Mit szeretnél szülinapodra? (ChanHun)

Szereplők: Park Chanyeol és Oh Sehun

Páros: ChanHun

Banda: Exo

Korhatár: nincsen
Műfaj: fluff

Megjegyzés: Ezt a történetet Dormán Gerdának írtam, remélem tetszeni fog neki, én nagyon megszerettem ezt a kis történetet :3 <3

-  Sehun, már csak a te táskád van? – hallottam barátom hangját a kocsi felől, amibe éppen az utolsó cuccainkat pakoltuk össze, mivel indultunk haza, az egy hetes nyaralásunkból.

-  Igen, de itt is van – kaptam fel sporttáskámat és máris nyújtottam magas barátomnak, aki be is tuszkolta a többi csomag közé, majd lecsukta a csomagtartó ajtaját, hogy végre útnak indulhassunk.

-  Akkor meg is vagyunk. Menjünk! – vetette rám fülig érő vigyorát és én máris pattantam be az anyósülésre, a megérdemelt helyemre. Igaz, nekem is volt már jogosítványom, de mindig hagytam, hogy ő vezessen, mert ettől csak még vonzóbbnak láttam. Nem is nagyon ellenkezett, de azért örültem, hogy ő ült a volán mögött, mert így egész úton aludhattam, mert az éjjel akkora vihar volt, hogy alig aludtam négy óránál többet, és akkor még pakoljunk össze, meg ez, meg az. Már kicsit elegem volt az ilyenekből, de mit ér a sátorozás, ha nincsen benne egy kis izgalom? Még mielőtt elhagytuk volna a kemping területét, leparkolt a recepció előtt, hogy kijelentkezzen, így én gyorsan elrohantam, hogy elintézzem folyóügyeimet, mert nem volt kedvem öt perc múlva megkérni, hogy álljunk meg, meglocsolni egy bokrot.

Ahogy sétáltam vissza kocsihoz, megcsodáltam a helyet, ahol az elmúlt egy hetünket töltöttük. Remekül éreztem magam, végre mind a ketten pihenhettünk egy jó nagyot és nem kellett azért idegeskednünk, hogy holnap mikorra is kell menni, dolgozni, vagy az ehhez hasonló kérdések, de két nap múlva úgyis ezen fog kattogni az agyunk, de mindegy. Beszippantottam a kellemes levegőt, hagytam, hogy a szél összekócolja fekete tincseimet, majd a napszemüveget szemem elé téve, foglaltam el helyet az ülésben, és vártam, hogy barátom visszatérjen.

Barátommal lassan tíz éve ismerjük egymást, ebből már majdnem a felét együtt is töltöttük, mint egy pár. Még anno a középiskolán találkoztunk, azóta elválaszthatatlanok voltunk és végül az égiek is úgy akarták, hogy egy párt alkossunk. Imádtuk egymást, megvesztünk a másikért és talán, így is volt helyén az egész, mert eddig még egyszer sem vesztünk össze semmin sem. Igaz, voltak apróbb vitáink, de olyan, még nem, hogy meg kelljen úgy emelnünk a hangunkat, hogy a másik megrémüljön tőlünk. Ezt le is kopogom, mert nincsen kedvem vitatkozni Chanyeol-lal. Szerintem, abba pusztulnék bele, ha el kellene veszítem, egy hülye veszekedés miatt, azt meg, nagyon nem akarom.

Fejemet a már előkészített kispárnámra helyeztem és vártam, hogy becsukódjon az ajtó, és végre valahára hazajussunk. Nem kellett sokat várakoznom, hiszen két perc sem telt el és már nyitódott is az ajtó, majd be is, és egy tenyér landolt combomon, amin végigsimított, ezzel kényszerítve arra, hogy felnyissam pilláimat és rá nézzek.

-  Hol szeretnél megállni ebédelni? – kérdezte, közben pedig egy varázslatos mosolyt küldött felém, miközben beindította az autót és lassan nekivágtunk utunknak.

-  Ahol tavaly. Ott annyira finom volt a hamburger – emlékeztem vissza az ízre, és már meg is kordul a gyomrom.

-  Rendben – nevetett Yeol, ahogy kihajtott a főútra. – Addig biztos kibírod? Megállhatunk előbb is, ha akarod.

-  Nem kell, jó lesz az, Chanyeol – simogattam meg kezét, ahogy a párnán pihentetve fejemet néztem őt. – Tökéletes az a hely – mosolyogtam rá.

-  Ahogy szeretnéd, de akkor hagylak is aludni, látom, mindjárt leragadnak a szemeid – vigyorgott rám és miközben arcomat simogatta hunytam le pilláimat, ezzel pihentetve agyamat.

Egyáltalán nem aludtam az úton, csupán pihentem, mert nem akartam, hogy azt érezze, egyedül van, így egész úton a kezét fogtam, úgy próbáltam kellemes pihenni, ami sikerült is. Néha-néha kinyitottam szememet és néztem kicsit a tájat, hogy merre is járunk éppen. Egyszer-kétszer picit beszélgettünk, de utána ismételten a párnán landolt a fejem és pihentem tovább, egészen addig, míg majdnem a célunkhoz nem értünk.

-  Ne felejtsd el, hogy nem a kerülő úton megyünk – figyelmeztettem jóval a kereszteződés előtt, nehogy forgolódnunk kelljen a kis utcákon.

-  Nem felejtettem el – mosolygott rám és kezemet a szájához emelve, csókolt bele tenyerembe, majd a kezemet fogva tette kezét combomra és így haladtunk a következő negyed órába, és még én is ébren voltam.

Ahogy megérkeztünk kedvenc kajálda helyünkre, már indultunk egy asztalt keresni, nekem pedig a hasam egyre jobban a tudtomra adta, hogy ő bizony nagyon is éhes. Chanyeol, megrendelte nekünk az ételt, majd mellém ülve vártuk, míg a kedves pincér ki nem hozta nekünk. Szemeim egyből felcsillantak, amint megláttam az elém táruló hatalmas hamburgert. Hogy én mennyire vágytam már ezután! Itt a lehető legfinomabb, a többi csak utánzat, de már Chanyeol-nak is sikerült, ehhez hasonló ételt elkészítenie, hogy már a mércét súrolta. Annyira messze van ez a hely tőlünk, hogy nem lehet minden nap elugrani érte, majdnem százötven kilométert kell autókázni érte.

Emlékszem, egyszer még a születésnapom előtt, arról áradoztam éppen barátomnak, hogy mennyire is hiányzik ez a hamburger, és mennyire örülnék neki. Persze mindezt, csak úgy mondtam, látványosan szenvedtem, nem gondoltam komolyan egyetlen egy szót sem, ehhez képest, a születésnapomon, egyáltalán nem láttam Chanyeol-t, még az üzeneteimre sem válaszolt, ezért pedig nagyon ideges voltam, egészen addig, míg pontosan kettő órakor be nem toppant közös lakásunkba, kezében egy dobozzal. Teljesen ledöbbentem, mikor megmutatta, hogy mit is rejtett, alig bírtam elhinni, hogy tényleg megtette ezt értem. Leutazott csak azért, hogy vegyen nekem egy nyamvadt hamburgert, a születésnapomra, mert én néhány nappal azelőtt megkívántam. Nekem van a világ legcsodálatosabb pasija, bárki bármit mond.

-     - Elég volt? – kérdezte, mikor eltűntettem a hamburgert, az utolsó morzsáig.

-  Bőven – sóhajtottam, ma, ahogy kicsit leülepedett az étel, fizettünk és mentünk az autóhoz, de még Chanyeol elment wc-re, így a kocsiban vártam meg őt. Halkan ment a zene, fejem egyből a párnán landolt és vártam, hogy beüljön mellém. Teltek a percek, dúdoltam magamban a dalokat, míg végül meg nem hallottam hangját.

-  Mielőtt még elalszol, megbeszélhetünk valamit? – simogatta meg karomat, én pedig felpillantottam rá.

-  Miről lenne szó? – kérdeztem álmosan.

-  A születésnapodról. Fogalmam sincs, mit vegyek neked, ezért örülnék, ha valamilyen támpontot adnál, hogy merre kezdjek el keresgélni – itt muszáj volt nevetnem.

-  Bárminek örülök, amit tőled kapok. De ha ennyire tanácstalan vagy, kérdezd meg Yifan-t, ő tud segíteni neked – kacsintottam rá.

-  De nem őt akarom faggatni. Tőled szeretném hallani.

-  Mondtam már. Bárminek örülök, ami tőled van.

-  De tudod jól, hogy aznap pont nem leszek itthon.

-  Tudom, de én bármeddig várok rád.

-  Előtte vagy utána ünnepeljünk?

-  Ahogy neked jó. Egyeztess anyáékkal, biztos terveznek valamit, azt meg nem szeretném, ha ütköznének a dolgok.

-  Ezzel nem segítettél sokat – indította be a kocsit és kihajtottunk a parkolóból.

-  De mondtam már, Chanyeol. Nekem az is elég, ha velem vagy. Nem kellenek nekem nagy ajándékok.

-  Mit szeretnél szülinapodra? – pillantott rám gyorsan.

-  Téged – hajoltam felé és egy csókot nyomtam arcára, majd fejemet a párnára helyezve, élveztem, ahogy hatalmas tenyerével simogatta combomat, ezzel békés álmokat hozva szemeimre.