Tell me love (KyungJeong)

   Szereplők: Kim Jaeho, Jang Yijeong és Song Kyungil
   Páros: KyungJeong
   Banda: Histroy
   Műfaj: fluff
   Korhatár: nincsen


  - Befoglalom a fürdőt! - hangzott fel Jaeho hangja, amint elmasírozott az ajtó előtt és bezárkózott az említett helyiségbe. Az ágyamon ültem, hulla fáradtan és vártam, hogy végre én is lemoshassam magamról az aznapi verejtéket és tisztán bújhassak be a takaró alá, miközben Kyungil a karjai közé zár. Nem vágytam semmi másra, csak ezekre a pillanatokra. Már a kocsiban éreztem, hogy nehezen bírom nyitva tartani szemeimet, de szerencsére a többiek segítettek, hogy ne ott aludjak el, hanem legalább a szobámig jussak el. Indultam volna már fürdeni előbb is, de mindig beelőzött valaki, már csak Jaeho volt, utána mehettem én is. Fejemet hátradöntöttem a falnak, lehunytam pilláimat és vártam. Vártam a csodára, hogy már ne kelljen sehová se mennem, csak a jó meleg takaró alá és leaderünk ölelő karjai közé.
   Az előző éjszaka jutott az eszembe, amint a karjaiban voltam, ahogy az elmúlt, nem is tudom mennyi időben, de ez most sokkal kellemesebb volt, mint az eddigiek. Valamiért más volt az egész, talán azért az egy szóért, amit még elalvás előtt a fülembe suttogott. Olyan, mintha most is azt mondaná nekem, annyira közelről hallom a hangját. A fülemet simogatta lehelete, minden egyes kiejtett szava, annyira jó volt. Nem csak az a szó volt az, ami ilyen hatással volt rám, hanem az, amit utána tett. Nem várta meg válaszomat, csak megszüntette a közöttünk lévő távolságot és egészen addig, míg fel nem keltem ma, elnémított. Belém fojtott minden szót, gondolatot, semmit sem tudtam volna tenni, annyira lesokkolt tettével, de ezzel még inkább a szívembe férkőzött. Lassan két éve, hogy ellopta minden egyes gondolatomat, mindenemet, de sosem voltam képes bevallni neki semmit. Amiket a műsorokban és a találkozókon műveltünk, mind a rajongóink miatt volt, viszont azt senki sem tudta, hogy én mennyire őrültem, minden egyes olyan pillanatnak, amikor hozzámért. Volt olyan pillanat, amikor elkezdte kigombolni az ingét, mindenki szeme láttára, én pedig nem bírtam elviselni, hogy rajtam kívül más is láthassa csodálatos testét, így gyorsan elé mentem és visszagomboltam gombjait, amit ő mosolyogva figyelt. Természetesen az arcom annyira vörös volt, mint a rózsa, de ezt senki sem vette észre, hiszen hozzászoktak, ahhoz, hogy Kyungil közelében ennyire zavarban voltam. Nem tudták a valós okát zavaromnak. Az elején én is poénból csináltam mindent, de egy idő után, már kísértés volt minden egyes tette. Mindig megjegyeztem neki, hogy ezeket ne csinálja mások előtt, de ő csak mosolyogva mondta, hogy nekem tartogat mindent, ezt tegnapig el sem hittem, de amint ajkunk összeforrt, tudtam, hogy minden egyes tette nekem szólt. Mindent azért csinált, hogy még jobban belehabarodjak és beleszeressek, ami sikerült is.
   Ma mikor kinyitottam a szemem, nem feküdt mellettem, pedig vártam, hogy ő lesz az első, akit megpillantok, de nem így lett. Kissé csalódottan kullogtam a konyhába, hogy reggelit készítsek és nem sokkal később csatlakoztak a többiek is, de ő nem jött oda hozzám. Mindenkinek odaraktam a tányérját, megpakolva minden finomsággal, majd leültem mellé, de ekkor sem ért hozzám, ami nagyon fájt. Csak álmodtam az egész estét? Ezt gondoltam, de nem álmodhattam ekkora marhaságot, de mégsem tudtam eldönteni, mi is történt. Végül csak elhessegettem minden ilyen gondolatot és nekikezdtem a mai napnak, ami találkozókból és műsorokból állt. Kyungil, ugyan úgy viselkedett velem, mint eddig, de sosem nézett bele a szemembe, mintha megbántottam volna, de fogalmam sem volt mivel. Ugyan úgy mosolyogva öleltük meg egymást, de egyáltalán nem azért mosolyogtam, mert annyira örültem a közelségének, hanem mert a rajongók ezt várták el.

   Utáltam, kényszerből mosolyogni. Nagyon lefárasztott ez a nap és mikor beültem a kocsiba, szokásomhoz híven Kyungil mellé, az út első öt percben, minimum hatszor a vállára ejtettem a fejem és már majdnem el is aludtam, ha Jaeho nem kezdett volna piszkálni és Kyungil is békén hagyott volna, de nem.. Nekik mindig piszkálniuk kellett, de legalább nem a kocsiban aludtam el, mint egyszer régen. Akkor Kyungil vitt be az ágyba és fektetett le, aminek nagyon örültem. Talán azelőtt kezdtem el érdeklődni iránta, míg végül beleestem, de a mai nap.. A legrosszabb volt mind közül. Hiányzott az igazi érintése, nem az, amit meg kellett játszanunk. Akartam, hogy megszólítson, úgy, mint tegnap este, de...
   Yijeong.
   Miért hallom a hangját?
   Yijeong, ébredj fel.
   Miért érzem, hogy hozzám ér?
   - Yijeong! Gyere, elviszlek fürdeni - hallottam ismételten hangját és lassan felnyitottam szemeimet. Elaludtam? Ott állt előttem, egy száll nadrágban, vizes hajjal. Vajon mikor fürdött? - Látom, mennyire fáradt vagy, így segítek. Na gyere - nyúlt felém, de alig volt erőm lábra állni, ezért erőtlenül nyújtottam feléje karjaimat, majd, amint elég közel ért hozzám, átkaroltam nyakát és arcomat nyakába temettem. Imádtam az illatát. Óvatosan vett fel az ágyról, majd vitt a fürdőbe. Alsóra vetkőztetett, megindította nekem a vizet és megtartva derekamnál mosakodtam meg, nagy vonalakban, aztán segített megtörölközni. Felém nyújtott egy tiszta alsót, amit nem tudom mikor is hozott magával, de valahogyan gyorsan magamra kaptam és, mint egy kisgyerek nyújtottam feléje karjaimat, és újra felvett, majd az ágyamba vitt és fektetett bele. Rám húzta a takarót, megsimogatta arcomat és azt akartam, hogy mellettem maradjon, de helyette mosolyogva kisétált a szobából, talán mondott is valamit, de nem hallottam. Már nehezemre esett minden gondolat, a szemeim elnehezedtek és végül álomba merültem, de nem boldogan. Vágytam arra, hogy karjaiba zárjon, hogy a melegség körülöleljen, de várhattam, nem jött el, vagy csak ennyire hülye voltam.
   Nem tudom, mennyit is aludhattam, de arra lettem figyelmes, hogy valami puha és meleg nyomódik meztelen hátamnak, valami nagyon szorosan ölelt és a nyakamat is csiklandozta a levegő. Lassan nyitottam fel pilláimat, és először csak egy hatalmas tenyért pillantottam meg mellkasomnál.
   - Kyungil? - motyogtam halkan, hátha fent volt az illető.
   Bárhol felismerném a kezét, de látnom kellett, ahhoz, hogy ne csak álmodjam az egészet. Óvatosan fordítottam el a fejemet, míg nem láttam lehunyt pilláit, szétnyíló ajkait és azt a csodálatos arcát. Tényleg itt volt mellettem. A szívemet elárasztotta a melegség és nagyon boldog voltam. Kissé megcirógattam bőrét, mire mocorogni kezdett és jobban ölelt át.
   - Szeretlek Yijeong - motyogta fülembe, a szívem pedig megállt. Újra kimondta. - Mond te is ki - fordult át a hátára, az a keze, amivel eddig ölelt a feje fölé emelte és aludt tovább. Nem mertem megmozdulni. Túlságosan álmos voltam, ahhoz, hogy elhiggyem az előbb hallottakat, de aztán rájöttem mindenre. Ezért viselkedett így velem, egész nap. Mert én nem mondtam neki. Átfordultam a másik oldalamra és lágyan megsimogattam arcát.
   - Én is szeretlek Kyungil - majd egy leheletnyi csókot nyomtam ajkaira, egyből vissza is fordultam eredeti állapotomba, hátha felébresztettem, de ezt megúsztam. Ahogy elnéztem arcát, annyira édes volt, hogy nem bírtam magammal, így a telefonomat előhalásztam és gyorsan készítettem egy képet. Annyira jól sikerült, hogy be is állítottam háttérképnek. Most annyira boldog vagyok.
   Mosollyal az arcomon, fordultam hozzá, arcomat beletemettem mellkasába, átkaroltam őt és így tértem vissza az álmok birodalmába. Innentől kezdődött a mi történetünk.