hangulat uralkodott rajta, de nem volt mit tenni, el kellett fogadnom így, ahogy volt.
Óráknak tűnő percek teltek el, míg végül szemeim már nem tartották eléggé érdekesnek a fehére mázolt falat, így inkább szemhéjam belső felét térképezték fel, jó hosszadalmas ideig, mert legközelebb csak akkor bámultam ismét a plafont, mikor hyung hangját meghallottam a konyhából. Kissé rosszkedvűen másztam ki az ágyból, majd indultam meg a konyha irányába újra, de mikor beléptem a szent helyre, hatalmas szemekkel pislogtam a megterített asztalra. Nem a megszokott kis vacsora volt tálalva, hanem olyan pazar ételek tárultak a szemem elé, amiket legutoljára a születésnapomon láttam. Értetlenül álltam az asztal mellett, miközben szemeimmel lakótársamat kerestem, és már készültem arra, hogy keresésére induljak, mikor is két kar fonódott derekam köré.
- Boldog hónapfordulót - hallottam meg boldog hangját hátam mögül.
- Nem felejtetted el? - tágultak ki szemeim, mikor tudatosult bennem, hogy mit is hallottam az előbb.
- Lehet, hogy sok a dolgom, de ezt a fontos napot nem tudom elfeledni. Egy éve forgattad fel fenekestül az életemet, eléggé nehéz elfelejteni azt - mondtam kuncogva.
- Te vagy a legjobb hyung - húzódtam el kissé tőle, majd a nyakába vetettem magam, ezzel majdnem elértem azt, hogy egy hatalmasat essünk, de még szerencse, hogy nagyon jó reflexei voltak páromnak.
- Istenem! Ilyet többet ne csinálj, mert még a végén eltörik valamim. Lehet én vagyok az idősebb, de még mindig te vagy a magasabb Zhengie - nevetett Jin, miközben igyekezett visszahelyezni a földre.
- Ne haragudj, de nagyon megörültem ennek - mondtam hatalmas vigyorral ajkaimon, majd lemászva nyakából, húztam az asztalhoz, hogy nekiláthassak az isteni ételnek, amire minden nap éhezek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése