Páros: XiaBin
Banda: Up10tion, Vixx
Korhatár: nincsen
Műfaj: fluff
Megjegyzés: -
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
- Binbin! - üvöltötte a rózsaszín hajú fiú a hatalmas tömegben, amikor megpillantotta az idősebbet, amint az emberek szállingózni kezdtek előtte. Arcára egyből egy hatalmas mosoly ragadt, amit csak akkor láthattak az emberek, amikor igazán boldog volt. Lábai egyenesen előre vitték, a séta eltörpült a rohanása mellett, ahogy sietett a magasabbik felé és, amint ott volt tőle egy méterre, már vetődött is nyakába, ajkain még mindig letörölhetetlen vigyorral. Az idősebb, ki a Hongbin nevet viselte, először értetlenül pislogott a hang irányába, mikor meglátta a kisebbet, boldogan fogadta karjai közé és nem eresztette el, még akkor sem, amikor már az emberek furcsán néztek rájuk. Pont nem érdekelte, hogy ki mit gondolt róluk, hiszen semmi olyat nem tettek, ami ne lenne megengedett. Csupán egy ölelés volt az egész, de egy világot jelentett a barna hajú fiúnak, hogy végre szabadon érhetett a kisebbhez, mivel nem igen mutathatta ki érzelmeit a nyilvánosság előtt.
Nyár volt, rettentő meleg, a lehető legrosszabb időpontot választották a találkozásuk megejtéséhez, de tudták, hogy ekkor lesznek a lehető legkevesebben a vidámparkba, ahová először jönnek el együtt. Mivel nem akartak feltűnést, külön érkeztek, de amikor a megbeszélt időpont eljött és még a helyszínre is értek, nem bírtak magukkal és már láncolták is magukhoz a másikat. Hongbin egyszerűen nem bírt betelni a kisebb ölelésével, ezért addig ölelgette a fiút, amíg csak idejük engedte. Mikor az idősebb, már minden levegőt kipréselt Xiao-ból, vigyorogva tette le a földre és úgy tekintett le rá. A fiatalabb csillogó szemekkel nézett rá a fiúra, akit lassan fél éve ismert és majdnem ennyi ideje is mondhatta párjának. Igaz, hogy együtt éltek, annak ellenére, hogy a fiatalabb még egyáltalán nem mondhatta magát nagykorúnak, de a szülők jóváhagyásával engedték, hogy egyetlen gyermekük szerelmével költözzön össze, aki kapcsolatuk megkezdésének másnapján debütált szólóénekesként. Rengeteg dolga volt, ezért valamikor csak éjszaka látták a másikat. Nem mindig sikerült a szabadnapjaikat összeegyeztetni, de ha sikerült, akkor ki nem bújtak az ölelő karok közül, amit párjuk nyújtott.
- Olyan jó, hogy el tudtál szabadul Binbin - szólalt meg lelkesen a fiatalabb és ismételten az idősebbhez bújt, karjait szorosan zárta dereka köré és mellkasába temette arcát.
- Miattad bármikor megszököm. Csak órák kérdése, hogy visszaráncigáljanak dolgozni, de addig is veled lehetek. A napokban alig láttalak és már nagyon hiányoztál. Még ha esténként téged ölelgetlek, nem tudja a hiányodat teljesen elmulasztani - mondta a korosabb és felső végtagjaival védelmezően zárta ölelésébe a kisebbet, mert nem akarta, hogy egy centinél is messzebb legyen tőle.
- Szeretem, mikor ilyeneket mondasz - suttogta Xiao és boldogan emelte fel fejét, hogy a magasabb szemébe nézhessen. - Ugye eszünk vattacukrot? Meg felülünk a hullámvasútra is, ugyi? - pislogott nagy szemekkel a fiúra. - De ne a félelmetesre, hanem arra a picire. Tudod, amelyik nem fordul át, csak nagyon gyorsan megy - magyarázta rendesen artikulálva a szavakat a legfiatalabb, hogy mire is kell felülniük. Még kezecskéivel is elmutogatta az irányokat, az idősebb pedig nem tudott nem vigyorogni párja lelkesedésén.
- Tudom, melyikre szeretnél ülni - kuncogva válaszolt a kisebbnek, majd homlokon csókolta. Xiao arca egyből lángokba borult, mert ennyi ember előtt még sosem nyilvánította ki érzéseit szerelme és eléggé meglepte.
- N-nem fognak.. - nézett körbe félve a fiú, mert mindig attól tartott, hogy miatta bajba keveredik az idősebb.
- Nem lesz semmi baj. Gyere! Mulassunk! - ragadta meg vigyorogva a fiú kezét a nagyobb és már húzta is a hullámvasút felé, de nem a félelmetes felé. Nem. Ahhoz, amire párja mindig is fel szeretett volna ülni, de még nem volt rá lehetősége. Egyből beálltak a sorba, még mindig nem engedte el a kisebb kezét, félt, hogy elveszíti a tömegben, de leginkább azért nem eresztette el, mert így kiélvezhette azokat a pillanatokat, amiket nyíltan nem tehettek meg. Ezeket a perceket szerették a legjobban, amikor azok lehetettek, akik igazából voltak.
Szépen kivárták a sorukat, Xiao-t először nem is akarták felengedni a hullámvasútra, mert nem hitték el, hogy már tizenhét éves, de aztán párja meggyőzte az ott dolgozókat, hogy a fiú, annyi, amennyinek mondja magát. A fiatalabb felfújt arccal ült fel a szórakoztató gépre, és amikor éppen nem figyelt senki sem az idősebb megsimogatta arcát, hogy megnyugtassa. A kisebb először nem akart engedni a nyugtatásnak, de mikor az idősebb már karját simogatta kifújta a bent tartott durcás levegőt és megkapaszkodott a korlátban, mert hirtelen elindultak. Hongbin mosolyogva figyelte szerelmét, amint az hatalmas vigyorral, lehunyt szemekkel, visítva élvezte a hullámvasutat. Nem nagyon volt oda ezért a dologért, de párjáért mindent megtett, hogy boldognak láthassa.
Körülbelül ötször ültek fel, egymás után a "rettegett" szörnyre, csak azután tudta elrángatni a kisebbet másfelé az idősebb. Alig tettek pár lépést a kis rózsaszín hajú fiú egyből megtalálta a vattacukrost, meg se várva párját, de már megrendelte az édességet, ami - természetesen - rózsaszín volt. A korosabb csak mosolyogva ingatta fejét és kifizette a vattacukrot, majd lopott is belőle egy keveset és boldogan nézte a kisebbet, amint majszolta a finomságot, majd amint befejezte maszatos arccal nézett párjára. Hongbin nem bírta ki, hogy ne nevessen fel, majd könnyeit letörölve - amik a nevetés következtében keletkeztek -, egy nedves törlővel megtisztította a fiatalabb arcocskáját. Xiao csak kuncogott párja figyelmességén és saját gyerekességén, de az idősebb sosem szólta le érte, inkább tetszett neki, ez pedig örömmel töltötte el.
Amint leülepedett a kisebb pocakjában az édesség még felültek pár játékra, néha Xiao, valamikor meg Hongbin választotta ki, hová is menjenek, többször elhaladva egy gyönyörű játék mellett. Amit addig nem vették észre, míg sötétedni nem kezdett.
- Binbin! - sikkantott fel Xiao párja mellett, amikor teljes sötétségbe borult az ég és felkapcsolódtak az esti fények.
- Mi az Picur? - fordult a kisebb felé az idősebb, mert nem értette hirtelen jött örömét.
- Arra üljünk fel! - mutatott egyenesen előre a fiú és a korosabb is arra tekintett, mikor meglátta minek is örült meg annyira párja. Vigyorogva bólintott egyet és megfogta kezét, annak ellenére, hogy voltak a parkban, de kevesebben, viszont sötét volt, így nehezebben veszik észre őket. Odaérve egy idős bácsi fogadta őket, aki elmosolyodott, amikor meglátta a fiatalokat. Elmondása szerint, sokan elsétálnak eme csodálatos játék mellett és ha ide is téved valaki, ők is csak gyerekek, de mindenkinek nagyon örül ő, csak sajnálja, hogy ennyire kevesen látogatják. Hongbin kifizette azokat a perceket, amiket fent fognak tölteni a levegőben és miután párját besegítette az egyik ülésbe, megkérte a bácsit, hogy minimum negyed órán keresztül legyenek fent. Az öreg először nem értette miért kéri ezt a fiú, de beleegyezően bólintott egyet és megvárta, míg az ifjú is beül az egyik ülésbe, közvetlen a fiatalabb mellé, és amint ez megtörtént elindította a játékot. Xiao arcára még nagyobb vigyor került, mikor megemelkedtek a forgás erejétől és csak kapkodta a fejét, hogy mi merre van. Hongbin is vigyorgott mellette és egy óvatlan pillanatban oldalra nyúlt és megfogta párja kezét. A kisebb meglepetten pislogott rá párjára, majd elmosolyodott mikor meglátta párja tekintetét és vigyorogva kulcsolta össze ujjaikat, így forogtak tovább.
A két fiatal fent boldogan élvezték a körülbelül húsz perces repülést, amit a játék okozott nekik. Végig kettejük között pihent összefont kezük és nem érdekelte őket, ki látja őket és ki nem, nekik az számított, hogy kiélvezzék az együtt töltött perceket, hogy gyönyörködjenek a vidámpark fényeiben, hallgassák a nevetéseket, sikolyokat és a játékok zenéjét. Ahogy a levegőben forogtak körbe és körbe, olyan érzésük támadt, mintha repülnének, akár egy madár. Xiao vigyorogva emelgette karját, szárnyait csapkodva, Hongbin csak nevetett rajta, de örült, hogy párjának ekkora örömöt okozhatott, csupán egy nappal, teljesen elfeledkezett arról, hogy ellógta a mai napot és ezért valószínűleg, holnap kapni is fog menedzserétől, de nem érdekelte, ha láthatja fiatalabb mosolygós arcát. Az öreg csak vigyorgott a földön és figyelte őket. Amikor véget ért a móka, vigyorogva köszönték meg a bácsinak, majd indultak kézen fogva a kijárat felé, mit sem törődve a bámészkodó tekintetekkel, csak az volt a fontos, hogy ha legközelebb jönnek, akkor csak a körhintán fognak ülni. Nagyon megszerették ezt a játékot és a kedvencük lett, pedig csak húsz percet töltöttek rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése