Azt hittem fontos vagyok.. (FanXing)

   Szereplők: Zhang Yixing (Lay) és Wu Yifan (Kris)
   Páros: FanXing
   Banda: Exo
   Korhatár: nincsen
   Műfaj: angst



   Nem hittem, hogy valaha is így fogsz hátba szúrni, mert ez talán a legaljasabb módja volt mindennek. Én elmondtam neked minden titkomat, rád bíztam volna akár az életemet is, de most már látom helyesen döntöttem, mikor befejeztem. Készültem arra, hogy elmondjam neked a lelkemben nyugvó érzéseimet, érzelmeimet, de mikor egy dolgon összekaptunk, úgy láttam felesleges lenne megszólalnom. Minden szépen kezdődött, tele voltunk közös pontokkal, érdeklődési körökkel, minden stimmelt, de mégsem volt jó. Tisztán emlékszem a napra, mikor összevesztünk, de azt inkább mondanám nézeteltérésnek, de ez már senkit sem érdekel, de akkor csúnyán összetörtél. Gondolkodtam, tanakodtam, hogy vajon mit szúrhattam el, de aztán rájöttem, hogy semmit. Mindent jól csináltam, csak a közöttünk lévő korkülönbség miatt, mást találtunk fontosnak az életben. Az, hogy te tizennégy voltál, én pedig tizennyolc, itt nagyon nagy különbség volt, de ha mondjuk tíz év múlva találkoztunk volna, akkor lehet nem ilyen életünk lett volna. Sok minden történt azalatt az egy év alatt, rengeteg mindent megtudtunk a másikról, megismertük egymás gondolatait és már egy idő után pontosan tudtuk mit is akart a másik. Csupán egy probléma volt az egésszel. Túl sokat vitatkoztunk. Az elején még úgy gondoltam, hogy ez belefér, hiszen barátok voltunk, de mikor ezek a veszekedések nem csak a szerepezésünkben fordultak elő, hanem a rendes beszélgetéseinkben, akkor kezdtem rosszul érezni magam. Állandó bűntudatom volt, amiért megbántottalak, így mindig próbáltalak kiengesztelni valamivel, de ezt te utáltad. Utáltad, ha csak azért adtam virágot vagy csokit, mert összevesztünk. Utáltad, ha én másképp akartam a dolgokat. Utáltad, ha én is akartam egy kis figyelmet, hogy most rólam szóljon kicsit a nap. A szerepezés az elején nagyon tetszett, mert számomra ismeretlen volt, így lelkesen vágtam bele és örültem, hogy veled kezdhettem el. Izgalmas volt, imádtam, hogy olyan dolgokat is leírhatok, amit valójában inkább megtartottan volna magamnak, de amikor láttam, hogy mennyire közvetlen vagy, én is felbátorodtam és leírtam. Leírtam, minden mocskos dolgot, amit valaha ki akartam próbálni, mindent, amit csak szerettem volna és boldog voltam, amikor azok megvalósultak és átélhettem őket. Jó érzés volt, végre kiengedni magamból a vadállatot és szabadon beszélhettem bármiről, mert tudtam, te meghallgatsz. Minden annyira jó volt az elején, miért nem maradhatott úgy? Miért kellettek a napi veszekedések, amik mindig egy szó miatt jöttek létre vagy azért mert nem írtam vissza egyből. Miért kellett ilyen apróságokon összevesznünk? Azt gondoltam, ez csak egy átmeneti időszak, de mikor a napiból, állandó vita lett, akkor már nem bírtam tovább. Annyira akaratos lettél, hogy már meg sem mertem szólalni, féltem, hogy akár egy mondatommal is megbántalak és újra kezdődik elölről a vita. Nem egyszer áztattam el párnámat éjszaka, mert arra gondoltam, miért veszekszünk és miért nem lehetnénk boldogok. Azóta megtudtam a választ. Amikor nálad voltam, önfeledt boldogság járt át, mert láthattalak, de a legutolsó találkozásunknál, minden elképzelésem rombadőlt. Egyetlen beszélgetés miatt képes voltál úgy megharagudni rám, hogy aznap észre se vettél, ki kellett kényszerítenem belőled a mondatokat és azt vártad, hogy konkrétan bökjem ki mit is akarok. De mit értem volna el vele? Semmit. Nem lett semmi, mert addig húztad az agyam, míg lehetőség sem nyílt volna rá. Azon az éjszakán álomba sírtam magam, mert haragudtál és egy nyamvadt bocsánattal nem érted be. Felhoztam neked, amikor te is ugyan ezt csináltad velem, de azt mondtad, az nem ugyan az. A fenét! Pontosan ugyan az volt, azzal a különbséggel, hogy te egyedül hagytál, én legalább ott voltam melletted. Hihetetlenül féltékeny lettél mindenkire, akivel csak beszéltem, még a legjobb barátomra is féltékeny voltál, akivel sokkal kevesebbet beszélgettem, mint veled. Nem érdekelt téged, hogy nem csak az interneten vannak barátaim, hogy nekem is van életem és vannak dolgok, amik nélkülözhetetlenek. Minden egyes résznél húztad a szádat, már az is baj volt, ha inni mentem ki. Nekem ezekből már elegem volt, de te nem vetted észre. Azt hittem, egyszer vége lesz, de már annyira sok volt az egész, hogy inkább véget szakítottam mindennek. Nem a pasid voltam, akinek körül kellett ugrálnia, hanem a barátod, akivel megbeszélhetted a problémáidat, de úgy tűnt, neked ez nem volt elég. Az ujjamat nyújtottam, de neked az egész karom kellett. Ezért lett vége. Ezért vetettem véget mindennek. Nem volt elég neked az érveim, olyan dolgokat hoztál fel, amiknek semmi közük nem volt semmihez, csak mondtad azt, ami az eszedbe jutott. Nem is próbáltál meg az én helyemben lenni. Nem gondoltál arra én mit akarok. Nekem mindig az volt az első, amit te akartál, de ez fordítva sosem valósult meg. Vége. Vége van, és örülök, hogy vége van. Érdekes módon, utánam egyből lettek barátaid, minek kellettem én ide? Csak egy voltam a sok közül. Állandóan azzal jöttél, hogy én semmit sem tettem érted, hogy én nem akartam. Akkor elmondom. Mindent megtettem azért, hogy boldog legyél, hogy mosolyogni lássalak, de ezt sosem vetted észre. Nem vettél észre sose semmit. Én ezt már nem bírtam. Elegem lett abból, hogy magadhoz láncoltál. Remélem most már boldog vagy, hogy nem vagyok melletted, biztos csak tehet voltam a válladon. Yixing és Yifan, sosem léteztek együtt, ez csak egy gyerekes álom volt. De most már tudtam, mit is akartam. Azt hittem vagyok olyan az életedben, akire szükséged van, de úgy látszik tévedtem. Ég veled Yixing. Azt hittem fontos vagyok...