Szereplők: Kim Yugyeom, Mark Tuen Yi-en, Kim Jongin (Kai) és Kim Jongdae (Chen)
Páros:
YuMark és KaiChen
Banda:
GOT7, EXO
Korhatár: -
Műfaj: fluff
Figyelmeztetés: Mark fiatalabb, mint Yugyeom. Mark és Jongin, valamint Yugyeom és Jongdae egyidősek.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Egy hideg téli napon történt, akkor voltam a lehető legboldogabb. Nálam abban a
pillanatban, senki sem lehetett boldogabb, mert teljesült egy vágyam, melyet
talán mindennél jobban akartam. De ne rohanjunk ennyire előre. Kezdjük az
egészet a legelején.
Jonginnal – aki
történetesen a legjobb barátom -, épp Szöul utcáin sétáltunk. Élveztük a téli napsütést, ahogy a hópelyhek szállingóztak a levegőben. Kihasználtuk,
hogy nem kellett suliba menni, mivel szünet volt és éltünk a lehetőséggel, így
gondoltuk kimozdulunk otthonról. Már meg is ittuk a kedvenc italunkat, a
kedvenc kávézónkban, így a nap már nem is lehetne jobb.
Jongin lassan
tíz éve volt a legjobb barátom és pontosan tudta, hogy mire is vágyok igazán,
amit néha nem bírt magába tartani. Vagyis hagyj, pontosítsak a megfogalmazáson.
Ha azt látta, hogy valakit túl sokáig nézek, akkor képes volt odarángatni hozzá
és szépen a lehető legkínosabb helyzetbe hozni mindenki előtt. Imádtam, és
szerettem őt, de néha túllépett minden határt. Attól, hogy neki ott volt
Jongdae hyung és élték a boldog szerelmesek életét, még nem kell az én
szerelmi életembe is beleavatkoznia. Minden akkor kezdődött, amikor megkezdtük
gimnazista éveinket két éve és ő teljesen véletlenül nekiment mostani párjának.
Egyből lángolt közöttük a szerelem és néhány héttel később, már egy párt is
alkottak, azóta is együtt vannak. Jongdae hyung tökéletes az én lüke barátom
mellé, talán kissé felnőttesebb lett barátom, de semmit sem változott azóta, amit néha
bántam, de valamikor nem. Amíg ő a barátom marad és boldog, olyannak szeretem,
amilyen.
- Miért
nem beszélsz legalább egy kicsit vele? – zökkentett ki barátom a gondolataim
közül. Csak a szokásos kérdés hangzott el közöttünk, hiszen pontosan tudta,
miként is éreztem barátja legjobb haverja iránt. Majdnem akkor ismertem meg,
mint Jongdae hyung-ot, csak egy-két nap különbséggel. Sétáltam a folyosón,
mikor belé ütköztem, akkor még nem is sejtettem, hogy milyen hatással lesz rám
az aprócska bénázásom.
- Mert
ő Kim Yugyeom hyung! – néztem rá. – Az iskola legmenőbb pasija, a végzős
isten, akiért csak úgy bomlanak a nők! Esélyem nincs arra, hogy akár tíz
centinél is közelebb kerüljek hozzá és beszéljek vele. Pontosan tudod, hogy
mennyire nincsen önbizalmam és mennyire félek. Miért akarod ezt rám
kényszeríteni?
- Én
nem akarom rád kényszeríteni, csak segíteni szeretnék – felelte nemes
egyszerűséggel. – Valahogy össze kell jönnötök, mert még a vak is látja, hogy
nektek egymás mellett kell lennetek, csak mind a ketten vakok vagytok.
- Honnan
tudod, hogy Yugyeom hyung is ugyan úgy érez, mint én? Honnan tudod
egyáltalán, én mit érzek iránta? – vontam kérdőre.
- Mivel
a legjobb barátom vagy és süt rólad, hogy totálisan odavagy érte. Hyung pedig
ugyan olyan, mint te – bökött felém, majd folytatta úját. Nem szóltam semmit csak
követtem őt, egészen a következő útkereszteződésig, ahol megállt. – Hyung jön
értem és nagyon remélem, nem rohansz sehová se – nézett rám mosolyogva.
- Azt
mondtam anyának, hogy veled leszek délután, szóval nem – vontam vállat. – Mi ez
a mosoly?
- Semmi
–vigyorgott tovább és várta, hogy megérkezzen barátja. Teltek a percek én pedig
egyre idegesebbé váltam, egészen addig, míg meg nem pillantottam Jongdae alakját és már készültem inteni neki mosolyogva, mikor kezem megdermedt a
levegőben, mosolyom pedig lehervadt. Ez nem lehet igaz.
- Kim Jongin! – fordultam barátom felé, aki mit sem törődve rémisztő hangommal,
hatalmas vigyorral arcán rohant párja felé és vetette magát a karjaiba.
Istenem. Csak lehunytam szemeimet, imákat mormoltam, hogy egy álom legyen ez az
egész, de mikor kinyitottam szemet, még mindig láttam. Ott állt nem messze
tőlem alaposan felöltözve a hideg ellen, teljesen más volt, mint az iskolai megjelenése. Ott
mindig ügyelt arra, hogy kifogástalan legyen külsője, de most magasról tett rá.
Hatalmasokat pislogtam, mire biccenteni tudtam feléje, hogy végre
üdvözölhessem. Eléggé kínos volt az egész szituáció.
- Akkor
mi most el is mentünk! – hangzott fel Jongin hangja és gyorsan megölelve már
rohant is vissza párja mellé, aki éppen megveregette Yugyeom hyung vállát és
már el is tűntek a szemünk elől. Utánuk akartam szólni, de tudtam jól, hogy
esélytelen az egész, hiszen, ha ők valamit a fejükbe vettek, akkor annak meg is
kellett történni. Sóhajtva billentettem hátra fejemet és próbáltam valami jó
kezdőmondatot kitalálni, de semmi sem jutott az eszembe. Miért csinálja ezt
velem Jongin? Törd a fejed Mark!
- Te
sem tudod miért hagytak itt minket? – hallottam meg hangját, mire felpattantak
szemeim és tekintetünk találkozott. Sokkal közelebb jött, szinte fél méter volt
közöttünk. Még sosem voltam ilyen közel hozzá, csupán akkor, amikor nekimentem,
de annak is már két éve. Nem is tudja ki vagyok.
- N-nem..
– válaszoltam halkan és elkaptam tekintetemet, nehogy megbámuljam, mert képes
voltam rá.
- Mark Tuen Yi, ugye? – kérdezte lágyan én pedig ismételten rávezettem szemeimet.
- Tudod
a nevem? – pislogtam kettő nagyot és kikerekedett szemekkel meredtem rá.
- Miért
ne tudnám? – mosolyodott el. – Jongin legjobb barátja vagy, már sokat hallottam
rólad és te vagy az, aki két éve nekem ütközött a folyosón. Nehéz elfelejteni
egy olyan találkozást.
- Azt
hittem elfelejtetted.. – motyogtam.
- Téged
nehezen lehet elfelejteni Mark – lépett egyet közelebb. – Miből gondolod, hogy
ennyire jelentéktelen vagy számomra?
- Hát..
Nem nagyon beszélgettünk eddig és nem is találkoztunk, meg.. Ha ott voltam
Jongdae hyung-gal és Jonginnal, akkor sem beszéltél velem, mintha kerülnél.
- Érdekes.
Én is pont így éreztem magamat.
- Hogy?
- Mit
szólnál, ha ezt megbeszélnénk egy forró kávé mellett? Meghívlak –
villantotta rám csodálatos mosolyát, én pedig próbáltam nem összeesni.
- Rendben..
– mondtam halkan. Mosolyogva fogta meg karomat, hogy irányba állítson és némán
sétáltunk a kiszemelt italunk felé, ami nem is volt olyan messze.
Beszélgettünk, inkább kérdezett, én pedig válaszoltam, de ahogy telt az idő úgy
kezdtem feloldódni mellette és úgy két órával később, már én kérdezgettem.
Mindenről elbeszélgettünk, ami csak eszünkbe jutott, közben elfogyasztottuk az
italunkat és újat vettünk, amit én fizettem, mert nem akartam, hogy megint ő
állja az én italomat.
Lassacskán kezdett
estefelé járni az idő, az órák már a fél
nyolcat is elhagyták, én pedig megígértem anyának, hogy estére otthon leszek,
hogy segítsek a vacsora készítésében, amiről most szépen le is csúsztam, de
küldtem neki egy üzenetet, hogy miért is nem megyek még – mert ő tudott arról,
hogy mit is érzek Yugyeom hyung iránt. Mosolyogva tettem el a telefonomat,
majd sétáltam tovább hyung oldalán egészen addig, míg ahhoz a kereszteződéshez
nem értünk, ahonnan elindultunk.
- Merre
felé laksz? –kérdezte, amint megálltunk a járdán.
- Arra
– mutattam az irányt. – Körülbelül negyed órás séta.
- Elkísérhetlek?
– kérdezte bátortalanul.
- Persze
– mosolyogtam, majd lassan elindultunk, és ahogy bandukoltunk úgy éreztem, hogy
egyre közelebb jött hozzám, míg meg nem éreztem ujjait enyéim körül.
- Megengeded?
– kérdezte, ahogy lenézett összefonódott ujjainkra. Erősen megszorítottam
kezét, majd mosolyogva felnéztem rá.
- Most az egyszer – vigyorogtam, mint egy
idióta és addig nem engedtem el kezét, míg a kapuig nem értünk. Igaz, el sem
akartam engedni, de muszáj volt. Viszont egyben biztos voltam. Holnap tuti,
hogy beszélni fogunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése