Páros: SuKai
Banda: EXO
Műfaj: fluff
Figyelmeztetés: A történet úgy íródott, hogy összekapcsolódnak a szereplők. Nem igazán ajánlatos kihagyni egy részt sem, mert akkor nem érthető, hogy mi miért történik.
Megjegyzés: A történetet a Nap nap után című film ihlette meg. Láttam a film előzetesét, és nagyon tetszett. Mivel még csak az előzetest láttam, így nem tudom, hogy mi a cselekmény végkimenetele, de az előzetes alapján alkotom ezt a történetet. Akit esetleg érdekel a film akkor itt nézheti meg az előzetest ---> (Nap nap után előzetes)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A Nap melegen sütött be délelőtt az iroda ablakán, majd inkább elbújt a felhők takarásába és vált hideggé a levegő. A percek lassan telnek és szüntelenül pislogtam az órára, hogy mikor is érkezik el a megfelelő idő, hogy végre hazamehessek. Már csak pár perc választott el a meneküléstől, mikor megrezzent telefonom és egy üzenetem érkezett. Kíváncsian nyitottam meg az üzenetet, aminek tartalma kissé furcsa volt. Egy időpont és egy cím volt benne, és először azt hittem, hogy téves, de mikor megláttam benne nevemet, tudtam, hogy nekem szánta az illető. Beletúrtam hajamba, mire megszólalt a főnököm, hogy mehetünk haza, így felpattantam helyemről és telefonnal a kezemben indultam meg a megadott címre, miközben azon tanakodtam, hogy vajon mit akarhat az illető. Az utcán kerülgetve az embereket haladtam előre, miközben jobban összehúztam magamon a kabátot, mert a szél egyre jobban fújt és alaposan lehűlt a levegőt.
A megbeszélt időpont előtt körülbelül tíz perccel érkeztem meg a címre, ami nem volt más, mint egy fényképész stúdiója. Értetlenül léptem be a lakásba, ahol éppen egy fotózás folyt, így halkan kezdtem el körülnézni, próbálva nem megzavarni senkit. Ahogy lépdeltem körbe megpillantottam pár képet és el kellett ismernem a fotós nagyon érti a dolgát. Már körbejártam a lakás elejét, mikor meghallottam, hogy véget ért a fotózás és jó pár ember kijött a kis szobából. A fal mellett álldogáltam és vártam, hátha valaki észrevesz és beavat abba, hogy miért is kellett idejönnöm. Néhány perc elteltével egy fiú lépett ki a szobából és kíváncsi tekintettel pásztázta végig a lakást, mikor megpillantott engem. Egy hatalmas mosoly terült el ajkain és sétált hozzám lelkesen.
- Jongin vagyok, de hívj csak Kai-nak - mutatkozott be vigyorogva. - Ne haragudj, hogy iderángattalak, de nem lehetett lemondani a munkát. Igaz, nem vagyok profi, de nem akartam tönkretenni szegény srácot. Túlságosan jó képeket készít - kezdett el mentegetőzni, de felesleges volt.
- Jongin, nem kell bocsánatot kérned. Te csak jót akartál tenni egy emberrel, akit nem is ismersz. Ez példaértékű cselekedet és jó pont egy olyan fiúnál, aki kedveli az ilyen segítőkész fiúkat - kacsintottam rám.
- Ohh köszönöm, hogy ezt mondod Joon. Féltem, hogy nem jössz el és egy napig nem láthatlak, de nagyon örülök annak, hogy itt vagy és eljöttél. Körülnézel bent is? Rendeltem kaját, szóval ehetünk is majd - vázolta fel délutáni programunkat és már húzott is be a szobába, ahol dolgozott. A falon hatalmas képek lógtak, valószínűleg az igazi Jongin legjobb munkái voltak, vagy amire büszke volt, az egyik falon pedig normál méretű képek sorakoztak. Voltak rajtuk gyerekek, felnőttek, családok, állatok, barátok, szerelmesek, mindent ami eszünkbe juthat, csak szabadjára kell engednünk a képzeletünket. Kíváncsian vizsgáltam meg minden képet és csak ámultam, hogy milyenek is keletkeztek. Valami hihetetlenül jók voltak és látszott rajta a rengeteg munka, amit Jongin beleölt.
- Amúgy, azt leírhattad volna az üzenetebe, hogy te vagy az és akkor nem úgy jöttem volna ide, mintha púp lenne ez a hátamon - szólaltam meg egy idő után. - De nem bántam meg, hogy végül eljöttem. Nagyon jók ezek a képek.
- Készítsek rólad párat? - vetette fel az ötletet és már lassú léptekkel, megindult a gép felé.
- Nem kell köszi. Nem igazán szeretem, ha fényképeznek.
- Miért nem szereted? Helyes vagy, eléggé fotogén vagy, szóval semmi akadálya nincs annak, hogy kép készüljön rólad.
- Köszönöm a bókot Jongin, de nem szeretem. Én magamat, nem tartom olyannak, amilyennek te mondasz. Számomra ez nem helyes. Az a helyes szerintem, akivel legelőször találkoztam - néztem rá, remélve, hogy rájön kire is gondolok pontosan. Nagy szemekkel pislogott, majd magára mutatott én pedig bólintottam egyet.
- Most Jonginra gondolsz vagy...
- Rád gondolok. Beléd szerettem - vágtam szavába és ekkor beállt kettőnk közé az a jellegzetes, kínos csend. Egyikünk sem szólt percekig semmit, csak húzódott tovább a némaság és kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. - Ne haragudj, hogy így letámadtalak ezzel. Jobb ha elfelejted, vagyis elfelejtjük mind a ketten ezt. Azt hiszem, jobb ha megyek - fordultam sarkon és már kint is voltam az utcán. Gyorsan szedtem a lábaimat, hogy minél előbb otthon lehessek, mert egyáltalán nem így gondoltam ennek a napnak a végkimenetelét. Teljesen elment az eszem. Hogy szerethettem bele egy olyan személybe, aki minden nap más testet ölt és sose ugyan azt? Hogy lenne így életünk egyáltalán? Meghibbantam. Erre a következtetésre jutottam, miután hazaérkeztem és úgy ahogy voltam, bevágódtam az ágyba. A plafont bámultam, miközben próbáltam valami megoldást kitalálni, de semmi se jutott eszembe. Fáradtan és ezernyi megválaszolatlan kérdéssel a fejemben ért el az este, míg végül mély álomba zuhanva, remélve, hogy csak álmodtam az egészet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése